Az Idő van! című nyílt levél aláírói közül Németh Róbert zenész az MTI-nek elmondta: a két tárcavezetővel már a Sopronban tartott VOLT fesztiválon is találkozhattak, ám akkor nem tudtak érdemi diskurzust folytatni. A Heaven Street Seven zenekar tagja hangsúlyozta: "nem pénzekért akarnak lobbizni, hanem struktúrát akarnak létrehozni" a műfaj körül. Kérdés számukra az is, hogy "ismeri-e a magyar kormányzat az Európai Unió országainak a könnyűzenével kapcsolatos kultúrpolitikai koncepcióját és gyakorlatát, illetve tervezi-e hasonló modell kidolgozását és alkalmazását?"
Vass Lajos, a kulturális tárca politikai államtitkára a már a múlt héten, a Sziget fesztiválon felvetett téma kapcsán közölte: a minisztérium nyitott a kezdeményezés iránt, és megfontolja, miként lehetne az NKA támogatási rendszerébe bevonni az értékes műveket alkotó könnyűzenei előadókat. A héten az egyik kereskedelmi televízióban dr. Harsányi László, az NKA elnöke azt mondta, nem tartja elképzelhetetlennek popzenei tárgyú pályázatok kiírását az NKA zenei kollégiumán belül, önálló kollégium létrehozásához azonban törvénymódosítás kellene.