Az Országos Rendőrfőkapitányság tapasztalatai szerint megállapítható, hogy a forgalmas helyen működő, többnyire egy-két alkalmazottat foglalkoztató üzletek elsősorban a nagyobb bevétel, illetve a kedvezőbb menekülési lehetőség miatt válhatnak a rablások célpontjává. Az időszakosan nyitva tartó üzletek esetében a legkritikusabb a záróra körüli időszak, amikor a napi bevétel összege feltehetően magas. A 24 órában szolgáltató kereskedelmi egységek esetében pedig a kora reggeli és a késő esti időintervallum a kritikus időszak a felhalmozódó napi bevételnek köszönhetően.
A bűncselekmény elkövetésénél az elkövetők fegyverrel, riasztó- vagy gázpisztollyal, néhány esetben késsel fenyegetve kényszerítik áldozataikat a bevétel átadására. Több esetben az alkalmazottak - gyakran nők - ellenállása eredményesen hiúsította meg a rablást, ezzel azonban kockáztatták saját testi épségüket.
Az érintett kisüzletek többségénél nem alkalmaznak biztonságtechnikai eszközöket, az alkalmazottak nincsenek felkészítve a rablás során tanúsítandó magatartásra, az esetlegesen alkalmazott biztonságtechnikai eszközök kezelésére.
Ajánlások kiskereskedelmi egységek számára
Rablás esetén |
A támadó utasításainak vonakodás nélkül tegyenek eleget! Viselkedésükkel tűnjenek közreműködőnek, hiszen az elsődleges cél az élet és testi épség megóvása. Az elkövető a támadáskor feszült lelkiállapotban van, így egy váratlan ingerhatásra előre nem tervezett cselekedeteket is végrehajthat. Csak a lehető legkevesebb pénzt adják át a támadónak! A riasztóberendezések működésbehozására – ha előzőleg erre nem nyílt lehetőség – kihasználhatják a felszólításra történő pénzelőkészítés és átadás nyújtotta mozgási lehetőséget. Figyeljék meg alaposan a támadót, és menekülési útvonalát! A cselekményt követően semmilyen öntevékeny intézkedésbe ne kezdjenek, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, 112 központi segélyhívó telefonszámokon, vagy a helyi rendőrség közvetlen vonalán! A hatályos jogszabályok szerint a bűncselekmény elkövetőjét bárki állampolgári jogon elfoghatja, és a rendőrség kiérkezéséig a helyszínen visszatarthatja, azonban ennek lehetőségét az adott szituációban kellően mérlegelni kell. |
Amennyiben az átadóablakos megoldás kialakítására nincs lehetőség, ajánlott a távfelügyeleti rendszerbe kapcsolt vagyonvédelmi riasztórendszer kiépítése, amely tartalmazza a stabil és/vagy mobil támadásjelző egységet is. Ennek jelzését egy kivonuló szolgálatos vagyonvédelmi cég diszpécserközpontja fogadja, ahol megteszik a szükséges intézkedéseket a rendőrség kiérkezéséig.
További megoldásul szolgál a helyi riasztórendszer kiépítése, ennek alkalmazása során azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy rablás esetén a támadásjelző megnyomásával megszólaltatott hang/fényjelző az elkövetőből kiszámíthatatlan reakciókat válthat ki.
Lehetőség van arra, hogy a kiskereskedelmi egységek közvetlenül a mellettük vagy a közelükben levő másik kiskereskedelmi egységbe jelezzék át a támadás tényét. Az egymásra figyelés következtében hatékonyabbá válhat az erőszakos támadások megelőzése.
Javasolt az üzlethelyiségben történt események digitális rögzítésére alkalmas kamerarendszer felszerelése. Ez az eszköz prevenciós jelleggel bír, hiszen a látható kamerának visszatartó hatása van, míg a rejtett kamera az elkövető tudta nélkül képes rögzíteni az eseményeket, ami nagymértékben segíti az elkövető azonosítását. Fontos, hogy a felvett képanyag utólagos manipulálásának elkerülése érdekében a képrögzítő egységhez ne férjen hozzá bárki, ezért azt zárható helyiségben kell tárolni. Az üzlettér magánterületnek minősül, ezért annak bekamerázása, illetve a felvételek rögzítése során be kell tartani az adatvédelmi szabályokat.
A rablások leggyakoribb elkövetési tárgya a készpénz, aminek megszerzését megnehezíti a különböző időzáras vagy pénzbedobós trezort tartalmazó széfek használata. Jó megoldás olyan lemezszekrény beszerzése is, amelybe az alkalmazott a nagyobb címleteket be tudja tenni, de azt kinyitni csak a tulajdonos képes. Az ilyen szekrény használatát a bejárati ajtón matricával kell jelölni, megelőzve ezzel a rablásokat.
Forrás: ORFK