A Legfelsőbb Bíróság döntése abból született, hogy három fehér diák panaszt emelt Michigan állam igen jó hírnévnek örvendő egyeteme ellen amiatt, hogy a posztgraduális jogi fakultáson a színesbőrű felvételizőknek kedvező pozitív diszkrimináció szorította le őket a felvételt nyert diákok listájáról. Sérelmüket a bírák is elismerték azáltal, hogy alkotmányellenesnek minősítették az egyetem által alkalmazott felvételi eljárást, a bíróság álláspontja igen kétértelmű tehát: a pozitív diszkrimináció gyakorlata megengedett, de ennek intézményesítése, illetve számszerűsítése alkotmányellenes. A kérdés évek óta megosztja az amerikai közvéleményt, ennek megfelelően a Legfelsőbb Bírósag döntése is vegyes visszhangot váltott ki. A megosztottságot tükrözi, hogy a kilenc bírából csupán öt tett hitet a módszer alkalmazása mellett, és csak a liberális beállítottságáról ismert Sandra Day O'Connor bírónő "igen"-je döntötte el a szavazás végső kimenetelét.
A pozitív diszkrimináció - az angol nyelv jogi terminológiájában "affirmative action" - lényege, hogy különböző állami és társadalmi intézményekben, de elsősorban a felsőoktatásban előnyben részesítik az etnikai hovatartozásuk miatt hátrányos szociális helyzetű személyeket. A 60-as években, Kennedy és Johnson elnökségének éveiben a polgárjogi mozgalom hatására számos amerikai egyetem célként tűzte ki, hogy az etnikai kisebbségeknek a társadalomban betöltött számaránya a felsőoktatásban is megjelenjen. Fordulópontot az 1978-as Bakke-ügy hozott: a Legfelsőbb Bíróság ekkor a kaliforniai állami egyetem (University of California, UCLA) felvételi rendszerével kapcsolatban foglalt állást úgy, hogy az egyetemeknek jogukban áll a sokszínűség érdekében előnyös elbírálásban részesíteni az etnikai kisebbségekből (afro-amerikai, latin-amerikai stb.) származó diákokat.
E törekvések dacára közel fél évszázad alatt sem sikerült elérni, hogy a kisebbségi etnikai csoportok ne legyenek alulreprezentálva az egyetemeken. A UCLA-n dolgozó közgazdász, Thomas J. Kane becslése szerint az ország egyetemeinek nem több, mint húsz százaléka alkalmazza a pozitív diszkrimináció gyakorlatát. A középiskolai oktatásban az etnikai kisebbségek számára még ennél is kedvezőtlenebb a helyzet, ugyanis máig léteznek olyan gimnáziumok az országban, ahol a tanulók közel száz százaléka latin-amerikai vagy fekete. S míg egy felmérés szerint az egyetemi felvételhez szükséges (SAT) vizsgákon elért múlt évi átlagteljesítmény a fehérek körében 1060 pont, addig ugyanez 922 a latin-amerikiaik, és 857 pont a feketék soraiban. Ezek a különbségek később, az egyetemeken is megjelennek: a 25-29 éves fehér fiatalok 33 százalékának van egyetemi diplomája a feketék 18 százalékával és a latin-amerikaik 11 százalékával szemben. Ez törvényszerűleg az élet későbbi szakaszaira is hatással van, így a pozitív diszkriminációt a diplomás állások betöltésénél is alkalmazzák. A The New York Times két vezetőjének bukása a közelmúltban is nagyrészt egy olyan afro-amerikai újságíró számlájára volt írható, akit a származása miatt előnyösebb bánásmódban részesítettek pályatársainál.
A michigani esetnek az is súlyt adott, hogy épp az állam legjelentősebb városában, Detroitban az egyik legmagasabb a feketék aránya az amerikai nagyvárosok közül: a lakosság 80 százaléka afro-amerikai. Ehhez képest a michigani egyetem kampuszán, amely alig pár száz kilométerre fekszik Detroittól, csupán a diákok 8-9 százaléka fekete. Ez az országos átlagot is messze alulmúlja, hiszen az Egyesült Államok összlakosságának körülbelül 16 százaléka afro-amerikai. A Michigan egyetem a Legfelsőbb Bíróság ítélete következtében feltehetően arra kényszerül majd, hogy egyéni elbírálás alapján kínáljon fel megfelelő számú helyet a színesbőrű jelentkezőknek, s ne pontelőnnyel indítsa őket a felvételin. Egy másik lehetséges megoldás az úgynevezett "kvótarendszer", amelynek értelmében a felvettek előre meghatározott hányada kerül ki az etnikai kisebbségből származó diákokból. Bár álatlában a kvótázás gyakorlatát is alkotmánysértőnek tekintik, ehhez hasonlatos rendszert alkalmaznak az amerikai felsőoktatás legpatinásabbnak tartott "egyetemi lánca", az öt elit egyetemet magában fogalaló Ivy League egyes tanintézményeiben.
