Január 6-án az utolsó népművészeti üzlet is bezár Budapest hagyományos sétálóutcájában, ahol korábban lépten-nyomon lehetett valódi matyó babát, fekete-piros szűrt, kalocsai terítőt vagy éppen beregi keresztszemes szőttest vásárolni. A Váci utca 32. szám alatti, végóráit élő bolt tulajdonosa az ország egyik legismertebb, korábban nyolc üzletet fenntartó népművészet-kereskedője, a Buzsák mellett felnőtt Lukács Judit, aki a kilencvenes évek közepén a Váci utcát is "uralta" (HVG, 1995. december 23.). Legelső, nemrég szintén bezárt boltját még 1976-ban nyitotta meg a budai Várban, az Országház utcában.
"A csikkekkel teli, rozsdás virágtartók, a hasadt padok, a sétálók útjában álló reklámtáblák, a korzózó örömlányok és stricik a Váci utcában nem kedveznek az igényes népművészeti boltoknak" - panaszolta a HVG-nek a végzettségét tekintve is népművész üzletasszony. A boltot üzemeltető, a Lukács család kezében lévő Fehérház Kft. tavaly 14 millió forintos veszteséget szenvedett el a
Belvárosi folklór Turistacsalogató © Túry Gergely |
"A pavilonok eltüntetéséhez új, a városszépészeti és a kereskedelmi szempontokat egyesítő rendeletet kellene hoznunk, de a képviselő-testületben dúló politikai ellentétek miatt erre egyelőre nincs esély" - ábrándította ki a bizakodókat Steiner. Szerinte azonban alapvetően nem az önkormányzaton múlik, hogy a nemes népművészet nem állja a versenyt. "Láttam már zsűrizett terméknek feltüntetve lyukas hasú plüssmacit" - említett példát a polgármester a hajdani minőségi kínálat felhígulására. Tény, a piaci trenddel Lukács sem tudott szembemenni: kényszerből matrjoskababákat, Budapest-pólókat, sőt Opel- vagy Mercedes-emblémával díszített fejfedőket is árul. A bezárandó bolt helyén vélhetően újabb divatház nyílik; az üzletasszony az elmúlt években másik három - a Váci utca 6., 10. és a 13. szám alatti - boltját is becsukta, a helyükön jelenleg a spanyol Zara divatáruház, a német Triumph fehérneműbolt és a Klapka Ékszerház található. Megszüntette két - a 15. és a 23. szám alatti - népművészeti boltját Lukács Judit unokatestvére, a szakmát tőle harminc évvel ezelőtt elsajátító Lehr Tibor is, aki 1979-ben indult első, 12 évet megélt üzletével a Gellérthegyen, és korábban saját kézimunkagyárat is tartott Mezőkövesden (HVG, 1995. december 23.). Lehr először lengyel kristályok árusítására nyergelt át, majd ezzel is felhagyott: egyik üzletében ma elvált felesége kínál ajándéktárgyakat, a másikat pedig a spanyol hátterű Springfield divatcég bérli.
"Nem akartam feladni, de most nyugdíjba vonulok" - vonta le a konzekvenciát a nyugalomhoz az elmúlt harminc évben elegendő tőkét felhalmozó Lukács Judit. E vagyonból más üzletágakat is megalapozott a család: a férj, Szalai Péter volt honvédfőtiszt - aki korábban a Technika Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgató-helyettese és a Honvédelmi Minisztérium ezredese volt (HVG, 2003. február 8.) - Armaco nevezetű vállalkozása ugyanis legális fegyverkereskedő cég, amelyben Lukács Judit társtulajdonos. A család budai, Endrődy utcai villájába bejegyzett, 200 millió forintos saját tőkéjű társaság tavaly közel 300 millió forint árbevétel mellett 21 millió forint nyereséget hozott. Nem termelt még nyereséget a család 2002-ben 150 millió forint tőkével s új profillal indított vállalkozása, a Világos Ingatlanfejlesztő Kft. sem, amelyet a lányuk vezet. Az unokatestvér Lehr pedig vendéglős lett: az egykori Váci utcai bolthelyiségek bérleti díjából nyitotta meg Sisi nevű éttermét a Várban.
