Elhunyt Kránitz Lajos, Jászai Mari-díjas színművész

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Váratlanul elhunyt Kránitz Lajos; a Budapesti Kamaraszínház Jászai Mari-díjas művészét hétfőn, 62 éves korában érte a halál - közölte a Budapesti Kamaraszínház.

Kránitz Lajost a Budapesti Kamaraszínház és a József Attila Színház saját halottjának tekinti.

A színész a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1966–1970 között a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1970–71-ben a veszprémi Petőfi, 1971–1985 között a József Attila Színház művésze volt, 1985-től a Népszínház–Budapesti Kamaraszínházban játszott.

1984-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Főbb színházi szerepei: Makra Ferkó Kertész Ákos Makra című regényéből készült darabban, John Proctor megformálása Miller Salemi boszorkányok című drámájában, Lennie alakja Steinbeck Egerek és emberek című alkotásának adaptációjában és az Öreg Moor szerepe Schiller Haramiákjában.

Számtalan magyar filmben is szerepelt, így a Kincskereső kisködmönben (1972), Az erődben (1978), a Szívzűrben (1981), az Álombrigádban (1983), valamit a Hanyatt-homlok (1983) című alkotásban.

A Magyar Televízió nézői leginkább a Dallas sorozatból ismerhetik Kránitz Lajos nevét, amelyben Jockey-nak kölcsönözte hangját hosszú éveken keresztül.

A halál okáról a Budapesti Kamaraszínház magát megnevezni nem kívánó munkatársa nem adott felvilágosítást. Kránitz Lajos temetéséről később intézkednek.