A Verzió2 emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál védnöke Jancsó Miklós filmrendező és a Magyar Helsinki Bizottság. Az esemény központja a Toldi mozi, a retrospektív vetítések helyszíne pedig az Örökmozgó Filmmúzeum.
A 2. Verzió fesztivált Gazdag Gyula filmrendező nyitja meg. A fesztivált, immáron sorrendben a másodikat az Nyílt Társadalom Archívum (a Közép-európai Egyetem társintézménye) és a Verzió Film Alapítvány szervezi azzal a céllal, hogy több szempontból és kritikusan láttassa a világ állapotát – áll a szervezők közleményében.
A filmek feltárják, hogyan él vagy éppen nem él a világháború az egyes országok, nemzetek, régiók és korosztályok emlékezetében. A Hitchcock szerkesztette, a koncentrációs táborok felszabadítását és sokáig dobozban maradt dokumentáló film csakúgy része a programnak, mint a második generációs, az apa náci múltjával szembesítő 2004-es német dokumentumfilm.
A Verzió2 fő-, kortárs programja keretében negyven mostanában készült dokumentumfilmet mutatnak be a világ minden tájáról. A hat tematikus blokkba sorolt alkotások polgárháborúkról, háborús bűnökről, politikai elnyomásról, idegengyűlöletről és rasszizmusról, a nők társadalmi egyenlőtlenségéről, a gyermekek és kisebbségben élők jogairól szólnak.
Folyamatos múlt – A háború emlékezete címmel a közönség megtekinthet tizennyolc nevezetesen, ám Magyarországon nem hozzáférhető második világháborús archív dokumentumfilmet is.
A filmbemutatók után beszélgetéseket tartanak filmrendezők, valamint a témát és helyszínt jól ismerő jogászok, történészek, szociológusok, emberi jogi civil szervezetek tagjainak részvételével.
A szervezők Diák Verzió címmel középiskolásoknak, Tanár Verzió címmel pedagógusoknak is ajánlanak programot.