Húsvéti, karácsonyi csokoládéfigurákat és szaloncukrokat gyárt nagykőrösi üzemében a Smekt Csokoládégyártó Kft. Mivel a feladat szezonális, a munkás hónapokra rendszeresen felvette a dolgozókat, majd újra és újra elbocsátotta őket. Most, hogy az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) pályázatán sikerült 16 millió forintot nyernie a cégnek, az összegből kiegészítheti 46 munkavállalójának a bérét, és így megengedheti magának, hogy nyáron is megtartsa a törzslétszámot. Sőt bővítheti is a termelést, például táblás és szeletes csokoládék készítésével. A pályázatban a válság miatt emelkedő energiaárakra, drága nyersanyagokra, magas kamatköltségekre hivatkoztak a vezetők. „Az importtermékekkel amúgy is nehéz felvenni a versenyt, ezért minden segítség jól jön” – mondja a HVG-nek Zentnerné Tolnai Edit ügyvezető igazgató.
Mint a Smekt esete is bizonyítja, a hazai vállalkozások krónikus forráséhsége és az állam pénzosztó hajlandósága a válság fogalmának tetszőleges értelmezésére is alkalmas. Szinte pillanatok alatt elfogyott az OFA Megőrzés elnevezésű pályázatának mintegy 6 milliárd forintos kerete, amelyet január végén hirdettek meg a krízis miatt leépítésre kényszerülő vállalkozások megsegítésének címszavával. A nagy sikerre való tekintettel március elején hasonló konstrukcióban újabb 10 milliárd forintos keretet nyitott meg a kormányzat – ezt a regionális munkaügyi központok bevonásával nyújtják.
HVG |
Főként a kis- és közepes vállalkozások mozdultak rá a „puha pénzre”, ahogy egy szakértő fogalmazott: „mintha alanyi jogon járna nekik”. Az OFA-hoz a legtöbb pályázat éppen a válság által kevésbé sújtott fejletlenebb régiókból – Észak-Magyarországról, valamint Észak- és Dél-Alföldről – érkezett, Székely Gabriella, az alapítvány igazgatója szerint sok kérelmező nem is tudta igazolni, hogy gondjai a válságból erednek. Az elbírálással megbízott szakértői gárda mindenesetre „megpróbált a helyzetet alátámasztó dokumentumok alapján jó döntést hozni”, állítja Székely. Hogy ez mennyire sikerült, az nem világos: a nyertesek között a nagy gépgyártóktól kezdve fehérnemű-kereskedőn, pálinkafőzdén, tésztagyártón, kertgondozón és tollfeldolgozón át gyermek-konfirmálóruha készítő varrodáig a hazai vállalkozások teljes spektruma képviselteti magát – ám ez a lista semmiben sem különbözik a vesztesekétől. Egy autókereskedő cégcsoport például mind a hét tagvállalata nevében készített pályázatot, közülük egy meggyőzte a bírálóbizottságot, a többinek fügét mutattak.
Akinek nem kedvezett a szerencse, annak indoklás nélkül utasították el a beadványát. A mai napig nem tudja, mit rontott el például a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nonprofit Befogadó Kht., amely 30 millió forintot kért a hajléktalan családokat befogadó tarnabodi elektronikaihulladék-feldolgozó üzemének, hogy ne kelljen megválnia minimálbérért dolgozó 33 munkavállalójától. Igaz, később – ugyanilyen meglepetésszerűen – közvetlenül a minisztériumtól kaptak a máltaiak 9,2 millió forintot. A kht vezetői hálásak ugyan a gyorssegélyért, ám a korábbi elutasítást nem értik, miután a tarnabodi gyár tavaly már némi nyereséget is produkált. „A vas ára a felére csökkent, és a válság miatt a szokásos január helyett hónapokig halogatta velünk a szerződéskötést a hasznosító cég” – magyarázza átmenetinek tekintett gondjaikat a HVG-nek Lantos Szilárd gazdasági vezető. Hozzátéve: a nyersanyagpiac kezd magához térni, a szerződést pedig napokon belül aláírják üzletfelükkel, így nyilvánvaló, hogy nem halálra ítélt foglalkoztatásra kértek pénzt.
