Célkeresztben a parlament

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A következő napok legfontosabb kulturális eseménye a könyvfesztivál, ám emelett is akadnak olyan programok, amit kár lenne kihagyni. Láthatjuk egy kultúszművé vált képregény-sorozat filmes változatát, illetve Bozsik Yvette társulatának újabb koreográfiáját. Lesz még plakátkiállítás, hastáncest, a koncerthangulatot pedig Gilby Clarke és Eros Ramazotti garantálja. Programok ínyenceknek a hvg.hu-tól!

Film

Képregény-sorozat adaptáció
V mint vérbosszú

A bosszúálló - képregényből vett figura
A parlamentet szemelte ki
© intercom.hu
A film Alan Moore és David Loyd V for Vendetta című képregény-sorozata alapján készült, amely 1982-től jelent meg a Warrior című képregény-folyóiratban, és rövid idő alatt igazi kultuszművé vált. A képregény 1997-ben játszódott egy olyan Londonban, amelynek megalkotásakor a két alkotó kora Angliájából indult ki. Az eredeti mű az egyén jogait hangsúlyozta, és azt üzente az olvasónak, hogy ha a rendszer be akarja darálni, joga, sőt kötelessége szembeszállni vele.

Egy kis ízelítő a filmből: Angliában járunk, valamikor a közeli jövőben. Az országban diktatúra van, a tévéből dől a propaganda, mindenkit rettegésben tartanak a titkosrendőrség pribékjei. Eveyt, a fiatal lányt egy este elkapják az utcán, és a halál torkából egy titokzatos alak, V szabadítja ki. A férfi egy négyszáz éve kivégzett lázadó, Guy Fawkes álarcát viseli. Fawkes társaival együtt arra készült, hogy levegőbe röpíti a Parlamentet, és az országot megszabadítja a zsarnokságtól...

Színes, feliratos amerikai politikai thriller, 132 perc, 2005
Rendezte: James McTeigue
Főszereplők: Natalie Portman, Hugo Weaving, Stephen Rea, John Hurt

Fiatal filmesek
Madzag Filmnapok
 
Az idei filmnapokon elsősorban elsőfilmes rendezők munkáit mutatja be a rendezvény, és Európa különböző országaiból rövidfilmek is érkeznek a fesztiválra.  A hazai alkotásokon kívül műsorra kerülnek filmek Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Szlovéniából és Romániából. Ugyanakkor a Madzag Filmegylet tagjainak legújabb munkáit is láthatják a nézők, így Hajdu Szabolcs, Török Ferenc, Groó Diana, Miklauzic Bence, és Pálfi György új filmjeit. A fesztivál zárónapján az idei filmszemle fődíjas filmje, a Taxidermia lesz látható.

A filmesek beszélgetések, előadások során tájékozódhatnak a térség filmiparának helyzetéről, koprodukciós törekvésekről, valamint azokról a forgalmazási lehetőségekről, amelyek elérhetővé teszik számukra az Európai Unió közönségét. A fiatal, pályakezdő filmesek különösen nehéz helyzetben vannak, hisz még nincs meg a kellő ismertségük, hogy könnyen támogatáshoz jussanak, nem tudják, hova kell fordulni.

Budapest, Bem Mozi, április 20-22.

Könyvek fesztiválja (Oldaltörés)


Fesztivál

Világirodalmi remekek
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Könyvújdonságok seregszemléje
Lesz miből válogatni
A könyvbemutatók idén is színes programokat kínálnak. Csak hogy néhányat említsünk: Kertész Imre,  Nobel-díjas író szombat délután fél négytől a Bartók teremben olvas fel K. dosszié című legújabb, önéletrajzi könyvéből, ezt követően pedig a P1 jelű stadionban dedikál. Ugyancsak különleges csemege lesz Terézia Mora regényének bemutatója, ami vasárnap délután fél három és fél négy között lesz a Bartók teremben.

