Az Integrációs Roma Szövetség közleményében úgy vélekedett: a műsor durván megsértette a Magyarországon élő legnagyobb kisebbséget, a cigányokat, amikor bűnözőknek, gépkocsi-feltörőnek, tolvajnak és analfabétának ábrázolta, s ezáltal nevetség tárgyává tette őket. A szervezet álláspontja szerint a műsorban szinte minden negatív sztereotípia szerepelt, ami tovább erősítheti a romákkal kapcsolatos, amúgy is meglévő és a társadalomba begyűrűző gyűlöletet. Mint írják, a műsorszám a gúny, a nevetségessé tevés eszközeivel kommunikált, s így a rasszizmus, előítéletesség megerősítésének szolgájává vált. Mindezek miatt az Integrációs Roma Szövetség haladéktalanul panaszt tesz az Országos Rádió és Televízió Testületnél a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény megsértése miatt - olvasható a közleményben.
Az Index internetes újság információi szerint a Romaveritas délután nyílt levélben szólította fel Gáspár Győző roma előadóművészt: mérlegelje saját felelősségét abban, hogy az EU-csatlakozási kampány egyetlen cigány származású szereplőjeként és a legnagyobb nyilvánosságot kapó romaként az arcát adta a tv2 műsorához. A szervezet szerint a műsor megerősítette a cigányellenes előítéleteket, és sértette a roma közösség önérzetét.
A Bazi nagy roma lagzi című műsort a tv2 vasárnap este, főműsoridőben sugározta. A műsorban az Irigy Hónaljmirigy zenekar tagjai szerepeltek, romákat játszva. Sipos Tamás, a zenekar frontembere a műsort egyszerű paródiának nevezte, amely "görbe tükröt" állít egy magyarországi kisebbség elé. Hangsúlyozta, hogy nem akartak senkit megbántani, és nincsenek előítéleteik a romákkal szemben, de akár elnézést is hajlandóak kérni az érintettektől, bár szerinte erre nem lesz szükség, hiszen az adás "semmilyen tekintetben sem volt rasszista".
A tv2 szerint a műsor célja a szórakoztatás volt: "semmiféle tudatos szándék" nem vezérelte a csatornát, amikor az adás sugárzása mellett döntöttek - szögezte le a tv2 programigazgatója, Poich Lóránd az MTI-hez eljuttatott közleményében. "Őszintén sajnáljuk, ha ezzel bárkit is megbántottunk, és ezúton kérjük elnézésüket" - tartalmazza a közlemény. "A kereskedelmi csatorna mindig is egyenrangú társadalmi csoportnak tekintette és tekinti ma is a romákat, sokat tett integrációjukért, mint ahogyan ezt Horváth Aladár is elismerte a csatornához intézett levelében" - jegyzi meg ugyanakkor a tv2 programigazgatója. (MTI)