© hvg.hu |
Mint azt cikksorozatunk előző részében már említettük, egy átlagos esküvő másfélmillió forintnál kezdődik. A szertartást és a ceremóniát, ruhával és sminkkel együtt - legyen az polgári vagy egyházi - már félmillióból is megúszhatjuk, ugyanis általában a lagzi jelenti a legnagyobb kiadást. Mielőtt azonban nagyobb költekezésbe kezdenénk, érdemes tájékozódni, hogy mit, mennyiért és mikor vásároljunk.
Legalább fél évvel a nagy nap előtt célszerű megtenni az első lépést annak, aki szeretné elkerülni a kényelmetlen kompromisszumokat – állítják a magukat hozzáértőknek tartók. A rutinosabbak szerint a sorrend sem mindegy, prioritást kell, hogy élvezzen a vacsora, a helyszín és a zenekar kiválasztása.
A frekventált helyeket ugyanis már hónapokkal korábban lefoglalják az előrelátó jegyespárok. Ugyanez a helyzet az ismertebb zenészekkel, akik többnyire már félévre előre elígérkeznek – értesült a hvg.hu. Aki pedig későn kap észbe, lehet, hogy kénytelen lesz lemondani álmai esküvőjéről.
Esküvőtervező program |
Az idő szűkében az esküvőjüket önállóan szervező jegyes-pároknak nagy segítséget jelenthet az esküvőtervező program. A program ültetés-tervező modulja segít a vacsorai ülésrend kialakításában, a költségvetés rész tartalmazza az összes lehetséges kiadás fő tételeit, a Mit Honnan? menüpont pedig segít az esküvői szolgáltatást nyújtók felkutatásában. "A szoftver ingyenes demóváltozata letölthető a www.azeneskuvom.hu oldalról, a teljes változathoz csak a Magyar Esküvő magazin megvásárlásával juthatnak hozzá az érdeklődő párok" - informálta a hvg.hu-t Paál Farkas ötletgazda. |
© hvg.hu |
Aki elfoglalt, s nem éri be szerény, szűk családi, illetve baráti körben rendezett esküvővel, nem árt, ha esküvőszervezőhöz fordul. A rutin ugyanis sok esetben jelenthet előnyt, de közel 15 százalékkal dobja meg a költségeket.
Zenekar- és fotósárak |
Egy három fős dzsesszzenekar 4 órás időtartamra átlagosan 50 ezer forintért vállalja, míg egy 6 tagú sláger zenét játszó együttes 10 órányi zenélésért 250 ezret is elkérhet. A fotósok nagy része 72 darab előhívott fényképért összesen két tekercs filmért minimum 30 ezer forintot kér. Ha már a vacsorára vagy speciális helyszínre is szól a felkérés elmehet az ár 50 ezerig is. A videós árszabása már sokkal szélesebb skálán mozog, egy amatőr, kétórás vágott filmért 20 ezret, egy profi, műsoros dvd-ért pedig már 120 ezret is elkérnek |
Mint mondták, a rendezvényterem bérleti díján, azaz 350 ezer forinton felüli "befektetés" hamar megtérült. A menyasszonnytánc és a nászajándékok értéke nagyjából fedezte a vacsorával kapcsolatos kiadásokat, beleértve a háromemeletes esküvői torta húszezres árát is.
Ez az összeg alsó határnak számít az esküvői tortapiacon. „Egy átlagos 65 szeletes, háromemeletes, marcipánbevonatos finomság díszítéstől és összetevőktől függően akár 80-100 ezer forintba is kerülhet” - mutat rá Horváth Eszter, az újpesti Horváth Cukrászda egyik tulajdonosa. Mint a hvg.hu-nak elmondta, egy vajkrémes torta például fele idő alatt készül el, s így fele pénzbe kerül, mint annak főzött krémes változata.
© hvg.hu |
Az utóbbit 10 ezer forintért, az állványt 15-20 ezer forintért lehet bérelni az esküvő napjára. A megrendelő csak akkor kapja vissza az összeget, ha az eszközt, letisztított állapotban 3 napon belül visszaviszi a cukrászdába – figyelmeztet Horváth Eszter. Ellenkező esetben napi 500 forint használatba vételi díjat számolnak fel érte. A tortaár 20 százalékát akkor is ki kell fizetni, ha kevesebb, mint 4-5 nappal az esküvő előtt lemondják a rendelést.
