Film
Nyócker
Az egészestés animációs filmben kétdimenziós karakterek mozognak egy háromdimenziós, számítógéppel generált világban. Az arcok igazi emberek fényképei alapján készültek, többen közülük színészek - és a film alkotói. A film festmény, 3D, rajz, átfestett fotó és videó egymás mellettisége. A készítők által kifejlesztett különleges technika fejlettebb és olcsóbb a hagyományos animáció esetében használtnál. Hazai viszonyok között először készült el úgy digitális mozgókép, hogy azt egyes high-tech mozik celluloidszalag közvetítése nélkül tudják vetíteni.
Színes magyar animációs film, 90 perc, 2004
Rendező: Gauder Áron
Szereplők: Szabó Győző, Pindroch Csaba, Gesztesi Károly, Gryllus Dorka
Színház
David Greig:
A kozmonauta utolsó üzenete a nőnek, akit szeretett az egykori Szovjetunióban
Mit üzen a kozmonauta? © www.millenaris.hu |
Rendező: Forgács Péter
december 20. 20:00;
Millenáris Fogadó-Padlás
Öngyilkosdi
A KonzervArtaudrium kísérletező színház, mely 2001 óta működik nem hivatásos színházi formációként. A társulat a debreceni alternatív színházak palettáját gazdagítja, a kísérletező kedvű fiatalok ötletben, akarásban nem szenvednek hiányt. Rendszeresen lépnek fel különböző alternatív színházi fesztiválokon, legutóbb egy belgiumi utcaszínházi seregszemlén vettek részt a társulat tagjai. Új produkció az Öngyilkosdi címet viselő, félig-meddig felolvasószínházra épülő előadás.
KonzervArtaudrium Színházi Műhely - Pince, Debrecen
december 20. (hétfő) 20:00
Amy szemével
David Hare az elmúlt két évtized legtermékenyebb és legelkötelezettebb drámaírója. Elbűvöli a szellem és a stílus, de ugyanakkor derekasan ostorozza a társadalmat. Darabjai kimerítik a színház, mint helyzet összes lehetőségét, Hare a színpadot arra használja fel, hogy megvizsgálja a társadalom betegségeit. Az "Amy Világá"-nak hősnője Grace Allen, a híres West-End-i színésznő történetével foglalkozik.
A Pécsi Nemzeti Színház előadása
A Budapesti Kamaraszínház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója.
Rendező: Ilan Eldad
Játsszák: Köles Ferenc, Sztankay Orsolya, Vári Éva
Kiállítás
Keserue Zsolt: xxx autobahn © www.exindex.hu |
Picture blog
Keserue Zsolt videómunkái és Nemes Csaba festményei olyan köznapi táj- illetve térrészleteket ábrázolnak, amelyeket nap mint nap látunk, ezért átsiklik rajtuk a tekintetünk. Munkáik kapcsán mégis sajátos képi világ jön létre, hisz a megszokott - s ezért általában nem különösebben feltűnő - téma tölt be központi szerepet.
Knoll Galéria; 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 10.
Mesterművek - 400 év francia festészete a Műcsarnokban
A Műcsarnok minden idők egyik legjelentősebb hazai kiállításának ad otthont. A közel 75 milliárd forintos kormányzati garanciavállalás mellett megvalósuló kiállítás 2004. december 17-étől tekinthető meg a budapesti Műcsarnokban a Hősök terén.
A tárlat a francia festészet 4 évszázadát átfogó egyedülálló gyűjtemény egyebek mellett olyan világhírű művészek munkáit tartalmazza, mint Cezanne, Degas, Gauguin, Matisse, Monet, Picasso, Renoir és mások. A kiállítás anyaga többek között a Louvre, a Musée d'Orsay, a párizsi Picasso Múzeum és más neves francia múzeumok gyűjteményéből került Budapestre.
I. Szegedi Design Kiállítás és Vásár
A lakberendezés művészet. Napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik az igényes, célszerűen és kényelmesen berendezett lakások, házak, terek iránt. A kiállítással egybekötött vásáron praktikus ötletek, a modern, letisztult, és minimalista stílusjegyeket magukon hordozó kiegészítők, bútorok tekinthetők meg.
Pal-Anka Lakberendezés, 6722 Szeged Szentháromság u. 26.
A kiállítással egybekötött vásár megtekinthető: december 31-ig.
Koncert
Hazai turnén az Anima
Új tagokkal, fekete londoni MC-vel, és 7 év után új énekesnővel turnézik az Anima Sound System – külföldet követően hazai pályán. Idén Párizs, London és Barcelona után az orosz főváros legjelentősebb klubjában lépett fel utoljára a világjáró csapat. December 18-án a Petőfi Csarnokban soha nem látott, speciális vizuális látvány fogadja a nagyérdeműt.
december 17. Debrecen, Lovarda
december 18. Budapest, PeCsa
Eiffel (F), Cool Kids of Death (PL), The Bite, MOOG (varázsrock)
Ritka röptetés a rockfronton: kakasos-sasos-turulos garázsrock, szárnyaló gitárgriffek, énekes jómadarak – mindez az állóhajón.
december 17. ; Budapest, A38 Állóhajó
No Future Fesztivál Kettő - végállomás a Kultiban
Utazó turnén a WAN2 magazin tehetésggondozó rovata, a No Future. A Wan2 No Future rovatának hangos kiadása az ősszel-télen a Peet, a Monchichi Potenciál és a Jeffo's Dream fellépésével folytatódik. A záró minifesztiválra december 17-én, a budapesti Kultiplexben kerül sor.
Kultiplex: 1092 Bp., Kinizsi utca 28.