szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 2008 decemberében leállított lábatlani Piszkei Papír egykori 400 dolgozójának fele még nem kapta meg az összes járandóságát, nekik 200 millió forinttal tartozik a felszámolás alatt álló vállalat.

Eddig 493 millió forintot fizettek ki a dolgozóknak, ebből 428 millió forint az állami bérgarancia alapból érkezett, de az igénybe vehető keret kimerült és a továbbiakban csak a gyár vagyonának értékesítéséből lehet a dolgozók követeléseit rendezni - mondta Ecsédi András, az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt. felszámolóbiztosa.

Az ÁFI 4,2 milliárd forintos irányáron a napokban hirdette meg harmadik alkalommal a papírgyárat. Az első két hirdetésre nem volt jelentkező. Meghirdettek továbbá a termeléshez közvetlenül nem kapcsolódó gépeket és ingatlanokat, valamint készleteket több, mint 350 millió forintos irányáron. 

A görög Zeritis-csoport érdekeltségébe tartozó papírgyárral szemben a hitelezők tíz milliárd forintot meghaladó értékű követelést nyújtottak be. Az üzemben toalettpapírt, papírszalvétákat és háztartási papírtörlőket gyártottak. A gyárban 2008 végén csőd közeli állapot alakult ki, a közműveket kikapcsolták, később a dolgozók sem januári, sem februári bérüket nem kapták meg a görög tulajdonostól. Magyarországon a Zeritis-csoporthoz tartozik a Szentendrei Papírgyár, és a Budafok Recycling Zrt., mely papírhulladék-gyűjtéssel foglalkozik.

 

„Naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen” – Vitézy Dávid reagált Lázár János vasútfejlesztési ötleteire

„Naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen” – Vitézy Dávid reagált Lázár János vasútfejlesztési ötleteire

Ne túrázzon a Királyrét környékén csütörtökön, vadakat lőnek ki

Ne túrázzon a Királyrét környékén csütörtökön, vadakat lőnek ki

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György