Jól illusztrálja a kérdésben elfoglalt legtipikusabb álláspontokat a CNN múlt decemberi Kereszttűz (Crossfire) című műsora, amelyben Ward Connerly, az Amerikai Polgárjogi Intézet vezetője és Eleanor Holmes Norton, a District of Columbia képviselője vitázott egymással. Felvetődött, vajon a rabszolgatartó, majd a színesbőrűeket a társadalmi életből kiszorító amerikaiak önkorrekciója és az etnikai kisebbségekkel szemben érzett erkölcsi kötelessége-e a pozitív diszkrimináció, vagy pedig a fehér többséget sérelmező újfajta "rasszizmus" kezdete. Norton szerint az etnikai sokszínűség csak jót tehet egy egyetemnek, és a fehér tanulók érdekeit is szolgálja, hogy "eltérő gondolkodásmódot" is megismerjenek. Connerly erre reagálva azt hangoztatta, hogy pontosan a gondolkodásmódban, és nem a bőrszínben megnyilvánuló sokszínűség az érdeke az egyetemnek. A műsor egyik vezetője, Tucker Carlson némiképpen Connerly pártját fogta, mondván, bár a hátrányos helyzetű feketék támogatása valóban kötelesség, ez nem mehet kiváló tanulmányi teljesítményt produkáló fehér diákok rovására. Példának a Michiganre jelentkező Jennifer Gratzot hozta fel, aki 3,8-as átlagával (az USA-ban 4,0 a legjobb tanulmányi átlag) feltehetően azért nem nyert felvételt, mert fehér volt, és helyét a pozitív diszkrimináció haszonélvezői foglalták el.
Sokat elárul a dilemma nehézségeiről, hogy magán a Michigan egyetemen sincs egyetértés, pedig az intézmény jó hírneve és presztízse volt a bírósági ítélet tétje. A Michiganen 1955 óta filozófiát tanító Carl Cohen professzor a BBC-nek a következőképpen kardoskodott a pozitív diszkrimináció ellen: "Itt alkotmányjogi kérdésről van szó. Borzasztó dolognak tartom, hogy emberek megkülönböztetett bánásmódban részesüljenek bőrszínük miatt". Az egyetem elnök-helyettese, Marvin Krislov azonban úgy vélekedik, az etnikai sokszínűség az egyetem létérdeke, így a bőrszínt igenis figyelembe kell venni a felvételinél. Az ő álláspontját támogatja a detroiti középiskolába járó, és egy elit egyetemre felvételizni készülő Bryan Barnhill, aki szerint a pozitív diszkrimináció igazságos, mert pontosan ez egyenlíti ki az esélyeket. A sötétbőrű, Michiganen tanuló Adrienne Henderson pedig a következőképpen nyilatkozott : "A legtöbb olyan ember, akinek az enyémhez hasonló a háttere, segítségre szorul".
Nehéz megjósolni, miként érinti majd a bíróság ítélete az amerikai egyetemek felvételi rendszerét. Egyes államokban, mint például Kaliforniában, várhatóan nem lesz semmi változás, mivel ott az állam alkotmánya tiltja az etnikai hovatartozás figyelembe vételét. Texas állami egyetemére azonban valószínűleg nagy hatással lesz, mivel azt az 1996-os bírósági ítéletet, amely megtiltotta a diszkriminációt, gyakorlatilag hatályon kívül helyezték. Olyan egyetemeken válhat a legfeszültebbé a helyzet, mint példaul Massachusettsben, ahol a pozitív diszkrimináció bevett módszer, csak nem olyan nyílvános és követhető módon, mint a Michiganen. Joseph Marshall, a Massachusetts egyetem dékánja szerint azonban eddig semmi aggodalma nem volt az egyetem felvételi rendszerével kapcsolatban, és most sem tudja, van-e oka erre.
