Ennek érdekében be kell fizetniük a negyedik negyedévben eddig kapott és 2007 végéig várható bevételük utáni evát, figyelembe véve azt is, hogy esetleg nincs-e elmaradásuk a korábban aktuális negyedévi előlegekből. Iparűzési adónál viszont az úgynevezett 50 milliós szabályt kell alkalmazniuk: e szerint az ennél kisebb éves árbevételű cégeknek nincs adófeltöltési kötelezettségük, így az evásoknak sincs, mivel ez az összeg szóba sem jöhet náluk, hiszen eleve kiesnének az evából, ha összes éves bevételük 25 millió forintnál több lenne.
Más cégeknél az 50 millió forintos árbevétel nem csupán az iparűzési adó, hanem a társasági adó feltöltésénél is vízválasztó, vagyis ennél alacsonyabb árbevételnél nem kell kiegészíteniük ilyen adójukat. Fel kell tölteni az idén júliustól bevezetett nyereségminimum-adót is, feltéve, hogy a cég éves árbevétele meghaladta az 50 millió forintot (ilyen adót a veszteségeseknek, illetve azoknak kell fizetni, akiknek adóalapja vagy adózás előtti eredménye közül a nagyobbik nem éri el a korrigált bevétel 2 százalékát).
A teljes cikket a HVG csütörtöki számában olvashatják!