Írók, írjatok remekműveket! - ironizálhatnánk, hiszen tízmillió forint egy első helyezett novelláért, gyerekkönyvért, darabért akkora összeg, amekkorát Magyarországon irodalommal nem lehet megkeresni.
Örvendetes, hogy a minisztérium komoly összegekkel próbálja segíteni új, magyar irodalmi művek létrejöttét. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) egyik kiemelt programja idén az anyanyelv ápolását, az olvasás népszerűsítését tűzi ki célul, a minisztérium irodalmi pályázatát ebbe illesztette. A cél nemes. Jöjjenek létre új verseskötetek, novellák, gyerekkönyvek, darabok, illetve nyelvünkkel foglalkozó tanulmányok. Ezekben a kategóriákban hirdette meg óriási pályadíjait az NKÖM: tízmilliós első, hatmilliós második, négymilliós harmadik díj; illetve a tanulmány kategóriában ötmillió.
Ma a fiatal írók Móricz Zsigmond ösztöndíja havi 60 ezer forint egy éven át. A szerencsés író 100-200 ezer forintnyi egyszeri alkotói támogatást elnyerhet valamely pályázaton. A kortárs irodalom magyarországi kiadói egy új kötethez néhány százezres nagyságrendben tudnak pénzt szerezni a Nemzeti Kulturális Alaptól vagy a Magyar Könyv Alapítványtól. Ilyen körülmények között bruttó tízmillió egy fiatal írónak - szó szerint - az életét jelenti: feltéve, hogy lakik valahol, esetleges első helyezéséből évekig dolgozhat.
Mint a hvg.hu-nak Hiller István miniszter kifejtette, éppen ez a cél: "Ma, a pályázatok fénykorában csak jelentős pályadíjak kitűzésével sikerülhet kellő nyomatékot adni fontos céljainknak. Úgy gondolom, szabad, sőt szükséges precedenst teremtenünk, s erre a csatlakozásunk az európai népek nagy családjához egyszeri és megismételhetetlen alkalom. A pályadíjak - mint azt a kiírás is tartalmazza - megoszthatóak. Ha valaki egyedül nyeri el az első helyezést, gondtalan körülmények között alkothatja meg következő művét. Tőle további rangos műveket várhatunk."
Az biztos, hogy sem a magánmecenatúra, sem a kiadók pályázatai, de még az állami források sem tudják a jövőben megugrani a tízmilliós álomhatárt. A súlyosan tőkehiányos magyar könyvkiadás hatalmas összegeket termel és fizet is be adók formájában, méltányos, hogy valami vissza is jöjjön. De éppen így? A magyar nyelvű szépirodalom presztízse ezzel visszaállítható? Ekkora adag egyszeri kanalas orvosságtól vajon nem rosszabbodik inkább az irodalom állapota, az írók helyzete, még ha a következő évre is ígér százmilliót a minisztérium?
Valóban fontos, hogy az anyanyelv állapotát jelentős tanulmányok mérjék fel időről-időre, s ezzel párhuzamosan új irodalmi művek szülessenek, amelyek nagy nyilvánosságot kapnak és olvasásra ösztönöznek. Ám mégis: nem lett volna okosabb valamilyen hosszútávú ösztöndíjprogramba ágyazni ezeket a kiemelkedő pályadíjakat? Aki erről lecsúszik, az később mire számíthat?
A zsűri nehéz helyzetben lesz. Már a Nemzeti Színház kétmilliós pályadíja is rengeteg szerzőt ösztönzött, itt azon sem lehetne csodálkozni, ha az öt kategóriában az ezret is elérné a pályaművek száma. Valóban ki lehet emelni egy (öt, tíz) legjobb művet ma, amikor az irodalom értése és értékelése sokféle irányban terül szét? Ahány értelmezői közösség, annyi "legjobb" szöveg. Van-e, kell-e, hogy legyen a mai magyar irodalomban ilyen módon képződő "hírességek csarnoka"?
Tényleg van 4 millió, illetve 6 millió forintnyi különbség két novella között? Ki lehet ezt jelenteni? Nem lett volna szerencsésebb - és életszerűbb is - árnyalni a képet, s mindjárt négy vagy öt első díjat kiírni? Hiller István kérdésünkre leszögezi: nem kívánták a szakmai zsűrik kezét megkötni azzal, hogy kimondják: műfajonként hány első, második, vagy harmadik díjra méltó szerzeményt értékelnek.
Van ezen kívül is néhány apróság. A kiírás nem mondta ki egyértelműen, kit tart elsőkötetes költőnek: aki már megírta a kötetét, vagy akiét ki is adták? A miniszter a hvg.hu-nak az első verziót erősítette meg. De vajon tudják ezt a lehetséges pályázók is? A pályázat jeligés, de felállítható-e ma olyan autentikus zsűri, amelyik a mai irodalmi kánon alkotóit nem ismeri fel az első mondatukról? Garantálható így az objektivitás? Hiller István szerint "ha a szakmai zsűrikbe minden jelentős író-szervezet kellő felelősséggel delegál szakértő tagokat, az garancia lesz az objektív megítélésre."
Úgy legyen. Mit egyebet is mondhatnánk? Mint ahogy reménykedni lehet abban is, a minálunk régóta egzisztenciális teher alatt növő irodalmi kreativitást sem nyomja agyon a nagy tét. Hátha felszabadít.
