A feltételek megteremtéséhez kétmillió forintot nyert el a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány pályázatán a teátrum. A támogatás és hatszázezer forint önerő révén a nézőtéren úgynevezett indukciós hálót helyeztek el, amelynek segítségével a színpadra irányított mikrofonokból háttérzajtól mentesen jut el a hang a hallókészülékekbe.
A darab cselekményének követését a színpad fölötti feliratozás is segíti, emellett már a fogadó térben útbaigazító rövid szövegek fogadják a hallássérülteket.
A siketek és nagyothallók zalai egyesületén kívül a somogyi, vasi és veszprémi szervezetek érdeklődőit is bevontuk a kulturális esélyegyenlőséget szolgáló kínálatunkba, amelynek első előadásán, április 10-én Szabó Magda Régimódi történet című színművét láthatja a közönségnek ez a színháztól mindeddig kényszerűen távolmaradt rétege.
A hallásérülteknek szóló tavaszi egy előadást a következő évadban öt követi. Az indukciós hálót azonban folyamatosan működtetik, hogy bármelyik "normál" előadást is élvezhessék a halláskárosult színházlátogatók.