Ha bebizonyosodik, hogy az énekesek dalai valóban homofób (melegek ellen gyűlöletet keltő) szöveget tartalmaznak, erőszakra való felbujtás bűnében találhatják bűnösnek a jamaicai reggae-énekeseket.
A brit melegjogvédő szervezeteket különösképpen felháborították a 31 éves Beenie Man, valódi nevén Anthony Moses Davies "buziverő" dalai, amelyekben a melegek felakasztására, illetve páncélököllel való megölésére vonatkozó felhívások hangzanak el. A jogvédő szervezetek tiltakozására törölték a sztár júniusi londoni koncertjét, és az énekest őrizetbe vette a rendőrség. Egyik dala miatt akarják kihallgatni, amelyben a homoszexuálisok meglincselésére ösztökéli közönségét úgymond "egy új Jamaica" megteremtése céljából.
Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet szerint a reggae-dalok durva homofób szövege is közrejátszhat abban, hogy a közép-amerikai szigetországban, az egykori brit gyarmaton elszaporodott a melegek elleni erőszak, gyakori az emberölés. A Beenie Man elleni nagy-britanniai jogi fellépést nehezítheti az a körülmény, hogy az énekes sajátos jamaicai tájszólást használ dalaiban, és egyes lemezei nem is jelentek meg Nagy-Britanniában. (MTI)