Német kutatók megtalálták Gilgames elveszett városát

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Irakban kutató német tudósok valószínűleg megtalálták a legendás mezopotámiai király, Gilgames elveszett városát, Urukot, amelyről Irak a mai nevét kapta - írja a BBC. Gilgames nevéhez fűződik az emberiség történelmének első írásos műve; a kőtáblába vésett eposz a tudósok szerint az időszámítás előtt 2500 évvel íródott.

A német kutatók a sivatag homokjába temetett város mellett az Eufrátesz korábbi medre alatt a legendás király, Gilgames sírját is megtalálni vélték. "Nem mondanám, hogy ez biztosan Gilgames sírja, de nagyon úgy néz ki, ahogy azt az eposz leírja" - nyilatkozta a BBC-nek Jörg Fassbinder müncheni régész. Gilgames eposzában az áll, hogy az uralkodót az Eufrátesz alá temették el, s sírkamráját akkor építették, amikor a folyó Gilgames halála után Uruknál kettévált. Fassbinder szerint egy temetkezési célt szolgáló impozáns épületre utaló romokat is találtak éppen ott, ahol hajdanán az Eufrátesz folyt.
A kutatók a legújabb technológia által előállított eszközök segítségével tudták megtalálni Urukot: a talaj mágnesességét vizsgálva úgy bukkantak rá a hajdani virágzó városra, hogy nem kellett több száz hektárnyi területet mélyen felásniuk. Az így kapott magnetogram segítségével sikerült megrajzolniuk Uruk város teljes térképét is, amely igencsak meglepte a kutatókat. "A legfantasztikusabb az, hogy Uruk a megszólalásig úgy néz ki, ahogy azt Gilgames eposzában a történetírók több ezer éve leírták" - jelentette ki Fassbinder, aki szerint a kutatás egyik legérdekesebb felfedezése a város igen kiterjedt csatornarendszere. A kutató szerint a sivatagban fekvő Uruk olyan lehetett, mint a mai Velence.