Terézia Mora 1971-ben született Sopronban, 1990 óta Berlinben él. 1998 óta szabadfoglalkozású író, és magyar irodalmi művek német fordítója. Például ő fordította németre Esterházy Péter "Harmonia Calestis", Parti Nagy Lajos "Hősöm tere" és Örkény István "Egypercesek" című művét. Regénye, az "Alle Tage" 2004-ben több rangos elismerést kapott Németországban, tavaly elnyerte a Lipcsei Könyvvásár díját is. Magyarul Nádori Lídia fordításában jelenik meg Nap mint nap címmel a 13. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából. A regényt vasárnap Esterházy Péter mutatja be.

A Magvető, az Athenaeum és a Corvina kiadó számos újdonságot: világirodalmi remekműveket, igényes szórakoztató olvasmányokat, informatív kultúrtörténeti munkákat és érdekes történelmi tárgyú köteteket jelentet meg a könyvesztivál alkalmából. Természetesen több könyvújdonságot, érdekes programot is felfedezhetnek az érdeklődők az idei fesztiválon. Részletes program itt!

Budapest, Kongresszusi Központ, április 20-23.

A hvg.hu tippje a könyvfesztiválra!
Legendavadászat

Az eszkimóknak több mint kétszáz különböző szavuk van a hóra. Agyi kapacitásunk alig tíz százalékát használjuk. Sörre bor mindenkor. A Legendavadászat című könyv szerzői megannyi elterjedt és bizarr tévhitet, összeesküvés-elméletet, rémtörténetet és kamufigyelmeztetést gyűjtöttek össze ebben a könyvben, öt fő motívum köré csoportosítva. Az egyes legendák tartalma mögé nézve igyekeznek felfejteni keletkezésük körülményeit, és szakemberek, vagy épp az anekdoták főhőseinek segítségével felderíteni azoknak cáfolatát is. Megrendelem.















Könyvfesztiválos filmbemutató
Három méterrel az ég fölött
 
Federico Moccia olasz elsőkönyves író Három méterrel az ég fölött című regényét és a belőle készült filmet is bemutatják az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján, a bemutatón az olasz fiatalok között igencsak népszerű népszerű író is jelen lesz.

Moccia nemcsak regényt ír, hanem filmforgatókönyv íróként és tévés szórakoztató produkciók szövegírójaként is ismert. A szerző első regénye 2004-ben jelent meg a neves Feltrinelli Kiadónál, de előtte Moccia 500 példányos saját kiadásban terjesztette. Mivel a kötet hamar elfogyott, a római középiskolások fénymásolatban adták egymásnak és kultuszkönyvvé vált köreikben. A regény egy mai fiatal párról, a szerelemről, a mindennapjaikról, feszítő gondjaikról, munkahelyről, drogról szól, ráadásul a fiatalok különböző társadalmi helyzetű családból valók. Három méterrel az ég fölött című regényből pár hónappal később Luca Lucini filmet készített azonos címmel, és a fiatalok körében az alkotás nagy siker.

Budapest, Olasz Kultúrintézet, április 21. 19:00


Seherezádé és plakátművészet (Oldaltörés)


Színház

Naturalista szomorújáték
Bozsik Yvette Társulat: Miss Julie 
 

© trafo.hu
August Strindberg Júlia kisasszony című drámájának újfajta adaptációjára vállalkozik Bozsik Yvette társulata. A maga korában merésznek számító tragédiát először betiltották és később is csak jó ideig a kísérleti színházak játszották. A Júlia kisasszony című egyfelvonásos, amely a műfaji megjelölés szerint „naturalista szomorújáték” a létért való küzdelmet mutatja be a grófkisasszony és inasa szenvedélyes kapcsolatán keresztül. Bozsik Yvette egy mai történetbe fogalmazza ezt az erős női karaktert, akinek az életén keresztül a magáét kutatja, hősnőjén keresztül saját tapasztalatairól beszél.
 
