Kényszerszabadság: négy óra munka

HVG

Négy óra leteltével nap mint nap testületileg kivonultak munkahelyükről a Békés megyei Kondoros polgármesteri hivatalának dolgozói. Fél éven át minden délben fogták a cókmókjukat, és hazamentek. Ráadásul mindezt állami támogatással tették. A hatezres lélekszámú nagyközség ugyanis több mint 11 millió forintot nyert a távmunkapályázaton, amelyben az önkormányzat vállalta, hogy 19 embert távmunkában foglalkoztat. Így megfelezték a munkaidőt, és a munkatársak négy órán át a hivatalban, négy órán át pedig otthon szolgálták a közösséget, egészen addig, amíg a támogatott időszak le nem telt. Azóta fel sem merült, hogy munkaidőben hazamenjenek - már csak azért sem, mert a munkaidő nagy részét az ügyfelekkel való foglalkozás teszi ki.

Bár 2003 óta az állam évente mintegy 400 millió forintot költ távmunkahelyek létrehozásának támogatására, a távmunka éppúgy alig terjed Magyarországon, mint az egyéb atipikus foglalkoztatási formák. A kényszer ugyanis előbb-utóbb visszaüt, márpedig a többi kelet-európai országhoz hasonlóan Magyarországon még elsősorban a munkaerő-kínálat bősége motiválja a szokásostól eltérő foglalkoztatást. Azaz kényszerből lesz valaki önfoglalkoztató, és kényszerből fogadja el, hogy - legalábbis papíron - csak részmunkaidőben vagy alkalmi munkavállalói könyvvel dolgozzon. Bár az atipikus munkaformák a fejlettebb országokban is alapvetően a ciklikusan jelentkező munkaerőigény, illetve -kínálat levezetését szolgálják, ott a jövedelmi viszonyok lehetővé teszik, hogy egy-egy élethelyzetben a munkavállalók maguk válasszanak a lehetőségek közül, vagyis például a kismamák és az idősebbek részmunkaidőben dolgozzanak, a mozgáskorlátozottak pedig otthoni munkával hidalják át a távolságot.

HVG

"Magyarországon egyelőre inkább csak a rugalmasság dívik" - mondta a HVG-nek Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. munkatársa, aki szerint a nem szokványos módon foglalkoztatottak kevéssé érezhetik magukat biztonságban. Az önfoglalkoztatók sokszor ugyanazt a munkát végzik, mint korábban alkalmazottként, csak a vállalatuk kiszervezte őket. A részmunkaidősökről pedig fizetésemelés idején gyakran megfeledkeznek, a leépítési hullám viszont őket éri el először. A távmunkáslét sem mindenben váltja be a hozzá fűzött reményeket: bár a magányos munkavégzés vagy a karrierkilátások riasztóbbnak tűnnek a távmunka iránt érdeklődők számára, mint azoknak, akik már kipróbálták ezt a formát, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének két évvel ezelőtti felméréséből az is kiderül, hogy a távmunkásoknak a vártnál kevésbé sikerült összehangolniuk a munkát és a magánéletet.

A hátrányos helyzetű térségekben pedig még a munkaerő-piaci támogatásokkal együtt sem sikerült elérni, hogy az atipikus foglalkoztatási formák növeljék a gazdaságilag aktívak arányát - állapítja meg Tésits Róbert, a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének docense. Bár az országos átlagnál nagyobb munkanélküliséggel küszködő dél-dunántúli régióban magas a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya, ez annak tudható be, hogy sokszor még a közmunkásokat is csak napi négy-hat órára fizetik a kistelepülések. De a piaci szektorban is inkább az állami támogatások motiválják a részmunkaidős foglalkoztatást, mintsem a valós igények. A munkaadók a munkára rakodó adó- és járulékterhekre panaszkodnak, a zömmel minimálbéren foglalkoztatott munkavállalók számára pedig a 69 ezer forint időarányosan csökkentett összege nem vonzó kínálat a munka nélkül is megszerezhető szociális segély összegével szemben.

HVG

A távmunkapályázatok tapasztalata szerint a pénz többségét budapesti és a megyeszékhelyeken tevékenykedő pályázók viszik el, ahol a munkaadó telephelye és a munkavállaló lakóhelye között nincs érdemi távolság. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium például tavaly 175 ember távmunkájára 77 millió forintot nyert el pályázaton, ám azóta a nyertes szervezeti egységet, a Magyar Területi és Regionális Fejlesztési Hivatalt is átszervezték. Részben ebből a pénzből tartották fenn a - sokat kritizált - kistérségi koordinátorokat, akiknek idén február végén szűnt meg a határozott idejű munkaszerződésük.

