"Ez nem egy pénzszerzési lobbi, mi nem akarunk pénzért kuncsorogni az államnál. Azt szeretnénk, ha más művészeti ágakhoz hasonlóan a könnyűzene sem kizárólag piaci alapon működne, s ha az állam a kortárs kultúra részeként tekintene erre a műfajra" - foglalta össze a könnyűzenei szakma néhány prominens képviselője által indított kezdeményezés lényegét Németh Róbert, a Heaven Street Seven zenekar basszusgitárosa. A zenész a hvg.hu-nak elmondta: a levéltervezet aláírói azt szeretnék, ha az állam - a filmtörvényhez hasonlóan - létrehozna egy, a műfaj jogi környezetét szabályozó törvényt, amelyben a könnyűzenével kapcsolatos esetleges jövőbeni támogatások rendszere is helyet kapna.
A kulturális tárcának címzett levél aláírói szerint a hazai könnyűzene mély válságban van, amelynek jelei, hogy a magyar dalok médiasugárzásának aránya alacsony és több, közérdeklődésre számon tartott zenekar működésének alapfeltétele sem adott. Az aláírók úgy vélik, megoldást jelenthetne, ha a Nemzeti Kulturális Alapprogramban (NKA) lennének olyan célpályázatok, amelyeket popzenészek, kiadók, kis alkotói közösségek számára írnak ki, többek között próbahelyek létesítésére, demolemez-készítés, vagy külföldi fellépések - közöttük a szomszédos, magyarlakta településeken való szereplés - támogatására.
A könnyűzenészek - akkor hivatalosan még nem publikált, ám kiszivárogtatott - levelére Vass Lajos, a kulturális tárca politikai államtitkára a múlt héten kedvezően reagált, közölve, hogy a minisztérium nyitott a kezdeményezés iránt és megfontolja, miként lehetne a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatási rendszerébe bevonni az értékes műveket alkotó könnyűzenei előadókat. Bár az NKA zenei kollégiumának nincsenek műfaji korlátai, tény, hogy a könnyűzene nem tartozik az intézmény kedvencei közé: az évi háromszázmillió forintos zenei keretből a popzenei rendezvényekre idén mindössze 3 millió forintot szánt a szervezet.
"A popzenészek által felvetett gondok java része nem kultúrpolitikai kérdés, így annak megoldása nem elsősorban a támogatási feladatokat ellátó NKA dolga" – nyilatkozta a hvg.hu-nak dr. Harsányi László, az évi 7-8 milliárd forintos költségvetés felett diszponáló NKA elnöke. Harsányi biztos abban, hogy fenntartó támogatást a kizárólag mecenatúrában utazó intézmény nem fog nyújtani a zenészeknek, csak egyedi produkciókat támogat majd. A zenészek ugyanakkor több fórumon jelezték, hogy elsősorban nem pénzre, hanem törvényileg kidolgozott, a műfaj szereplőit segítő "koncepcióra" várnak, amely egyben szemléletváltást is igényel. Csakhogy a szemléletváltozást törvényi szabályozásnak, illetve a mögé épített támogatási struktúrának és pályáztatási rendszernek kell követnie, amelyek viszont az adófizetők pénzéből születhetnek meg.
A zenészek segélykiáltása felveti a kérdést, hogy a rockzenekarok jogot formálhatnak-e állami szubvencióra csak azért, mert szerintük a nemzeti kultúra szerves részét képezik, s fennmaradásuk veszélyben forog. A kezdeményezés ellenzői szerint a popzenészek éljenek meg úgy, ahogy tudnak, az ő dolguk. A levél bírálói úgy vélik, állami támogatás esetén fennáll a veszélye annak is, hogy a gyakorta lázadást, szabadságot és függetlenséget hirdető popzene függőségi viszonyba kerül az állammal. A zenekarokkal szimpatizálók és az érintett zenészek viszont azzal érvelnek, ha a filmművészet, a képzőművészet képviselőinek, sőt a kultúrához nem kapcsolódó rendezvények (pl. Budapest Plázs) szervezőinek is csurran-cseppen az állami büdzséből, akkor a támogatásra ők is jogosultak.
Nyugat-Európában egyébként nem ismeretlen az állam és a könnyűzene szorosabb viszonya. Nagy-Britannia és Franciaország kormányzata kiemelten, a nemzeti kuturális örökség részeként kezeli a popzenéjét, beleértve a jazzt, a folkot és a kortárs tánczenéket is: egyes popzenei projektek állami pénzekre is pályázhatnak, és a kormányzat erőteljesen "nyomja" a hazai popzene európai exportját. (Jó példa erre, hogy a budapesti British Council tucatnyi brit előadónak segített abban, hogy felléphessen az idei Sziget Fesztiválon.) Franciaországban pedig egyfajta szociális hálót is kifeszítenek: egy igazoltan aktív, koncertező francia zenész állami támogatásra jogosult. Ön egyetért-e a azzal, hogy a popzene – a többi művészeti ághoz hasonlóan - Magyarországon is hozzáférhessen az állami forrásokhoz?