Örvendetes, hogy a minisztérium komoly összegekkel próbálja segíteni új, magyar irodalmi művek létrejöttét. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) egyik kiemelt programja idén az anyanyelv ápolását, az olvasás népszerűsítését tűzi ki célul, a minisztérium irodalmi pályázatát ebbe illesztette. A cél nemes. Jöjjenek létre új verseskötetek, novellák, gyerekkönyvek, darabok, illetve nyelvünkkel foglalkozó tanulmányok. Ezekben a kategóriákban hirdette meg óriási pályadíjait az NKÖM: tízmilliós első, hatmilliós második, négymilliós harmadik díj; illetve a tanulmány kategóriában ötmillió.
Ma a fiatal írók Móricz Zsigmond ösztöndíja havi 60 ezer forint egy éven át. A szerencsés író 100-200 ezer forintnyi egyszeri alkotói támogatást elnyerhet valamely pályázaton. A kortárs irodalom magyarországi kiadói egy új kötethez néhány százezres nagyságrendben tudnak pénzt szerezni a Nemzeti Kulturális Alaptól vagy a Magyar Könyv Alapítványtól. Ilyen körülmények között bruttó tízmillió egy fiatal írónak - szó szerint - az életét jelenti: feltéve, hogy lakik valahol, esetleges első helyezéséből évekig dolgozhat.
Mint a hvg.hu-nak Hiller István miniszter kifejtette, éppen ez a cél: "Ma, a pályázatok fénykorában csak jelentős pályadíjak kitűzésével sikerülhet kellő nyomatékot adni fontos céljainknak. Úgy gondolom, szabad, sőt szükséges precedenst teremtenünk, s erre a csatlakozásunk az európai népek nagy családjához egyszeri és megismételhetetlen alkalom. A pályadíjak - mint azt a kiírás is tartalmazza - megoszthatóak. Ha valaki egyedül nyeri el az első helyezést, gondtalan körülmények között alkothatja meg következő művét. Tőle további rangos műveket várhatunk."
Az biztos, hogy sem a magánmecenatúra, sem a kiadók pályázatai, de még az állami források sem tudják a jövőben megugrani a tízmilliós álomhatárt. A súlyosan tőkehiányos magyar könyvkiadás hatalmas összegeket termel és fizet is be adók formájában, méltányos, hogy valami vissza is jöjjön. De éppen így? A magyar nyelvű szépirodalom presztízse ezzel visszaállítható? Ekkora adag egyszeri kanalas orvosságtól vajon nem rosszabbodik inkább az irodalom állapota, az írók helyzete, még ha a következő évre is ígér százmilliót a minisztérium?
Valóban fontos, hogy az anyanyelv állapotát jelentős tanulmányok mérjék fel időről-időre, s ezzel párhuzamosan új irodalmi művek szülessenek, amelyek nagy nyilvánosságot kapnak és olvasásra ösztönöznek. Ám mégis: nem lett volna okosabb valamilyen hosszútávú ösztöndíjprogramba ágyazni ezeket a kiemelkedő pályadíjakat? Aki erről lecsúszik, az később mire számíthat?
A zsűri nehéz helyzetben lesz. Már a Nemzeti Színház kétmilliós pályadíja is rengeteg szerzőt ösztönzött, itt azon sem lehetne csodálkozni, ha az öt kategóriában az ezret is elérné a pályaművek száma. Valóban ki lehet emelni egy (öt, tíz) legjobb művet ma, amikor az irodalom értése és értékelése sokféle irányban terül szét? Ahány értelmezői közösség, annyi "legjobb" szöveg. Van-e, kell-e, hogy legyen a mai magyar irodalomban ilyen módon képződő "hírességek csarnoka"?
Tényleg van 4 millió, illetve 6 millió forintnyi különbség két novella között? Ki lehet ezt jelenteni? Nem lett volna szerencsésebb - és életszerűbb is - árnyalni a képet, s mindjárt négy vagy öt első díjat kiírni? Hiller István kérdésünkre leszögezi: nem kívánták a szakmai zsűrik kezét megkötni azzal, hogy kimondják: műfajonként hány első, második, vagy harmadik díjra méltó szerzeményt értékelnek.
Van ezen kívül is néhány apróság. A kiírás nem mondta ki egyértelműen, kit tart elsőkötetes költőnek: aki már megírta a kötetét, vagy akiét ki is adták? A miniszter a hvg.hu-nak az első verziót erősítette meg. De vajon tudják ezt a lehetséges pályázók is? A pályázat jeligés, de felállítható-e ma olyan autentikus zsűri, amelyik a mai irodalmi kánon alkotóit nem ismeri fel az első mondatukról? Garantálható így az objektivitás? Hiller István szerint "ha a szakmai zsűrikbe minden jelentős író-szervezet kellő felelősséggel delegál szakértő tagokat, az garancia lesz az objektív megítélésre."
Úgy legyen. Mit egyebet is mondhatnánk? Mint ahogy reménykedni lehet abban is, a minálunk régóta egzisztenciális teher alatt növő irodalmi kreativitást sem nyomja agyon a nagy tét. Hátha felszabadít.