szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A leghátrányosabb helyzetű 47 kistérségben a jelenlegi Start-kártyáknál jóval nagyobb kedvezményt, három évig teljes adó- és járulékmentességet kaphatnának a regisztrált álláskeresőket alkalmazó vállalkozások a tervek szerint - ismertette Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter egy szakmai fórumon.

Egy másik javaslat szerint az álláskeresőket arra akarják ösztönözni, hogy ha tudnak, helyezkedjenek el már az álláskeresési járadék lejárta előtt is, ne vegyék igénybe annak teljes idejét. A szakmai javaslatok szerint erősíteni kellene, hogy aki képes és akar dolgozni, az ne a rendszeres szociális segélyre rendezkedjen be. Ezt szolgálná egy olyan munkateszt, amely alapján szakemberek állapítanák meg a rendszeres szociális segély előtt, hogy az illető képes-e és akar-e dolgozni.

Lamperth Mónika szólt arról is, hogy a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségből a legkedvezőtlenebb adottságokkal bíró 33 kistérségnél az európai uniós finanszírozást is bevonva külön forrásokat biztosítanak a felzárkózáshoz a Zászlós Hajó Program részeként.

MTI Karrier

Rehabilitációs foglalkoztatás: munkáltatók csődhelyzetben

Utcára kerülhet több ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló, mert a szaktárca megváltoztatta a foglalkoztatók finanszírozásának formáját - közölte Fonai László, a Magyarországi Akkreditált Munkaadók Országos Szövetségének (MAÉSZ) elnöke elnöke a szervezet alakuló ülésén.

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?