A The Washingpont Post mutat rá a pozitív diszkrimináció által előidézett legsúlyosabb gondra. Az egyik oldalon ott az amerikaiak irigylésre méltó gyakorlatiassága, pátoszmentes cselekvőkészsége, a másion az amerikai szabadságmítosz, az egyenlő lehetőségekbe, az egyenlő banásmódba, az amerikai álomba vetett hit. A kettő rendszerint egymást erősíti, most azonban ellentmondás feszül közöttük: hogyan lehetséges a színesbőrű kisebbségeket anélkül integrálni a társadalomba, hogy más szereplők személyi jogai sérüljenek? Meglehet, ez valóban "mission impossible", "lehetetlen küldetés", ahogy azt a lap cikkének szerzője véli.
A pozitív diszkrimináció - az angol nyelv jogi terminológiájában "affirmative action" - lényege, hogy különböző állami és társadalmi intézményekben, de elsősorban a felsőoktatásban előnyben részesítik az etnikai hovatartozásuk miatt hátrányos szociális helyzetű személyeket. A 60-as években, Kennedy és Johnson elnökségének éveiben a polgárjogi mozgalom hatására számos amerikai egyetem célként tűzte ki, hogy az etnikai kisebbségeknek a társadalomban betöltött számaránya a felsőoktatásban is megjelenjen. Fordulópontot az 1978-as Bakke-ügy hozott: a Legfelsőbb Bíróság ekkor a kaliforniai állami egyetem (University of California, UCLA) felvételi rendszerével kapcsolatban foglalt állást úgy, hogy az egyetemeknek jogukban áll a sokszínűség érdekében előnyös elbírálásban részesíteni az etnikai kisebbségekből (afro-amerikai, latin-amerikai stb.) származó diákokat.
E törekvések dacára közel fél évszázad alatt sem sikerült elérni, hogy a kisebbségi etnikai csoportok ne legyenek alulreprezentálva az egyetemeken. A UCLA-n dolgozó közgazdász, Thomas J. Kane becslése szerint az ország egyetemeinek nem több, mint húsz százaléka alkalmazza a pozitív diszkrimináció gyakorlatát. A középiskolai oktatásban az etnikai kisebbségek számára még ennél is kedvezőtlenebb a helyzet, ugyanis máig léteznek olyan gimnáziumok az országban, ahol a tanulók közel száz százaléka latin-amerikai vagy fekete. S míg egy felmérés szerint az egyetemi felvételhez szükséges (SAT) vizsgákon elért múlt évi átlagteljesítmény a fehérek körében 1060 pont, addig ugyanez 922 a latin-amerikiaik, és 857 pont a feketék soraiban. Ezek a különbségek később, az egyetemeken is megjelennek: a 25-29 éves fehér fiatalok 33 százalékának van egyetemi diplomája a feketék 18 százalékával és a latin-amerikaik 11 százalékával szemben. Ez törvényszerűleg az élet későbbi szakaszaira is hatással van, így a pozitív diszkriminációt a diplomás állások betöltésénél is alkalmazzák. A The New York Times két vezetőjének bukása a közelmúltban is nagyrészt egy olyan afro-amerikai újságíró számlájára volt írható, akit a származása miatt előnyösebb bánásmódban részesítettek pályatársainál.
A michigani esetnek az is súlyt adott, hogy épp az állam legjelentősebb városában, Detroitban az egyik legmagasabb a feketék aránya az amerikai nagyvárosok közül: a lakosság 80 százaléka afro-amerikai. Ehhez képest a michigani egyetem kampuszán, amely alig pár száz kilométerre fekszik Detroittól, csupán a diákok 8-9 százaléka fekete. Ez az országos átlagot is messze alulmúlja, hiszen az Egyesült Államok összlakosságának körülbelül 16 százaléka afro-amerikai. A Michigan egyetem a Legfelsőbb Bíróság ítélete következtében feltehetően arra kényszerül majd, hogy egyéni elbírálás alapján kínáljon fel megfelelő számú helyet a színesbőrű jelentkezőknek, s ne pontelőnnyel indítsa őket a felvételin. Egy másik lehetséges megoldás az úgynevezett "kvótarendszer", amelynek értelmében a felvettek előre meghatározott hányada kerül ki az etnikai kisebbségből származó diákokból. Bár álatlában a kvótázás gyakorlatát is alkotmánysértőnek tekintik, ehhez hasonlatos rendszert alkalmaznak az amerikai felsőoktatás legpatinásabbnak tartott "egyetemi lánca", az öt elit egyetemet magában fogalaló Ivy League egyes tanintézményeiben.
