Több pénz az 50 év felettiek foglalkoztatásának támogatása

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az 50 év feletti álláskeresők elhelyezkedését a szokásos programok kiegészítésével külön is támogatja a munkaügyi intézményrendszer, az idén a munkaügyi kirendeltségek csaknem 18 ezer személyt értesítettek a lehetőségekről – olvasható a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján. Közülük több mint 10 ezren jelentkeztek a különféle programokra.

Az 50 év felettieket foglalkoztatók részére például kedvezőbbek a bértámogatás, a járulékátvállalás, a közhasznú munkavégzés szabályai, valamint lehetőség van a három hónapos munkakipróbálásra. Június végéig a jelentkezők közül több mint ezer helyezkedett el támogatás nélkül, közvetítéssel vagy önállóan. Támogatással mintegy kétezer álláskereső jutott munkához segéd- vagy szakmunkás munkakörben. A munkakipróbálás lehetőségét háromszázan vették igénybe. Közhasznú munkát mintegy hatszázan kaptak.

Tavaly például mintegy 27 ezer 50 év feletti álláskeresőnek sikerült így elhelyezkednie. Sokan vették igénybe a munkakipróbálás lehetőségét. Ennek során az 50 év feletti álláskeresők foglalkoztatására vállalkozó munkáltatók támogatásként három hónapig megkaphatják a munkabérnek és járulékainak teljes összegét, képzettségi szinttől függően, legfeljebb 90 ezer forintig.

A próbamunka során a munkáltató lehetőséget kap arra, hogy megismerje az adott személy készségét, képességeit, munkabírását. Az egyén ugyanakkor bizonyíthatja, hogy képes a munkakör betöltésére, a próbamunka utáni tartós munkára is.

A megyei munkaügyi központok, helyi kirendeltségek elsőként feltérképezték a térségben a programhoz hasznosítható munkahelyeket, egyeztettek a munkáltatókkal, ennek alapján értesítették a lehetőségekről a munkanélkülieket.

A tartós elhelyezkedést segítette elő, hogy a munkanélküliek támogatást kaphattak a munkaerőpiacon keresett szakképesítés megszerzéséhez is. Az 50 év feletti munkanélkülieknél ez különösen fontos, 56 százalékuk egyáltalán nem rendelkezik szakképesítéssel.