Találmányból szabadalom?

© sxc.hu

A szabadalom birtokában a feltaláló nem hasznosíthatja szabadon termékét vagy eljárását, s engedélye nélkül más sem teheti ezt meg. Az így elnyert kizárólagos jog tehát nem megenged valamit a jogosultnak, hanem eltilt mindenki mást tőle. 

Az ötlet szabadalmaztatója  ezáltal úgynevezett időleges monopóliumot tart a kezében, amelynek megszerzéséhez olyan műszaki megoldást  kell kitalálni, ami korábban semmilyen formában sem volt megismerhető. 

Nem lehet például olyan információ sem, ami egy tengerentúli könyvtár akár egyetlen kötetében is fellelhető. Idesorolható például a szakdolgozat is. Továbbá olyan belső használatra szánt berendezés műszaki leírása, amihez hozzá lehet férni egy államigazgatási eljárás aktájában. Talán meglepő, de még a feltaláló korábbi közlése is újdonságrontó lehet.

Mármint, ha kiderül. Egy hivatali eljárás során ugyanis nem lehet minden kétséget kizáróan tisztázni az újdonság kérdését. Az elbíráló többnyire csak a vizsgált megoldás nagyon leszűkített szakterületére eső találmányokat képes ellenőrizni, s kizárólag a legfejlettebb országokból származó szabadalmi leírásokban.

Habár a szabadalmi hivatal munkatársának csupán egy-két napja van egy ügy újdonságkutatására, mégis megtalálja a bejelentések elég nagy hányadának  korábbi megfelelőjét. A hivatalnak azonban véges idő és erőforrások állnak rendelkezésére, ezért aztán bárkinek lehetősége van alapos indoklás után megsemmisíteni a nem eredeti szabadalmat.

A megoldásnak nemcsak újnak, hanem ötletesnek is kell lennie. A nyilvánvaló találmányokra nem lehet szabadalmat kapni. Hogy mi számít ötletnek, s mi evidens – nem mindig egyértelmű.

Nyilvánvaló például, két megoldás olyan kombinációja, amelynek csak olyan tulajdonságai vannak, mint a két megoldásnak külön-külön voltak. Ha viszont létrejön egy új tulajdonság is, akkor a megoldás már egyből ötletes, feltalálói tevékenység eredménye.

Az elbírálás meglehetősen sok szubjektív elemet tartalmaz. Objektív döntést hozni ezért csak úgy lehetséges, ha a szabadalmi hivatalok alapeseteket határoznak meg. Ezekről már kialakult, hogy nyilvánvaló vagy meglepő lépésnek tekintendők-e. Az adott esetet visszavezetik valamelyik alapesetre, és ennek függvényében döntenek a sorsáról.
 
Bonyolítja a helyzetet, hogy az alapesetnek tekinthető megoldásokat az önmagában is sok bizonytalanságot rejtő újdonságkutatás szolgáltatja. Az elbírálónak segít a döntésben, ha a feltaláló rámutat arra, hogy mit kellett felismernie a megoldáshoz. Ezt a gondolatmenetet ellenőrzi, elfogadja, vagy rámutat a tévedésekre.

A harmadik feltétel, hogy a találmány műszaki legyen, vagyis megfogható dolgokhoz kötődjön. Valamilyen anyagi tárgy létrehozására, megváltoztatására vagy használatára irányuljon. Ezért például nem szabadalmaztathatók önmagukban a számítási eljárások, de az általuk megtervezett berendezések viszont annál inkább. Nem védethetők le a játékszabályok sem, szemben magával a játékkal. Sok esetben az is kérdés, hogy a találmány megoldja-e az elé kitűzött feladatot.

Eklatáns példa, hogy az örökmozgókra vonatkozó bejelentésekről mindig kiderül, hogy nem nyerhető belőlük a befektetettnél több energia. Ha viszont gyerekjátéknak vagy dísztárgynak akarnák szabadalmaztatni, akkor talán sikerülne.

