Tetszett a cikk?

A gazdasági válság napról napra jobban érezteti a hatását, és a szakemberek szerint nem lesz ez másképp a következő évben sem. Talán ezért is sürgeti Szabó Máté ombudsman, hogy mielőbb vezessék be a cégeknél már régóta létező csődeljárást a magánszemélyek esetében is.

A magáncsőd érdemi védelmet adna a fizetésképtelenné vált magánszemélyeknek, írja az Üzleti Negyed. A szabályok kidolgozásakor különös figyelmet kellene fordítani ugyanakkor arra, hogy az új lehetőséggel visszaélve senki se szabadulhasson meg indokolatlanul a pénzügyi kötelezettségeitől - figyelmeztet az országgyűlési biztos. A Budapesti Ügyvédi Kamara értesülései szerint az igazságügyi tárcánál folyamatban vannak már a magánszemélyek adósságrendezéséről szóló törvény előkészítési munkálatai. A tervek szerint két új lehetőséget vezetnének be a jövőben, az úgynevezett adósság-átütemezési megállapodás létrehozására irányuló eljárást, illetve a törlesztési eljárást.

Mindkét esetben az adós indíthatná a választása szerinti eljárást saját maga ellen az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Igazságügyi Hivatalánál (IRM IH). Megkötés ugyanakkor, hogy a közös háztartásban élőknek tíz évente csak egy alkalommal lenne lehetőségük adósság-átütemezetést vagy törlesztési eljárást kezdeményezni. Kizárnák továbbá a büntetett előéletű adósokat is, illetve azokat, akiket öt éven belül a bíróság a peres eljárás vagy a bírósági végrehajtás eredményességének a megakadályozása miatt elmarasztalt, illetve megbírságolt.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Be kellene vezetni a magáncsőd intézményét az ombudsman szerint

Javítani kell az ügyfelek pénzügyi ismereteit, vissza kell szorítani a magas kamatú gyorskölcsönöket és az uzsorahiteleket, továbbá be kellene vezeti a magáncsőd intézményét az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint. Szabó Máté pénzügyi vizsgálatainak megállapításairól az ombudsman hivatala kedden adott tájékoztatást.

HVG Itthon

Csődben a népegészségügyi program

Lefékeződött a várható élettartam növekedése Magyarországon, amióta 2003-ban beindult az Egészség évtizede című tízéves népegészségügyi csomagterv.

MTI Itthon

Csődhelyzetbe kerülhet Bátonyterenye önkormányzata

Gazdasági programcsomagot dolgoz ki a Nógrád megyei Bátonyterenye önkormányzata, hogy elkerülje a csődhelyzetet, stabilizálja a város működését, és el tudja látni a kötelező feladatokat - mondta a város polgármestere.