"Az eredeti népművészeti tárgyak kereskedelme a kilencvenes évek közepére válságba került" - indokolta a családi döntéseket Lehr. Pedig a hetvenes-nyolcvanas években még virágzott az üzlet. Az állam támogatta a hagyományos népművészeti cikkeket előállító háziipari szövetkezeteket, a munkaerő pedig olcsó volt, így a "legvidámabb barakkba" látogató nyugati turisták szinte fillérekért kaphattak eredeti, különleges tárgyakat. "Az elmúlt tíz évben azonban a háromszorosára emelkedtek az előállítás költségei, az erős forint tovább drágította a külföldi turisták számára az itteni vásárlást" - magyarázta Lehr. A kereskedők pedig nem tudják megfizetni a Váci utca egyedi, szinte épületenként változó bérleti díjait, amelyek egy 100 négyzetméteres bolt esetén a havi 1 millió forintot is meghaladhatják.
Az elit népművészeti üzletek sorsa akkor pecsételődött meg végképp, amikor az egykori, országszerte körülbelül nyolcvan üzletet fenntartó Népművészeti Vállalat utóda, a Folkart Népművészeti Kereskedelmi Rt. bolthálózatát a Futó Péter, korábbi édességipari vállalkozó (HVG, 2002. november 2.) nevével fémjelzett Futureal-cégcsoport vásárolta fel. Az elmúlt években Budapest egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjévé vált Futó eleve nem látott fantáziát a népművészetben, annál inkább a főváros frekventált területein lévő bolthelyiségekben, amelyek zömét megszüntette. Ez történt 2001 első napján a legnagyobb, 900 négyzetméteres, a Régiposta és a Váci utca sarkán lévő Folkart Centrummal is. Néhány volt dolgozó azonban nem adta fel: saját vállalkozásba kezdve küzd a fennmaradásért.
"Talán az egyetlen vagyok, aki olyan boltot vezethet, amely ötven éve ugyanitt, a Rákóczi út 8. szám alatt árusít változatlan profillal" - büszkélkedett egyikük, Bascik Jenőné, akinek Árvalányhaj Népművészeti Bt.-je történetesen épp a Futurealtól bérli a helyiséget. A főleg zsűrizett terítőket és minőségi méterárut
Folk hátán folk Harc a vásárlóért © Túry Gergely |
"Sikerült megszereznem a jogot, hogy továbbvigyem a Folkart Centrum nevet" - büszkélkedett Jani Júlianna, a Folkart Centrum Népművészeti Kft. tulajdonosa. Az egykor általa irányított központi bolt kis utóda a Váci utca másik, Vásárcsarnok felé eső, olcsóbb részén nyílt meg 2001 tavaszán. Forgalma az idén 90 millió forint körüli lesz, és remélhetőleg első ízben nem hoz veszteséget. Különlegességei a nádudvari fekete vagy barna korsók, amelyekből 20-30 ezer forintért már mutatósat lehet kapni. A divatnak azért itt is áldoznak egy kicsit: 4-20 ezer forint közötti áron kézzel festett selyemkendőt és néhány ezer forintos kockás, pöttyös porcelán teás-kávés készletet lehet venni karácsonyra, kiegészítve például egy 500 forintos dióbabával.
A Vásárcsarnok emeletén - tehát alig néhány száz méter távolságra - viszont virágzik a népművészetbiznisz, csak éppen más minőségben. Az utazási irodák naponta mégis a bazári, kavalkádhangulatú csarnokot árasztják el több-busznyi turistával. Itt havi 400 ezer forintért lehet egy pavilont és az előtte lévő kipakolós területet kibérelni, az erdélyi kalotaszegi árusok pedig 200-ért kaphatnak asztalt. A vevők pedig biztosan nem vásárolnak másutt, hiszen itt alkudhatnak: egy 120 ezer forintos, ebédlőasztalra való hímzett terítőt 60 ezerért elvihetnek. Az eladó "becsszóra" garantálja, hogy eredeti magyar népművészeti terméket adott el, holott az esetleg a Távol-Keletről érkezett.
