Jövőre nyít a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítása

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ez év végéig elkészül a budapesti Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítása, amely a javaslatok szerint január második felében vagy február 1-jével nyílna meg. Az állandó kiállítás költségvetése bruttó 410 millió forint.

A kiállítás megszervezésére felkért Magyar Nemzeti Múzeum augusztus 1-jével megkötötte a kivitelezői szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes Trifolium Hungary Kft.-vel - mondta Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, amelyen képeket is bemutattak a látványtervekből.

Harsányi László, aki miniszteri meghatalmazottként a holokauszt emlékrendezvényeket gondozza, kiemelte, a megnyitó időpontja egyelőre csak javaslat, meghatározásához "politikai döntés kell". A kiállítás megszervezésére tavaly nyáron Hiller István akkori kulturális miniszter kérte fel a Magyar Nemzeti Múzeumot. Ennek nyomán alakult a programiroda, amely előkészítette a történelmi koncepciót és lebonyolította a közbeszerzési eljárást.

Molnár Judit történész, a programiroda vezetője elmondta, hogy a forgatókönyv alapkoncepciója nem változott: a vezérmotívum továbbra is az állam és az állampolgár változó viszonya az adott korszakban. Tartalmilag és formailag is arra törekedtek, hogy szakítsanak az úgynevezett klasszikus ismeretterjesztő történeti kiállítással; szeretnék egyének és családok sorsán keresztül felidézni a II. világháború idején történteket.

A Páva utcai emlékközpont állandó kiállítása öt család történetére alapozza a megismertetést: egy nagytőkés-nagypolgári, egy vidéki kispolgári, egy kárpátaljai, egy budapesti alsó-középosztálybeli zsidó család, valamint egy bicsérdi roma család sorsára. Emellett "résztörténeteket" is felölel: szerepel naplók és emlékiratok párhuzamos bemutatása, orvosi kísérleteket elszenvedett
ikrek története, két orvos sorsa, de megjelennek köztörténeti részek és az akkori külföldi események is - közölte a történész.