Találmánytípusok (alapesetek) és a feltalálói tevékenység kapcsolata

• szakmai előítélet legyőzése (a szakirodalom által az adott célra egyöntetűen         rossznak tartott részmegoldást alkalmaznak a megoldásban): feltalálói tevékenységen         alapul • optimalizálás: csak akkor van feltalálói tevékenység, ha a jelenséget leíró         függvény nem ismert. • úttörő jellegű találmány (olyan feladatot old meg, amelyet korábban egyáltalán nem         sikerült megoldani): a feltalálói tevékenység kétségbevonhatatlan • kombináció (ismert elemeknek egy feladat megoldására irányuló összekapcsolása):         feltalálói tevékenység akkor van, ha meglepő, új hatás jön létre • addíció (részmegoldások új és meglepő hatást nem eredményező összegzése):         nyilvánvaló, nincs feltalálói tevékenység • átvitel (egy bizonyos területen ismert műszaki intézkedést egy másik területen         hasonló feladat megoldására alkalmaznak): általában nyilvánvaló, nincs feltalálói         tevékenység • anyaghelyettesítés (egy ismert megoldásban egy anyagot egy másikkal         helyettesítenek): általában nyilvánvaló, nincs feltalálói tevékenység • alak- vagy méretváltoztatás: csak akkor van feltalálói tevékenység, ha nem várt         hatás is fellép többszörözés: ha a hatás a többszörözéssel arányosan változik,         akkor nyilvánvaló, nincs feltalálói tevékenység • ekvivalencia (egy megoldás egyik elemét azonos rendeltetésű másik elemmel          helyettesítik): nyilvánvaló, nincs feltalálói tevékenység • kiválasztás (nagy számú ismert megoldás közül egy adott megoldás kiválasztása):         feltalálói tevékenység csak akkor van, ha a kiválasztott megoldás nem várt hatással         is rendelkezik

Nem elég, ha szabadalmaztatható egy megoldás, azt szabadalmaztatni is kell. Az eljárás egy szabadalmi leírás megalkotására irányul, amely megmutatja, hogy a megoldás kielégíti-e az eddig tárgyalt követelményeket és megad minden információt, amire egy szakembernek szüksége lehet a megvalósításhoz.

A folyamat során a feltalálónak igénypontban kell meghatároznia, hogy a megoldások milyen körére terjed ki az oltalom. Itt fel kell sorolnia a találmány műszaki jellemzőit. Ha a felsorolásban olyan jellemző is szerepel, ami nem fontos a feladat megoldása szempontjából, akkor ennek elhagyásával megkerülhető a szabadalom. Ha viszont egy nélkülözhetetlen jellemző hiányzik, akkor nem adható rá szabadalom. Az igénypont hossza és az oltalmi kör nagysága fordítottan arányos egymással. A hosszú igénypont szinte csak a feltaláló által elképzelt terméket védi, a variánsait már nem.

Egy időleges monopóliumnak nemcsak a műszaki területen van kiterjedése, hanem földrajzi értelemben is. Ha a feltaláló több országban szeretne védelmet biztosítani találmányának, akkor mindenhol le kell folytatnia az eljárást. Európában a szabadalmi rendszerek egy nagy közös építményt alkotnak. Ennek köszönhetően az Európai Szabadalmi Hivatalnál egyetlen eljárást elég lefolytatni a levédetéshez. A bejegyzéshez azonban fel kell keresni azon országok hivatalait, ahol oltalmat szeretnénk kapni.

Ha a feltaláló levédeti a találmányát, az még nem azt jelenti , hogy megoldása bizonyítottan új és megfelel az összes többi feltételnek. Mégha pontosan is fizeti a fenntartási díjakat, az sem garancia arra, hogy az oltalmi idő végéig meg is marad a szabadalma. Az eljárás inkább egy szűrő, amelynek során kiválasztják a nem szabadalomképes találmányok nagyrészét. A bejelentőnek – mint az adott szakterület egyik legjobb ismerőjének – egy meglehetősen alapos újdonságvizsgálatot kell elvégeznie.

Erre már csak azért is szükség van, hogy meggyőzze saját magát, hogy érdemes az adott projektbe pénzt és időt fektetnie. A vizsgálat során nagy valószínűséggel az is kiderül, hogy van-e olyan érvényes, azaz gátló szabadalom, ami akadályozza találmánya, vagy másnéven függő szabadalma hasznosítását. Ha létezik ilyen, akkor a feltalálónak meg kell szereznie az engedélyt annak hasznosítására is. Máskülönben csorbulnának a gátló szabadalom tulajdonosának a jogai.

Amennyiben a két tulajdonos nem tud megegyezni a gátló szabadalom hasznosításáról, akkor a függő szabadalom jogosultja kényszerengedélyt igényelhet  a bíróságon. Ez azonban nem automatikus és a jogosultság is korlátozott. Kényszerengedélyt lehet szerezni még akkor is, ha nem kezdték el időben a szabadalom belföldi piacon történő hasznosítását.

Az újdonságkutatással arról is tájékozódhat a feltaláló, hogy milyen alternatív megoldások, milyen piaccal rendelkező vállalatok kezében vannak. A szabadalom jogosultja csak ezen információk birtokában képes megalapozott döntést hozni. Arról nem beszélve, hogy ezekre a befektetők is kíváncsiak.

A szabadalomra mindig úgy kell tekinteni, mint egy védőernyőre, amelynek a védelmében ki tud fejlődni egy új termék, s képes  profitot termelni egy üzleti vállalkozás. Ebben a folyamatban nyeri el tehát az értelmét az időleges monopólium, amely önmagában csak a pénzt nyeli. 

Sorozatunk következő részében pontos választ adunk arra, hogy milyen jogok illetik meg a szabadalmaztatót, s hogyan élhet ezekkel.

Reményi Péter
Magyar Szabadalmi Hivatal