"Nem az számít, igazi-e, csak az, hogy el lehessen adni" - szögezte le az egyik árus, aki a magyaros terítők melletti polcon aranyszegélyes, állatmintás pólókat tart. "Húsz évig voltam idegenvezető a Várban, de feladtam az állásomat, és idejöttem kereskedőnek. Roger Moore is vett már nálam hímzett zsemletartó szettet" - meséli Tarcsáné Suhajda Ildikó, aki (e helyen ritka kivételként) zsűrizett népművészeti árut is tart. Meg minden mást, amire igény van: a franciák például a fehér gépi asztalterítőket keresik, az észak-európaiak az úgynevezett vagdalt mintásat, amit odahaza ötször ennyiért vehetnek csak meg, az amerikaiak pedig a csipkés szélűt, amit egy év múlva visszahoznak, ha a mosógép leszakítja róla a csipkét.
"Öt gyermeket neveltem, húsz évig otthon voltam, életem álma volt, hogy népművészeti boltom legyen" - lelkendezett Tiszavölgyi Erika, aki három éve nyitotta meg Forrás Galériáját Kecskemét sétálóutcájában. Az induláshoz szükséges 15 millió forint előteremtésében az építőiparban tevékenykedő férj segített a könyvelésben jártas asszonynak. A bolt ma már nem veszteséges, de a forgalma csupán évi 10 millió forint körüli. Két pályázatot azonban nyertek a Széchenyi-terv keretében: 300 ezer forintot kaptak az összesen 600 ezer forintból létrehozott, a magyar piacon egyedülálló internetes kereskedésre, 5 milliót pedig az összesen 10 millióból felállított tíz mintababára, amelyeket tetőtől talpig eredeti magyar népművészeti ruhába öltöztettek. A legdrágább, 600 ezer forintért megvásárolható ruha a kalotaszegi, de a matyók is 400-500 ezerbe kerülnek.
Majdnem minden népművészeti bolt egyik fő beszállítója az 1951-ben alakult, az azsúros len- és kenderanyagokról ismertté vált Hevesi Szövetkezet. A hajdani hasonló háziipari szövetkezetek közül - szinte egyedüliként - úgy úszták meg a csődöt, hogy különböző divatcégeknek vállalnak bérmunkát. "A Christian Diornak például horgolt pántokat és mellényeket szállítunk" - ismerte el a HVG-nek Báder Miklósné elnök. A bérmunka sem segített azonban a végelszámolás alatt álló Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezeten - kesergett Kenyeres János elnök. Hiába szállítottak a kórházaknak lepedőt, ágyhuzatot, a postának zsákot, a kínai textillel nem bírták a versenyt. Vagyonuk - készleteik, ingatlanaik, eszközeik - körülbelül 45-50 millió forintot ér, de még nem tudták eladni. A sárközi szőttesből háromszáz mintadarabjuk maradt, s kérdés, folytatja-e valaki a hagyományt. Azért, hogy méltó módon fejezhesse be 53 éves pályafutását, áruba bocsátotta legértékesebb vagyonát, a körülbelül 50 millió forintot érő Matyóházat a szintén végelszámolás alatt álló mezőkövesdi Matyóker Szövetkezet. Egyedülálló rajzanyagukat kétségbeesésükben a helyi önkormányzatnak ajánlották fel 10 millió forintért. Az év végéig pedig másfél millió forintot vissza kell fizetniük a gazdasági tárcának - panaszolta Fügedi Istvánné elnök -, mert 2004 elején támogatást vettek igénybe egy bolt megnyitására.
A szövetkezetek eltűnésével a készítőknek maguknak kell gondoskodniuk termékeik eladásáról. Ebben segédkezik a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, amelynek 38 regionális egyesület és alkotóház, illetve az utóbbiak révén 3 ezer kézműves a tagja. E szövetség rendezi meg augusztus 20-a tájékán a Mesterségek ünnepét a budai Várban, kifizeti például az itt kiállító és árusító hatszáz-hétszáz mester útiköltségét. Arra azonban már nem futja, hogy a tagok leghőbb vágyát valóra váltsák, és a szövetség saját, elit népművészeti boltot nyisson, ahol kizárólag hagyományos, zsűrizett magyar árut lehetne kapni.
GYENIS ÁGNES