A Karrieriskola célja, hogy állást kereső, vagy csak az állásváltoztatásra készülő olvasóinknak segítséget nyújtson ahhoz, hogy nagyobb zökkenők nélkül haladjanak végig az elhelyezkedés minden stációján. Az álláskeresés és az elhelyezkedés - könyvtárnyi irodalma ellenére ha nem is valamifajta tudomány - tanulható szakismeret. Aki érti a csíziót, könnyebben jut álláshoz.

A Karrieriskola kapuján való belépéshez elég, ha idekattint!

Magától értetődik, hogy mást várnak el a pályáját kezdő fiataltól, mint egy rutinos öreg rókától. Mástól lesznek a munka világában elismert, kedvelt, sikeres emberek, hiszen mások az erősségeik és a gyengeségeik. Ha erről többet szeretne tudni kattintson ide!

Sikervágy, célok, képességek. Ezek határozzák meg az életpályán való előrejutást. Vagy van még más is? Ha erről többet akar tudni, kattintson ide!

Az önéletrajznak döntő szerepe lehet egy állás elnyerésében. Ez ugyanis a jelentkeztőtől származó első dolog, amivel egy munkaadó vagy tanácsadója találkozik. Az önéletrjaz segítségével lehet tehát átbújni az első rostán. Ha többet akar erről tudni, kattintson ide!

A kísérőlevél egyben a pályázati anyag fedőlapja.  Tartalmazza az azonosításhoz szükséges adatokat, felsorolja a mellékleteket. Soha ne küldjön önéletrajzot nélküle! Ha többet szeretne tudni a kísérőlevélről, kattintson ide!

A pályázati anyaghoz  csatolt fénykép azonosít, arcot ad pályázatának. A jelöltek kiválasztásával megbízott szakemberek a jelentkezőt már az első alkalommal felismerik, s így az archoz köthető információk is jobban rögzülnek. Ha többet szeretne tudni a fénykép jeltőségéről, kattintson ide!

A kiválasztás általában egy többlépcsős folyamat. Először a pályázati anyagot értékelik, majd annak alapján több jelöltet is behívnak személyes meghallgatásra. Talán újabb meghallgatások következnek, amelyeken már a leendő munkahelyi vezetők is részt vesznek. S végül kiválasztják a nyertest. Ha többet szeretne tudni a kiválasztás folyamatáról, kattintson ide!

Ha minden kéznél van, akkor a váratlan álláslehetőségekre is gyorsan tud reagálni.  Éppen ezért jó összegyűjteni és rendszerezni mindazt, ami a szakmai pályafutás szempontjából fontos vagy esetleg egyszer fontos lehet. Ha többet szeretne tudni ennek jelentőségéről, kattintson ide!

Az információ hatalom - megszerzése és felhasználása ügyességet, kitartást kíván az álláskeresésben is.  Aki sokféle kommunikációs helyzetben megfordul, a szükséges információkat szerteágazó csatornákon szerzi, előnyhöz jut. Nincs más megoldás, mint kapcsolatok sokaságát létrehozni és fenntartani. Ha többet akar tudni ennek lehetőségeiről, kattintson ide!
Coutinho orvosi vizsgálatra Münchenbe érkezik

Coutinho orvosi vizsgálatra Münchenbe érkezik

Felpörgött oroszlánok okoztak riadalmat Szegeden

Felpörgött oroszlánok okoztak riadalmat Szegeden

Hosszan elbeszélget Merkel és Orbán

Hosszan elbeszélget Merkel és Orbán

Sírva vette át a lovagkeresztet Fodor Zsóka, akit sokan Magdi anyusként ismernek

Sírva vette át a lovagkeresztet Fodor Zsóka, akit sokan Magdi anyusként ismernek

Zöld rendszámos izompacsirta és bakancsos terepes: dupla Volvo V60-teszt

Zöld rendszámos izompacsirta és bakancsos terepes: dupla Volvo V60-teszt

Kincstári optimizmus Trump gazdasági tanácsadói részéről

Kincstári optimizmus Trump gazdasági tanácsadói részéről