Az élmény elsőre sokkoló volt: a West Endben egyszer csak a nyolcvanas évek elejének egyik brit zenekara, a The Smiths szólalt meg. Teljességgel lehetetlennek tűnt mindez a hazai média viszonyait, illetve a közterek akusztikai esztétikáját figyelembe véve. Magyar zenei rádiók ugyanis gyakorlatilag sosem játszanak The Smiths számokat, s a boltokban sem valószínű, hogy a zenekedvelő eladók éppen Morrisey egykori kult-csapatának mp3-fájljait töltögetnék le.
Virtuális DJ nyomja a zenét Hely és igény szerint © sxc.hu |
A DMX nemzetközi kínálata mögött ugyanis üzleti kutatás és szerkesztői tapasztalat áll; százféle stíluscsoportba osztott zenét tartalmaz, így még az is megoldható, hogy a tinédzser divatüzletben iskola után dance floor menjen, de amikor este hat körül a tinik a mamával visszajönnek, hogy megvegyék a délután kinézett ruhadarabot, akkor már a szülőknek is ismerős dallam szóljon.
A két és félmilliós zenei adatbázis (a Music Televisionnek körülbelül 700 ezres van), valamint a 210 ezer ügyfél szerte a világban itthon is dinamikus térnyerést eredményezett. Üdvözlendő, hogy minőségibb a zenei kínálat, az azonban nem, hogy ebben nincs magyar zene. A DMX magyar képviseleténél elmondták, ennek oka a zárt rendszer. Sem a műholdas sugárzásba, sem az mp3-vezérelt háttérzenei szolgáltatásba nem lehet „belenyúlni”, sem technikai, sem szerkesztési értelemben. Vagyis, ha az „Upbeat Oldies”-playlistbe bekerülne a Hungária, a „Retro Disco”-ba Szűcs Judith, az „Adult Alternative”-ba pedig az Európa Kiadó, akkor talán örülne a magyar vásárló szíve (már azoké, akik egyáltalán észreveszik, valami szól a háttérben), de Ausztriában, vagy Norvégiában esetleg más volna a reakció. Márpedig a háttérzene a legkisebb közös nevező elvén működik; ez az igény végül is fenntartja az angolszász dominanciát, s elzárja némi pénztől a hazai zeneipart.
Különös jogi szituáció, hogy ugyan a DMX playlistjein szereplő zenék itthoni lejátszása után az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület beszedi a jogdíjat, ám azt a folyamatot, ahogy a cég eljuttatja a zenét a lejátszóhelyekig -vagyis a műholdas sugárzást – másként kezeli.
Szinger András, az Artisjus jogásza ezt mondja a jelenlegi helyzetről: „A zene nyilvános előadása a vendéglátó és kereskedelmi üzletekben történik, ennek jogosítása megtörtént, folyamatos ellenőrzés mellett a jogdíjat az Artisjus beszedi. Ettől különálló felhasználási folyamat jogi és technikai értelemben is az, hogy a DMX eljuttatja a zenét a vele szerződött vállalkozásokhoz. Ezt a felhasználási folyamatot álláspontunk szerint külön jogosítani kell, ettől azonban a DMX, hivatkozással arra, hogy a holland jogvédőnél jogosította a fellőtt tartalmat, elzárkózott, ezért nincs köztünk szerződés, csak egyelőre folyamatban lévő tárgyalások.”
Az Artisjus, a hazai zenék közös jogkezelője a jelek szerint nem állná útját annak, hogy magyar zenék menjenek az áruházakban. „Az Artisjus minden felhasználónak, amellyel szerződéses kapcsolatban áll, olyan átalányengedélyt ad, amely alapján a felhasználó gyakorlatilag a teljes világrepertoárból választhatja ki a felhasználni kívánt műveket” - kommentál a jogász.
A magyar kínálatnak amúgy talán a magyarországi kiadók is örülnének, hiszen növekednének az eladások, és szerzők is, hiszen a nyilvános lejátszásokért pénzt kapnának. Adott esetben sokkal többet kereshet egy szerző a nyilvános lejátszások után járó jogdíjakból, mint az eladott lemezekből. Egyelőre azonban maradnak a rádiós lejátszások. A felhasználó viszont örülhet annak, hogy közhasználatú helyeken jobb zenét hallhat, mint a rádiója gombját tekergetve.