A kulturális tárcának címzett levél aláírói szerint a hazai könnyűzene mély válságban van, amelynek jelei, hogy a magyar dalok médiasugárzásának aránya alacsony és több, közérdeklődésre számon tartott zenekar működésének alapfeltétele sem adott. Az aláírók úgy vélik, megoldást jelenthetne, ha a Nemzeti Kulturális Alapprogramban (NKA) lennének olyan célpályázatok, amelyeket popzenészek, kiadók, kis alkotói közösségek számára írnak ki, többek között próbahelyek létesítésére, demolemez-készítés, vagy külföldi fellépések - közöttük a szomszédos, magyarlakta településeken való szereplés - támogatására.
A könnyűzenészek - akkor hivatalosan még nem publikált, ám kiszivárogtatott - levelére Vass Lajos, a kulturális tárca politikai államtitkára a múlt héten kedvezően reagált, közölve, hogy a minisztérium nyitott a kezdeményezés iránt és megfontolja, miként lehetne a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatási rendszerébe bevonni az értékes műveket alkotó könnyűzenei előadókat. Bár az NKA zenei kollégiumának nincsenek műfaji korlátai, tény, hogy a könnyűzene nem tartozik az intézmény kedvencei közé: az évi háromszázmillió forintos zenei keretből a popzenei rendezvényekre idén mindössze 3 millió forintot szánt a szervezet.
"A popzenészek által felvetett gondok java része nem kultúrpolitikai kérdés, így annak megoldása nem elsősorban a támogatási feladatokat ellátó NKA dolga" – nyilatkozta a hvg.hu-nak dr. Harsányi László, az évi 7-8 milliárd forintos költségvetés felett diszponáló NKA elnöke. Harsányi biztos abban, hogy fenntartó támogatást a kizárólag mecenatúrában utazó intézmény nem fog nyújtani a zenészeknek, csak egyedi produkciókat támogat majd. A zenészek ugyanakkor több fórumon jelezték, hogy elsősorban nem pénzre, hanem törvényileg kidolgozott, a műfaj szereplőit segítő "koncepcióra" várnak, amely egyben szemléletváltást is igényel. Csakhogy a szemléletváltozást törvényi szabályozásnak, illetve a mögé épített támogatási struktúrának és pályáztatási rendszernek kell követnie, amelyek viszont az adófizetők pénzéből születhetnek meg.
A zenészek segélykiáltása felveti a kérdést, hogy a rockzenekarok jogot formálhatnak-e állami szubvencióra csak azért, mert szerintük a nemzeti kultúra szerves részét képezik, s fennmaradásuk veszélyben forog. A kezdeményezés ellenzői szerint a popzenészek éljenek meg úgy, ahogy tudnak, az ő dolguk. A levél bírálói úgy vélik, állami támogatás esetén fennáll a veszélye annak is, hogy a gyakorta lázadást, szabadságot és függetlenséget hirdető popzene függőségi viszonyba kerül az állammal. A zenekarokkal szimpatizálók és az érintett zenészek viszont azzal érvelnek, ha a filmművészet, a képzőművészet képviselőinek, sőt a kultúrához nem kapcsolódó rendezvények (pl. Budapest Plázs) szervezőinek is csurran-cseppen az állami büdzséből, akkor a támogatásra ők is jogosultak.
Nyugat-Európában egyébként nem ismeretlen az állam és a könnyűzene szorosabb viszonya. Nagy-Britannia és Franciaország kormányzata kiemelten, a nemzeti kuturális örökség részeként kezeli a popzenéjét, beleértve a jazzt, a folkot és a kortárs tánczenéket is: egyes popzenei projektek állami pénzekre is pályázhatnak, és a kormányzat erőteljesen "nyomja" a hazai popzene európai exportját. (Jó példa erre, hogy a budapesti British Council tucatnyi brit előadónak segített abban, hogy felléphessen az idei Sziget Fesztiválon.) Franciaországban pedig egyfajta szociális hálót is kifeszítenek: egy igazoltan aktív, koncertező francia zenész állami támogatásra jogosult. Ön egyetért-e a azzal, hogy a popzene – a többi művészeti ághoz hasonlóan - Magyarországon is hozzáférhessen az állami forrásokhoz?