szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Forráshoz juthatnak a többnyire európai uniós támogatással létrehozott helyi foglalkoztatási paktumok, amelyek működtetését már nem támogatja a közösség olvasható a Foglalkoztatási Közalapítvány honlapján.

A paktumok a településeken a helyi önkormányzatok, munkaügyiés képző intézmények, munkáltatók, szakszervezetek, civil szervezetek intézményesített együttműködését valósítják meg a foglalkoztatás javítása érdekében. Több ilyen paktum a térség munkaerőpiaci jellemzőinek felmérésével, elemzésével, a képzési és a foglalkoztatást segítő feladatok kijelölésével, a napi munkakapcsolattal, egyeztetéssel jó eredményeket ért el. A folyamatos intézményesített együttműködéshez viszont nem minden esetben álltak rendelkezésre források.

A Munkaerőpiaci Alap ezért hagyott jóvá a paktumoknak az idei keret terhére 200 millió forintos támogatási keretet. Ebből a pénzből 5-10 millió forintos támogatást nyerhet el egy-egy paktum pályázat alapján. A pályázatban 15-24 hónapos programokra tehetnek javaslatot a paktumok, a programok kezdési időpontja a jövő év eleje. A pályázatokat december 5-ig adhatták be.

Az elnyert támogatás többek között felhasználható a paktum működtetését elősegítő menedzsment foglalkoztatási költségeire, a partnerségi rendezvények szervezésére, irodaszerekre, útiköltségre, szállásköltségre, kommunikációs, posta, telefon költségre. A paktumok ugyanakkor nem vehetnek igénybe támogatást ingatlan, gépjármű, számítástechnikai eszköz vásárlására, bérleti költségekre, képzésre, közüzemi díjakra.

Elvárás, hogy a pályázó rendelkezzen a terület foglalkoztatási helyzetelemzésével, a foglalkoztatást elősegítő stratégiával, programmal, ügyrenddel, működési szabályzattal, költségvetéssel. Követelmény, hogy a paktum mérhető eredményeket produkáljon, biztosítsa a folyamatos működtetés feltételeit.

Kult

A munkaruha mint divatcikk

A mostanra kiállítási tárggyá nemesedett farmer mellett több egykori munkaruha is a 20. század derekán nyert polgárjogot, igaz, többnyire eltérő motívumok emelték őket divatcikké.

hvg.hu Karrier

Hódít a virtuális állásbörze

Az állásbörzék látogatóinak körében megnőtt az igény egy differenciáltabb szolgáltatásra, amelyet azok is igénybe vehetnek, akik nem tudnak egyik városból a másikba utazni egy-egy állásvásár kedvéért. A virtuális állásbörze egyre népszerűbb, Lengyelországban egy év alatt duplájára nőtt az online állásbörzézők száma.

MTI Gazdaság

Országos bérmegállapodás: távol és mégis közel

Tovább közeledtek az álláspontok az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) mai ülésen a jövő évi országos béremelési ajánlásról. A szakszervezetek péntekig testületeikkel vitatják meg a bruttó 4,5-6,0 százalékos munkáltatói javaslatot.

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be