Nem úgy számtalan nyertes vállalkozás, amelyek közül jó páran nagy bajban lesznek, ha a pályázati időszak lejárta után is – mint az előírás szól – garantálniuk kell teljes létszámuk továbbfoglalkoztatását. „Ha neki felróható okból nem tesz eleget a feltételnek, visszaköveteljük a pénzt” – figyelmeztet Székely Gabriella, elismerve, hogy a válság esetleges elhúzódása a fel nem róható okok közé sorolandó. „Ilyenkor elsősorban azt vizsgáljuk, hogy megtett-e minden lépést, amit a pályázatban a túlélés eszközeként említett” – teszi hozzá. A tapasztalatok szerint azonban az ilyesmi – új piacok találása, termékszerkezet-váltás – ritka, mint a fehér holló. „A kisebb vállalkozásoknak jellemzően nincsenek mozgósítható tartalékaik” – mutatott rá a rugalmasság hiányának egyik okára Réthy Pál, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal osztályvezetője. A kisebb cégek ezért, függetlenül a válságtól, egyszerűen forráslehetőséget látnak az állami bérköltség-támogatásban.
Ezt jelzi az a tény is, hogy a jelentkezők között alig akad olyan vállalkozás, amely valóban kényszerű munkaidő-csökkentés miatt folyamodik az elvileg ezt orvosló közpénzért. Az OFA-nál április közepéig elbírált mintegy hétszáz pályázatból 308-an nyertek, és közülük mindössze hét cég kért támogatást munkaidő-csökkentéshez. Ezek jellemzően nagyobb vállalkozások, mint például a négynapos munkahétre elsőként, még decemberben áttért győri Rába vagy a Zalakerámia, amely hathetes kényszerpihenő után éppen ezen a héten indította újra tófeji üzemét. De nagyobb cég csak elvétve található a kérelmezők listáján. Passzivitásuk valószínű oka, hogy többet veszítenének, ha hónapokra garantálniuk kellene a foglalkoztatást, mint amennyit a pályázaton nyerhetnének. A Videoton Holdingnál például több ezren dolgoznak heti négy napban, ám – mint Lakatos Péter vezérigazgató a HVG-nek mondja – „a meghirdetett támogatások egyike sem bizonyult felelősen igénybe vehetőnek”. Lakatos szerint vakmerőek azok a cégvezetők, akik beígérik, hogy egy év múlva nem bocsátanak el egyetlen dolgozót sem, hiszen nem látható még a válság vége.
Éppen emiatt a támogatás időtartama – és így a továbbfoglalkoztatási kötelezettség – rövidítését javasolják a pályázóknak a regionális munkaügyi kirendeltségek. 10 milliárd forintot ugyanis e szervezeteken keresztül, ám a szokásostól eltérően nem normatívan, hanem a munkáltatókkal közösen kidolgozott program keretében kaphatnak a recesszió miatt leépítést fontolgató vállalkozások. A keretre e hét elejéig már több mint 20 milliárd forintnyi igény érkezett, igaz, közülük alig minden második jelentkező bizonyul jogosultnak a támogatásra.
Az egyedi megállapodások rendszere máris a régiók közti versengéshez vezetett. „A válság más területi megoszlásban jelentkezik, mint a korábbi foglalkoztatási problémák” – érvel a régiók közti eddigi egyensúly felborítása mellett Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója. Mivel a munkanélküliséggel korábban legkevésbé sújtott régióban mintegy 40 százalékos az iparban foglalkoztatottak aránya, az itteni cégeket érzékenyebben érinti a recesszió, mint a kevésbé iparosodott vidéken működőket. Nem csoda, hogy két és fél hónap alatt 3,6 milliárd forintnyi támogatási kérelmet gyűjtött össze a munkaügyi központ, igaz, ebből „csak” 2,9 milliárdnyit továbbított. Az ország túlsó felében pedig méltatlankodnak: bár nyugaton meredekebben ível felfelé a munkanélküliség, keleten – válság ide, válság oda – húsz éve küzdenek ugyanezekkel a gondokkal. „Az itteni vállalkozások régebben vannak a gödörben, nehezebb kimászniuk állami segítség nélkül” – indokolja a szintén több mint 2 milliárd forintos régiós kérelmet Burcsik István, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főosztályvezetője.
G. TÓTH ILDA