Az alkalmazottak több mint kétharmadának felmondanak

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 84-ből az esztendő végére 65 munkavállalónak szűnik meg a munkaviszonya a gyulai székhelyű Körös-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél – közölte a gyulai önkormányzat fideszes frakcióvezetője.

Baranyó Géza a szaktárca egyik utasításának mellékletére hivatkozva tette közzé ezeket az adatokat. A Fidesz polgármester-jelöltje elmondta, hogy a 85 dolgozó több mint 60 százaléka magasan kvalifikált szakember, s az elbocsátott munkatársak elhelyezkedésére nincs remény Gyulán.

A frakcióvezető felhívta a figyelmet, hogy a felügyelőségnél megmaradó, a szegedi központ kirendeltségeként dolgozó 19 fő nem lesz képes ellátni például a környezetvédelmi engedélyeztetéssel és ellenőrzéssel kapcsolatos egyre több feladatot.

Szerinte egy észak-békési gazdálkodó, ha olyan kisebb fejlesztésbe kíván kezdeni, amit környezetvédelmi engedélyhez kötnek, a jövőben kénytelen lesz Szegedre utazni, amire a jelenlegi tömegközlekedési viszonyokat figyelembe véve nem lesz számára elegendő egyetlen nap.

A fideszes önkormányzati politikus ezért felkéri a város szocialista párti polgármesterét, és a térség országgyűlési képviselőjét, hogy a parlamentben ne támogassa a gyulai létszámleépítést.

Baranyó Géza közrebocsátotta azt a hivatalos dokumentumot is, amelyre a sajtótájékoztatóján elmondottakat alapozta. Ez az anyag a szaktárca által kiadott 15/2006. (K.V. Ért. 7.) KvVM utasítás melléklete, ami részletesen tartalmazza a minisztériumban, a környezetvédelmi felügyelőségeken, valamint a nemzeti parkokban meghatározott létszámcsökkentések adatait – hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.