Január 6. a keresztény világban az Epiphania Dominihez, az Úr megjelenéséhez (régiesen kijelenéséhez) kötődik, és gonoszűzésre, szentelésre, férj- vagy időjárásjóslásra, kotlóvarázslásra eleink felettébb alkalmatosnak tartották.
Míg a keleti egyház Krisztus születését ünnepli, a nyugati a napkeleti bölcsekről, a háromkirályokról, Jézus megkereszteléséről, illetve első csodatételéről emlékezik meg ma. A hagyomány szerint e napon látták meg a bölcsek az esthajnalcsillagot, és ahogy Bod Péter írta: „Krisztus ezen a napon megkeresztelkedvén, hivataljához fogott.”
A római egyház szertartásai szerint ma vizet és tömjént szentelnek. A vízszentelésből ered az ünnep magyar elnevezése is, amely egyébként a szláv eredeti tükörfordítása (vodohresi, vodokrscse). Az 1499. évi boroszlói szertartáskönyv szerint a szentelt víz "prímán beválik" dögvész, mérgek, békák és mérges férgek ellen is.
II. József tiltó rendelkezéséig az Aachenbe igyekvő magyarországi zarándokközösségek nem hagyták ki Kölnt, a háromkirályok kultuszának európai székvárosát. A búcsújárók a városban hat hetet töltöttek, és maga a város látta őket vendégül. Innen ered számos vendégfogadó elnevezése, valamint az, hogy a háromkirályok a középkori Európában részben az utazók, vándorok, zarándokok, részben a vendégfogadók patrónusai lettek.
A korai újkorban a protestantizmus mélyen elítélte a vízkereszti mulatozásokat ("ezidőn újra bátorságosan majmaskodnak vele"), de hiába, mert azok évről évre megismétlődtek, sőt rituális dramatikus játékokká alakultak át. Bálint Sándor, a jeles napok szokásainak tudósa szerint ezek részben az egyházias gyakorlatból szakadtak ki, népiesedtek el, részben a betlehemezésből önállósult a háromkirályjárás és a szépjelenjárás.
Egyes helyeken olykor még fokhagymát, kukoricát is szenteltek. A pesthidegkútiak az előbbit sárgaság, az etyekiek fejfájás ellen hordták a mellükön, míg a pomáziak a tengerit fogfájás ellen használták. A XXI. századi magyar már csak egyetlen "népszokást" gyakorol e napon: előbb „majmaskodik”, majd „hivataljához fog”, és a szemeteskocsik "kijelenése" előtt karácsonyfatetemekkel szórja tele az utcákat.
Míg a keleti egyház Krisztus születését ünnepli, a nyugati a napkeleti bölcsekről, a háromkirályokról, Jézus megkereszteléséről, illetve első csodatételéről emlékezik meg ma. A hagyomány szerint e napon látták meg a bölcsek az esthajnalcsillagot, és ahogy Bod Péter írta: „Krisztus ezen a napon megkeresztelkedvén, hivataljához fogott.”
A római egyház szertartásai szerint ma vizet és tömjént szentelnek. A vízszentelésből ered az ünnep magyar elnevezése is, amely egyébként a szláv eredeti tükörfordítása (vodohresi, vodokrscse). Az 1499. évi boroszlói szertartáskönyv szerint a szentelt víz "prímán beválik" dögvész, mérgek, békák és mérges férgek ellen is.
II. József tiltó rendelkezéséig az Aachenbe igyekvő magyarországi zarándokközösségek nem hagyták ki Kölnt, a háromkirályok kultuszának európai székvárosát. A búcsújárók a városban hat hetet töltöttek, és maga a város látta őket vendégül. Innen ered számos vendégfogadó elnevezése, valamint az, hogy a háromkirályok a középkori Európában részben az utazók, vándorok, zarándokok, részben a vendégfogadók patrónusai lettek.
A korai újkorban a protestantizmus mélyen elítélte a vízkereszti mulatozásokat ("ezidőn újra bátorságosan majmaskodnak vele"), de hiába, mert azok évről évre megismétlődtek, sőt rituális dramatikus játékokká alakultak át. Bálint Sándor, a jeles napok szokásainak tudósa szerint ezek részben az egyházias gyakorlatból szakadtak ki, népiesedtek el, részben a betlehemezésből önállósult a háromkirályjárás és a szépjelenjárás.
Egyes helyeken olykor még fokhagymát, kukoricát is szenteltek. A pesthidegkútiak az előbbit sárgaság, az etyekiek fejfájás ellen hordták a mellükön, míg a pomáziak a tengerit fogfájás ellen használták. A XXI. századi magyar már csak egyetlen "népszokást" gyakorol e napon: előbb „majmaskodik”, majd „hivataljához fog”, és a szemeteskocsik "kijelenése" előtt karácsonyfatetemekkel szórja tele az utcákat.