Kétszázezren a Művészetek Völgyében

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Művészetek Völgye egyik legsikeresebb fesztiválja zárult vasárnap, a közel ezer program közül mindössze 15-20 maradt el, a látogatók száma pedig megközelítette kétszázezret.

   
Több olyan program is volt, amelyre legalább ötször annyian szerettek volna bejutni, mint amennyi néző befogadására alkalmas volt a terem vagy sátor - tette hozzá a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója, Márta István.
   
"A jegybevételből jórészt sikerült a hiányzó költségvetési összeget pótolni" - tette hozzá az igazgató. Megjegyezte: a fesztivál teljes költségvetése 173 millió forintot tett ki, s összesen 70 millióval vágtak neki az idei programsorozatnak. Márta István hangsúlyozta: az öt községben - Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, Pula és Monostorapáti - tíz nap alatt, mintegy 100 helyszínen közel háromezer művész lépett fel.
   
Az igazgató elmondta: várják a már megnyert, ám még át nem utalt pályázati összegeket is. Ha ezek a pénzek is megérkeznek, akkor nullszaldóra kijön az idei fesztivál rendezése.