Jól illusztrálja a kérdésben elfoglalt legtipikusabb álláspontokat a CNN múlt decemberi Kereszttűz (Crossfire) című műsora, amelyben Ward Connerly, az Amerikai Polgárjogi Intézet vezetője és Eleanor Holmes Norton, a District of Columbia képviselője vitázott egymással. Felvetődött, vajon a rabszolgatartó, majd a színesbőrűeket a társadalmi életből kiszorító amerikaiak önkorrekciója és az etnikai kisebbségekkel szemben érzett erkölcsi kötelessége-e a pozitív diszkrimináció, vagy pedig a fehér többséget sérelmező újfajta "rasszizmus" kezdete. Norton szerint az etnikai sokszínűség csak jót tehet egy egyetemnek, és a fehér tanulók érdekeit is szolgálja, hogy "eltérő gondolkodásmódot" is megismerjenek. Connerly erre reagálva azt hangoztatta, hogy pontosan a gondolkodásmódban, és nem a bőrszínben megnyilvánuló sokszínűség az érdeke az egyetemnek. A műsor egyik vezetője, Tucker Carlson némiképpen Connerly pártját fogta, mondván, bár a hátrányos helyzetű feketék támogatása valóban kötelesség, ez nem mehet kiváló tanulmányi teljesítményt produkáló fehér diákok rovására. Példának a Michiganre jelentkező Jennifer Gratzot hozta fel, aki 3,8-as átlagával (az USA-ban 4,0 a legjobb tanulmányi átlag) feltehetően azért nem nyert felvételt, mert fehér volt, és helyét a pozitív diszkrimináció haszonélvezői foglalták el.
Sokat elárul a dilemma nehézségeiről, hogy magán a Michigan egyetemen sincs egyetértés, pedig az intézmény jó hírneve és presztízse volt a bírósági ítélet tétje. A Michiganen 1955 óta filozófiát tanító Carl Cohen professzor a BBC-nek a következőképpen kardoskodott a pozitív diszkrimináció ellen: "Itt alkotmányjogi kérdésről van szó. Borzasztó dolognak tartom, hogy emberek megkülönböztetett bánásmódban részesüljenek bőrszínük miatt". Az egyetem elnök-helyettese, Marvin Krislov azonban úgy vélekedik, az etnikai sokszínűség az egyetem létérdeke, így a bőrszínt igenis figyelembe kell venni a felvételinél. Az ő álláspontját támogatja a detroiti középiskolába járó, és egy elit egyetemre felvételizni készülő Bryan Barnhill, aki szerint a pozitív diszkrimináció igazságos, mert pontosan ez egyenlíti ki az esélyeket. A sötétbőrű, Michiganen tanuló Adrienne Henderson pedig a következőképpen nyilatkozott : "A legtöbb olyan ember, akinek az enyémhez hasonló a háttere, segítségre szorul".
Nehéz megjósolni, miként érinti majd a bíróság ítélete az amerikai egyetemek felvételi rendszerét. Egyes államokban, mint például Kaliforniában, várhatóan nem lesz semmi változás, mivel ott az állam alkotmánya tiltja az etnikai hovatartozás figyelembe vételét. Texas állami egyetemére azonban valószínűleg nagy hatással lesz, mivel azt az 1996-os bírósági ítéletet, amely megtiltotta a diszkriminációt, gyakorlatilag hatályon kívül helyezték. Olyan egyetemeken válhat a legfeszültebbé a helyzet, mint példaul Massachusettsben, ahol a pozitív diszkrimináció bevett módszer, csak nem olyan nyílvános és követhető módon, mint a Michiganen. Joseph Marshall, a Massachusetts egyetem dékánja szerint azonban eddig semmi aggodalma nem volt az egyetem felvételi rendszerével kapcsolatban, és most sem tudja, van-e oka erre.
A The Washingpont Post mutat rá a pozitív diszkrimináció által előidézett legsúlyosabb gondra. Az egyik oldalon ott az amerikaiak irigylésre méltó gyakorlatiassága, pátoszmentes cselekvőkészsége, a másion az amerikai szabadságmítosz, az egyenlő lehetőségekbe, az egyenlő banásmódba, az amerikai álomba vetett hit. A kettő rendszerint egymást erősíti, most azonban ellentmondás feszül közöttük: hogyan lehetséges a színesbőrű kisebbségeket anélkül integrálni a társadalomba, hogy más szereplők személyi jogai sérüljenek? Meglehet, ez valóban "mission impossible", "lehetetlen küldetés", ahogy azt a lap cikkének szerzője véli.