Smink- és frizuraárak |
Egy esküvői smink 5 ezer forintnál kezdődik, de akár a duplája is lehet. Egy XIII. kerületi kozmetikában az ötezer forintos összeg tartalmazza a próbasminket, a szolgáltatás igény szerinti "házhoz szállítását", valamint a többszöri próbálkozást akár az esküvő napján is. Egy televízióban dolgozó profisminkes hasonló színvonalú szolgáltatásért minimum 8-10 ezer forintot kér. Az esküvői frizura, többnyire esküvői konty átlagos ára egy VII. kerületi üzletben 5-8 ezer forint, a belvárosban pedig 15 ezer az alsó határ. |
Ha csak a ruhát nézzük, egy jobb öltöny annyiba kerül, mint mennyasszonyi ruhából egy két-hároméves modell. Egy régebbi fazont, újszerű állapotban még mindig kevesebben vesznek meg, ahányan új modellt bérelnek – meséli Visky Lászlóné, a Glória Esküvői ruhaszalon tulajdonosa. Szerinte ugyanis a kelet-európai trend – szemben a nyugati szokásokkal - még mindig az, hogy a jegyesek bérlik a ruhát, mondván, nem szeretnének túl nagy összeget áldozni erre. A jegyben járó magyarok hozzáállására egyfajta magyarázat lehet, hogy közülük kevesen tudják: egy újszerű állapotban lévő, 3 év körüli modellhez már 80 ezerért hozzájuthatnak. Az új ruhákat pedig 60-120 ezer közötti összegért bérelhetik.
© hvg.hu |
A szalon tulajdonosa azt tartja a legnagyobb bajnak, hogy a legtöbb pár nem néz körül, beesnek egy-két kölcsönzőbe, ahol – pénzükhöz mérten - hagyják magukra tukmálni az ottani kínálatot, miközben lehet, hogy a ruhára szánt összegért jobb minőséget is kaphattak volna. „A kissé felhígult piacon pedig nem árt vigyázni” – tette hozzá.
Világszerte trend a csillogós, tiszta fehér helyett inkább a krémszínű ruha és kiegészítők. Ez utóbbiak ára nagyon változó, többségüket olykor érdemes inkább megvenni.
Fejdíszhez már 200 forinttól kezdve egészen 15 ezerig, a fátyolhoz pedig akár már 5 ezerért is hozzá lehet jutni. A „fehér kesztyű” ára 6 ezer körül, a cipő és a táska minőségtől függően közel azonos árban 4-5 ezertől 25 ezer forintig kapható.
Dekoráció |
Minimális asztaldekorációtól egészen exkluzív terem-díszítésig minden meg-rendelhető. Az asztaldíszeket leszámítva kell kitűző a vőlegénynek és a két tanúnak. Szükséges egy-egy csokor a koszorúslányoknak és az örömanyáknak is. A dekorelemek nagy részénél lehetőség van azok kibérlésére, így ez biztosan költséghatékonyabb megoldás, mintha a házasulandóknak kellene azokat borsos áron beszerezniük. Hogy azonban ne érjen senkit meglepetés, érdemes már az első beszélgetés alkalmával tisztázni a költségkeretet, és az alapján tervezni. Rendszerint az adott rendezvény összköltségének 3-8 százaléka elég egy igen látványos, komplett dekoráció megvalósításához. Ez elképzelésetől függően 2-8 órát vesz igénybe. Forrás: Debrecen Esküvői Magazin |
Mint mondta, a házaspárok átlagosan 120-150 ezer forint között költenek gyűrűre. Ennyiért viszont már a piacon kapható legszélesebb, azaz 6 mm-es gyűrűt is ujjukra húzhatják.
Gyakran azonban megéri olyan ékszerboltban csináltatni a jegygyűrűt, ahol az árba beszámítják a hozott anyag - akár arany akár ezüst - értékét, így akár 30 százalékot is lehet spórolni - meséli a lassan egyéves házassági évfordulóját ünneplő fiatal feleség.
Mindent egybevéve széles skálán mozog egy esküvő költségvetése. Ha számít a pénz, akkor célszerű vagy több időt hagyni a szükséges kellékek kiválasztására, vagy minimalizálni az igényeket. Díszes papír helyett lehet elektronikus meghívót küldeni, kevesebb vendéget hívni, vacsora helyett kisebb állófogadást tartani a szertartás helyén. A különbség azonban nemcsak árban mérhető.