A táncszínház szakmai bázisa a budai Várban, a volt Várszínház épületében marad, telephelye a Művészetek Palotájában lesz - mondta a részlegességet indokolva Török Jolán.
Mint hozzátette, a táncművészet évi száz napot kapott arra, hogy megjelenjen a Lágymányosi híd pesti hídfője közelében kialakított új komplexumban.
"Mindenből egy kicsit" - felelt arra a kérdésre, mit költöztetnek át a IX. kerületi Millenniumi Városközpontban létrehozott új intézménybe.
Az ügyvezető igazgató kiemelte: a volt Várszínház színpadi lehetőségei egyes esetekben nem biztosították álmaik megvalósulását, amelyet viszont a Művészetek Palotájának XXI. századi technikai berendezései lehetővé tesznek.
Mint elmondta, eddig sok esetben színházat kellett bérelniük egyes produkciók bemutatásához. Török Jolán az MTI-nek szólt arról, hogy teljesen új repertoárt "építenek fel" a Művészetek Palotájában, kifejezetten arra a színpadra is terveznek táncművészeti darabokat; a Nemzeti Táncszínház mindkét helyszínen folyamatosan jelen lesz előadásaival.
A hvg.hu kérdésére, hogy nem luxus-e a jelenlegi budapesti színházi viszonyok között két játszóhelyen is ejelen lenni, Török Jolán válaszában kiemelte, a Művészetek Palotájában évi száz estét játszhatnak. Visszakérdezett: nem luxus-e, hogy annyi prózai színház működik a városban? Majd sorra vette a táncszínházi játszóhelyeket: a Trafó az alternatív, kortárs táncból válogat, a MU Színház (Lágymányosi Közösségi Ház) a fiatal koreográfusok és társulatok befogadó- és inkubátor helye. A Művészetek Palotája - hangsúlyozta az igazgató - lehetőséget ad arra, hogy a már beérkezett koreográfusok korszerű színpadtechnikával, nagyobb szabású produkciókat hozzanak létre.
Az ügyvezető igazgató megjegyezte, hogy a kettősség miatt erre az évre két üzleti tervet kellett készítenie. Hozzátette, hogy a Művészetek Palotájának igénybe vételéért nem kell bérleti díjat fizetniük.
Török Jolán hangsúlyozta: a táncművészet bebizonyította a külön épület létjogosultságát, amit korábban többen megkérdőjeleztek; a Nemzeti Táncszínház látogatottsága 91 százalékos, az intézményben havonta 30-38 előadást tartanak.