Ebbe a halvány reménybe rondított bele a lex CEU. Semmi sincs ugyanis, ami jobban elriasztja a befektetőket, mint a jogbizonytalanság. Ők nem azt látják, hogy Orbán miniszterelnök szemében szálka a liberális ellenzéket támogató Soros György, hanem azt, hogy egy adott jogszabályi környezetre épített, dollármilliárdos nagyságrendű befektetést alig titkoltan testre szabott törvénnyel egyetlen pillanat alatt tesz tönkre a kormány.
Az okozott károkat, mint cseppet a tengerben, saját felsőoktatási vállalkozásom sorsán már közvetlenül látom. Ezt a vállalkozást tíz évvel ezelőtt azért hoztuk létre, hogy szoftvermérnök-hallgatók részére a matematikai tárgyakat kiegészítsük a tudás hasznosításához szükséges üzleti ismeretekkel és humán tárgyakkal is. Korábbi cégem tapasztalatai alapján láttam ugyanis, mennyire hiányzik ez a szempont a mérnökképzésből, nemcsak nálunk, de még Amerikában is. A célcsoport – a magyar diákok mellett – az Egyesült Államok legjobb egyetemeinek hallgatói, akik egyszemeszteres részképzésre külföldre utaznak. Az amerikai diákok magas, amerikai szintű tandíjat fizetnek, biztosítva a vállalkozás hosszú távú profitabilitását, és lehetővé téve a magyar diákok tandíjmentes fogadását is. Az ő számukra nemcsak a magas szintű kiscsoportos képzés az érték, hanem az itt tanuló amerikai diákokkal kialakuló barátság is felbecsülhetetlen kapcsolati tőkét jelenthet későbbi karrierjük során.
A vállalkozás nyolc év folyamatos befektetés után tavaly termőre fordult, és a külföldről közel kétszeres túljelentkezés kihívásával néztünk szembe. Nehéz volt a válogatás, hiszen a nálunk jelentkező diákokat a legjobb amerikai egyetemekre vették fel (Princeton, MIT, Yale, Harvard, és az összes többi „Ivy league” elit intézmény). De a siker fölött érzett büszkeség nem tartott sokáig. A lex CEU elfogadása után szinte minden partnerünk megkérdezte, hogy ez hogyan érint minket. Természetesen joggal válaszolhattuk, hogy sehogy, hiszen nem vagyunk külföldi egyetem, és diplomát sem adunk, csak krediteket, amiket az amerikai partneregyetemek saját belátásuk szerint fogadnak el sajátjukként – de mindez nem sokat segített. A jogbizonytalanság feletti aggodalmukat nem sikerült eloszlatni, és a lex CEU elfogadása óta eltelt időben a jelentkezők száma (ami nyolc év alatt töretlen növekedést mutatott) alig fele a tavalyinak.
Saját vállalkozásom nehezebb helyzete miatt nem éreztem volna késztetést publikációra, meg fogjuk oldani a nehézségeket, mint ahogy, azt hiszem, a CEU sorsa sincs még megpecsételve. De az okozott és már helyrehozhatatlan kár ennél sokkal súlyosabb. Egyetlen példa még. Egy visszavonult kanadai vállalkozó néhány évvel ezelőtt az indonéziai Bali szigetén alapította meg a Green School nevű oktatási intézményét, amely óvodáskortól az érettségiig, tehát a közoktatás teljes időszakát átfogva nyújt magas szintű képzést, a környezettudatos nevelést állítva középpontba. A vállalkozás sikeres és nyereséges, családok százai költöznek Ausztráliából, Európából és az Egyesült Államokból Bali szigetére, kimondottan azért, hogy gyermekeik a Green Schoolba járhassanak. A cég franchise-rendszerben világszerte bővülésbe kezdett, és első európai intézményét Budapesten tervezte megalapítani. Mindeddig. De a lex CEU elfogadása után az alapítókat képviselő testület úgy döntött, hogy ezek után nem reális a szükséges befektetés összehozása magyarországi székhelyre, és most más helyszínt keresnek.
A XXI. század társadalmát és gazdaságát tudásalapú társadalomnak, tudásalapú gazdaságnak mondjuk. Soha a történelem során nem volt még akkora piaci értéke az oktatásnak, mint ma. A magánszféra világszerte sok milliárd dollárt fektet oktatásba, ami az egy-két évtizeddel ezelőtti hasonló célú magánbefektetéseknek sokszorosa. Pedig a magánbefektetők részére a tőke közvetlenül csak a tandíjon keresztül térül meg, míg az össztársadalmi haszon, a magasan képzett munkaerő, természetesen ennél sokkal több. Talán nem túlzás azt jósolni, hogy az oktatás várhatóan e század leggyorsabban növekvő iparága lesz.
Tengerünk nem lévén, a gyarmatosításban nem vettünk részt, vasban és szénben sem vagyunk gazdagok, így nem kerültünk az ipari forradalom győztesei közé. Ám oktatási hagyományaink, ezen belül különösen a sok évszázados és világszerte elismert matematikaoktatási kultúránk a napjainkban zajló informatikai forradalom győztesévé tehetett volna minket. Ehelyett, miközben az autógyárak összeszerelő üzemeit minden erővel Magyarországra csábítjuk, az oktatásba való befektetést nemhogy nem támogatjuk, de egyenesen elzavarjuk.