Szamizdat-kiállítás: feljönni a föld alól

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A létező szocializmust nem a szamizdat döntötte meg, de az "önkiadó" és másolható művek létrejötte megkerülte a cenzúrát és ezzel kimondta: önmaga törvényein kívül másnak nem hajlandó engedelmeskedni. Ebben a pillanatban szenvedett vereséget a rendszer.

Ha a formai tökéletesség és a kifejezés egyértelműsége alapján kellene rangsorolni a világtörténelem (inkább az esztétikatörténet) logóit, nos, a lengyel Szolidaritás emblémája ott volna az első ötben. Az egymásra torlódó betűk megjelenítik a tömeget, de az összetartozást és segítségadást is; a betűk közül kinyúló fehér-piros lobogó a demonstráció, a lázadás szimbólumává válik a vörös emblémán. Vér és graffiti: tökéletesen kifejezi, mi a szamizdatkultúra.

A budapesti Millenárison megnyílt Szamizdat-kiállítás politikai aktualizálás nélkül, történelmi keretben mutatja be az ellenkultúra és az illegális művészet, a magánjellegű és mégis tömeges szubkultúra 1956 és 1989 között keletkezett dokumentumait. Nem mellesleg eldönti a kérdést: megállnak-e ezek a művek a politikai kontextus nélkül is. Meg, sőt, maga a hordozó is műtárggyá vált; a stencilgépen készült nyomat, a házilag fűzött könyv, az indigóval készült példányok, a fekete-fehér illegális újság, fanzine és plakát, a másolt kazetta éppen olyan értékes, mint rajta a szöveg vagy a mű.

A szamizdat lényege éppen ez: "önmaga számára kiadva", vagyis az "önkiadó" mű és szöveg. Noha a szövegek önálló életet élnek, a hordozó és tartalom nehezen válnak el; Petri György Örökhétfőjét, Haraszti Miklós Darabbérét nehéz elképzelni másképp, mint első szamizdat kiadásuk borítójában.

A Brémai Egyetem Kelet-Európa Kutatóintézete anyagára épülő kiállítás, amely komoly helyi, vagyis magyar anyaggal egészül ki, páratlan dokumentumokat kínál. Versek, politikai röpiratok, történeti munkák, képek, fotók, politikai demonstrációk, művészeti események dokumentációi, zenék, videók. A tárlat azt is megmutatja, mennyire fej-fej mellett haladt az egykori szocialista tömb országainak ellenkultúrája; az elszigeteltség ellenére is. A legfilozofikusabbnak és legkeményebbnek az orosz ellenzéki művészet tűnik, a legdirektebbnek és legpolitikusabbnak a lengyel, a leginkább színesnek és nyitottnak a magyar, a legközvetlenebbnek a csehszlovák.

A kiállítás felidézi az ellenzék és a hatalom szembenállásának eseménytörténetét is, a társadalmi mozgalmak és a művészet kapcsolatát is. Drámaian, de olykor anekdotikusan: talán kevesen tudták, hogy maga a szamizdat kifejezés Nyikolaj Glazkov orosz költőtől való, aki Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjében léggömbre kötözve úszik a levegőben. A föld alól a föld fölé: az illegális és önmagát szabadnak tekintő művészet a hatalmat tette illegálissá azzal, hogy felülemelkedett korrupt törvényein.

A Szamizdat - Alternatív kultúrák Közép- és Kelet-Európában 1965-1989 c. kiállítás május 2-ig látható.