Kiss Szilárd szövetségi kapitány |
"Magas szintű mérkőzésen egy erős osztrák csapatot sikerült legyőzni, és ennek örülök. Nagyon készültünk az összecsapásra, mert egy kicsit ijesztő volt, ahogy a rivális csütörtökön nyert a világbajnok francia válogatott ellen. A találkozó elején még kiegyenlített volt a csata, de mi frissebbnek bizonyultunk. Amikor az osztrákok elfáradtak, eldöntöttük a két pont sorsát." |
A második félidőt Kindl bombagóljai vezették fel, majd Lovász újra leült a büntetőpadra. Az iram változatlanul óriási volt, és az osztrákok - akik alig cseréltek - kezdtek fáradni. Igaz, Logvin "örök elemmel működött", ő tartotta a lelket a többiekben és adott reményt a társainak. Kindl szenzációs sorozatot produkált: hat lövés, hat találat, s 25-20-ra alakította az állást a 43. percben, majd az osztrákok kezdeményezésére pihenő következett.
A növekvő különbség (28-21) ellenére nem lehetett megnyugodni, mert utolsó tartalékaikat mozgósították a vendégek. Az ukrán származású Rusnatchenko és az egykoron romániai Rotis Nagy új lendületet adott csapatának. Bohus kiállítása alatt ugyan kicsit csökkent az előny, ám azonos létszám mellett Logvin találataira a hajrában Radulovics mindig válaszolt.
A fantasztikus közönség előtt játszó hazai gárda megérdemelten nyert a remekül küzdő osztrák alakulat ellen. A magyar csapat a szombati szünnapot követően vasárnap 17 órakor Franciaország ellen lép pályára.