Tanár úr, én készültem!

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

2004-től nem lehet majd az általános iskola negyedik osztályáig hétvégére és tanítási szünnapokra házifeladatot adni a nebulóknak, s megbuktatni sem lehet őket - áll az Oktatási Minisztériumnak a közoktatási törvényt módosító javaslatában. Kevesebbet fognak tudni ettől a gyerekek? Vagy csak felszabadultabbak lesznek? Ön szerint milyen hatása lehet a változtatásnak?

"A koncepció lényege, hogy az alsó tagozat legyen hasonlatos a család nem szelektív világához" - magyarázza a törvény tervezett módosítását Nagy Péter Tibor, az Oktatáskutató Intézet oktatáspolitikai csoportjának vezetője. A századforduló óta nőtt annak az álláspontnak az elfogadottsága, amely szerint az iskola a gyermekkori szocializáció színhelye, nem pedig - ahogy korábban gondolták - a felnőtt életet szimuláló intézmény.
A buktatás negyedik osztályig való beszüntetésének legfontosabb hatása lehet, hogy csökkenti a jobb illetve rosszabb családi háttérrel rendelkező gyerekek iskolai eredményei közti különbséget. Ha a társadalmilag rosszabb helyzetben lévő diákokat - például a roma gyerekeket - nem lehet sem évismétlésre kötelezni, sem két évismétlés után kisegítő iskolába irányítani, nagyobb az esély számukra, hogy felzárkózzanak. "Ha egy iskolai rendszerben később van az osztópont, amikor eldől, hogy a gyerek milyen formában tanul a továbbiakban, az csökkenti a családi háttérből származó hátrányokat" - állítja Nagy Péter Tibor. Hasonló a helyzet a hétvégi házifeladatok megszűnésével is: azok a gyerekek vannak előnyben és kapnak jobb jegyeket nagy valószínűséggel, akiknek nyugodt a családi hátterük, s tudnak nekik segíteni a szüleik.
A hétvégi házifeladat eltörlése mélyítheti is a különbségeket, mivel így több szabadidejük lesz a gyerekeknek, aminek kisebb-nagyobb részével a szülők rendelkeznek. Ők pedig, ha meg tudják és akarják fizetni a különórákat, járathatják gyerekeiket nyelvórára vagy kiegészítő képzésre, ezzel növelve a gyerek sikeres iskolai szereplésének esélyeit. "A követelmények is csökkenhetnek, hiszen egy rendszer nem bírja el, ha bizonyos mennyiségnél többen buknak meg" - mondja Nagy Péter. Ha a követelményrendszer megmarad, az átadott tudás viszont csökken, tömeges bukás várható egy idő után: az évismételtetés kiküszöbölése a negyedik osztályig csak a probléma elodázását jelenti. Márpedig az átlagosan átadott tananyag mennyiségének a csökkenése is várható, ha hétköznap nem pótolják a manapság hétvégére feladott tanulnivalót.