A KSH felmérése szerint 24,9 ezer kereskedelmi egység nyitotta meg kapuit, ami 0,3 százalékkal több, mint ahány lehúzta a rolót. Az üzletállomány növekedési üteme az elmúlt években folyamatosan mérséklődött: 2004-ben 0,6 százalékkal addig tavaly már csak feleannyival bővült a működő boltok száma.
A jelentés szerint 2005 IV. negyedévében 15 új nagy alapterületű kiskereskedelmi létesítmény kezdte meg a működését. Ezzel együtt az év során a bevásárlóközpontok száma összesen 64-re, a hipermarketeké 91-re, a szakáruházaké pedig 63-ra emelkedett.
A boltok száma tavaly is a közép-magyarországi régióban nőtt a legnagyobb mértékben. Éves szinten közel 900-zal több egység nyílt, főként Budapesten. A nem élelmiszert árusító üzletek száma 2005-ben 1.366-tal növekedett. A legnagyobb növekedést az iparcikk jellegű vegyes üzleteknél regisztrálták, ahol az üzletek száma 589-cel nőtt, miközben az elektromos háztartási cikkek szaküzleteinek száma 229-cel, a textilszaküzletek száma 110-zel csökkent egy év alatt.
Folytatódott az élelmiszerüzletek számának csökkenése. Az elmúlt évben a kenyér-, és pékáruüzleteken, valamint az italszaküzleteken kívül mindegyik élelmiszert árusító üzlettípusban csökkent a boltok száma, egy év alatt összesen 1.152-vel.
A korábbi évekre jellemző lassuló növekedés után, 2005-ben először csökkent a kiskereskedelmi üzleteket működtető gazdasági szervezetek száma: 2005. december 31-én 131-gyel kevesebb ilyen vállalkozás volt, mint 2004 év végén. A csökkenés különösen az egyéni vállalkozásokat érintette, számuk 1.675-tel fogyatkozott. A társas vállalkozások ezzel szemben gyarapodtak. Számuk 1547-tel emelkedett.
Boltbezárások miatt csökkenő egyéni vállalkozások
Utolsó frissítés:
A múlt év végén Magyarországon mintegy 112 ezer vállalkozás összesen 166,7 ezer kiskereskedelmi üzletet működtetett - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékozatójában. Közel 25 ezer új üzlet kezdte meg működését, s csaknem ugyanennyi bolt zárt be.