A kormány most mégis elsősorban a távmunkára és kisebb mértékben egyéb atipikus foglalkoztatási formák elterjesztésére voksolt. Erre a következő két évben 15 milliárd forintot fordítanak uniós forrásból. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója, Pirisi Károly a HVG-nek elmondta, február közepén már fel is állt a Távmunka Programiroda, amely - 800 millió forintos keretből - elsőként tudatformáló tevékenységbe kezd. A tervek szerint több ezer vállalkozást keresnek fel, és próbálnak olyan szervezeti változtatásokat ajánlani, amelyek befogadóbbá teszik a céget a távmunkásokkal szemben. A visszaéléseket pedig azzal igyekeznek kiküszöbölni, hogy a vállalkozások csak akkor kapnak támogatást, ha a távmunkahellyel növelik az éves átlagos statisztikai létszámot, és azt további nyolc hónapon át meg is tartják. A támogatott munkahelyek egyharmadára ráadásul régóta állást kereső megváltozott munkaképességűeket kell alkalmazni.

A nem szokványos foglalkoztatási formák elfogadása kétségtelenül szemlélet kérdése is. A Shell Hungary Zrt.-nél például fél éven át teljes munkabért adnak azoknak a kismamáknak, akik gyermekük hat hónapos kora után visszamennek részmunkaidőben dolgozni, s megteremtik számukra a távmunka és a rugalmas munkavégzés feltételeit is, hogy a női karrierek se törjenek ketté, és persze a vállalat is magához kösse dolgozóit. "Magyarországon azonban sokszor éppen a kismama környezete az - magyarázza a hagyományok erejét Solti Andrea humánerőforrás-vezető -, amely rossz anyának titulálva visszatartja a nőt a munkától."

A kormányzati törekvések hivatkozási alapja mindenesetre az, hogy az Európai Unióban az elmúlt 15 évben gyakorlatilag csak atipikus formában jöttek létre új munkahelyek. Tény, hogy az unióban például a részmunkaidősök aránya az 1990-es 13,5 százalékról mára a foglalkoztatottak 18 százaléka fölé nőtt, és a legfejlettebbnek számító OECD-országok átlagában is stabilan 15-16 százalék a nem teljes munkaidőben tevékenykedők hányada. Ha azonban azt nézzük, mi motiválja a csökkentett munkaidőt, akkor árnyaltabbá válik a kép, és bizonyos mértékben az optimizmus is. Európában ugyanis az elmúlt években még az atipikus foglalkoztatás éllovasainak számító országokban is egyre többen mondják, hogy azért dolgoznak részmunkaidőben, mert nem találnak teljes állást. A mintaországban, vagyis Hollandiában, ahol a munkavállalók csaknem fele, 47 százaléka részmunkaidős, 2000 és 2006 között 3,8-ről 6,1 százalékra nőtt azok aránya, akik teljesebb munkakör híján törődtek bele a csökkentett óraszámba, míg Németországban az így foglalkoztatottaknak több mint egyötöde számolt be ilyen kényszerválasztásról. Az OECD-országok statisztikájában pedig egyenesen arra gyűjtöttek adatot, hogy a részmunkaidősök hány százalékát foglalkoztatják akaratuk ellenére ebben a formában, és az derült ki, hogy 2000 óta ez az arány 9,3-ről 14,8 százalékra nőtt.

A szokásostól eltérő foglalkoztatás tehát a fejlettebb országokban sem feltétlenül önként vállalt áldás. Igaz, van, aki másképp értékeli a kényszereket: a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet kutatója, Mester Dániel például azt mondja, ha nincsenek meg azok a kényszerek, amelyek a feketefoglalkoztatást kifehérítenék, akkor más módon, például a részmunkaidő elterjesztésével kell ösztönözni a gazdasági aktivitást. Arra azonban Mester is figyelmeztet, hogy egy kis piacon, stagnáló gazdaság mellett nehéz eredményeket elérni. Ehhez az kell, hogy az állami támogatás olyan jó ütemben és célzottan érje el a vállalkozásokat, mint például a szabolcsi szilvalekvárfőzőket. A két éve alapított Bio-Szil Kht. tavaly a távmunkapályázatnak köszönhetően öttel bővítette addig három fővel működő üzletkötői hálózatát, így az idén a tavalyi 80 millió forintos forgalom megduplázására számítanak, ami a hátrányos helyzetű térségben nemcsak az országot járó bevásárlóknak jelent munkát, hanem közvetve a gyümölcstermelő gazdáknak, sőt - a kht területfejlesztési tevékenységén keresztül - a térség turisztikai szolgáltatóinak is.

SZABÓ YVETTE