Munkaerőpiaci képzés Komárom-Esztergom megyében

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Humán Erőforrás-fejlesztés Operatív Programjában három év alatt 762-en vettek részt különböző képzésekben Komárom-Esztergom megyében; a képzést befejezők közül 130 fő jelenleg is munkaviszonyban áll - mondta a megyei munkaügyi központ szakmai igazgatóhelyettese pénteken sajtótájékoztatón.

"A vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozott a személyre szabott munkaerőpiaci képzésekre, főként a nők és a 45 év felettiek körében. A részvételi hajlandóság a pályakezdő fiatalok között volt a legnagyobb" - tette hozzá Soós Ferenc.

A program megvalósítása során eddig 421 millió forintot használt fel a megyei munkaügyi központ, melynek közel 80 százalékát a résztvevők támogatására és szolgáltatásokra fordították.