A naturalista műfaj célja Strindberg szerint, hogy úgy vegye birtokba a nézőt, hogy lélegzetvételnyi szünetet sem engedjen neki, és intenzív érzelmi részvételre kényszerítse. „Lelkeim (karaktereim) a civilizáció múlt és jelen állapotának összetételei. Egy kevés könyvekből és újságokból, az emberség foszlányaiból, tisztes ruhák rongyából és cafatjából varrva össze, csakúgy mint az emberi lélek…..” Bozsik Yvette adaptációja szintén erre összpontosít, pontos lélektani képet kívánva adni a nemek harcáról, a női emancipáció kérdéseiről és a tragikus féltékenységről.
 
Budapest, Trafó, április 20-23. 20:00

Ringó csípők
Seherezádé hastáncest
 
Gombamódra szaporodnak a hastánc iskolák itthon is. Az egyik, a keleti táncok többféle válfaját tanító stúdió a Seherezádé, amelynek folklór csoportja igazi színfoltot jelent a magyar tánc világában. Fiúk és lányok vegyesen ropják itt az arab és más keleti táncokat, olykor botokkal, kiskendőkkel, ujjcintányérral és még sok más érdekes eszközzel.

Ezúttal betekintést nyerhetünk az arab és más népek mozgásvilágába, Libanontól  Egyiptomon át a spanyolországi andalúz cigányokig. Az est első felvonásában a klasszikus hastánc a fő téma, majd a közel-keleti népek felszabadult, vidám táncaiba gyönyörködhetünk.

Gyorstalpaló - táncműfajok
A núbiai tánc felszabadult, afrikai stílusú mozdulatokkal kevert néptánc, férfiak is táncolják, színes hosszú ruhában, a fejen fátyollal. A libanoni Depkeh nevű tánc dinamikus, vidám stílusú, fiúk és lányok nadrágban táncolják. Az egyiptomi Saidi művelői botokkal perdülnek a színpadra, a bot a férfi jelképe. A táncban sokszor verekedést is imitálnak. A Ghawazee az egyiptomi cigányok ujjcintányérokkal járt tánca, amelyet érmékkel gazdagon díszített színes ruhákban ropnak.











Óbudai Művelődési Központ, április 23.

Észlelés és értelmezés
Föld Napja a Trafóban

Szögletes Föld - észlelés kérdése 
© trafo.hu
Észlelés és értelmezés. Miként gondolkodunk a világról? Hol vannak a Mi határai? Az élővilág az, vagy ő? Mire van érzékszervem? Érzed-e az atrazine ízét? Hol rajzolható meg a gondolati, érzékleti horizontom határa? Műviség és természetesség esztétikája? Milyen intézmények, milyen szerkezetek segítenek abban, hogy bírjuk a világ totalitását? Lehetséges ez? Vagy maradunk bezárva kicsiny magunkba? Tudatot tágítani lehet tudással is, a tehetetlenség legyőzhető, csak a legapróbb megtehető lépést kell megtalálni.

A fő szervező Zöld Fiatalok megoldásjavaslata: kezdetnek hallgasd meg az előadókat, és ha megér annyit, hozz egy kis üveget, és töltünk bele környezetkímélő mosogatószert és sampont. Figyeld a leleményt: papírhulladékból játék, kormánycsapágyból mécses tartó? Az most maradt szemét, vagy már dísztárgy? „A valóság az, amit ”valóság”-nak kezdünk el nevezni”

Budapest, Trafó, április 21. 17:30

Kiállítás

Kultúrtörténeti ritkaságok
Gönczi Gebhardt Tibor plakátjai

Gönczi Gebhardt Tibor (1902-1994) a legismertebb magyar reklámgrafikusok közé tartozott. Szinte beleszületett a plakátművészetbe, mert a XX. század elején az ipar, a kereskedelem már megkövetelte a mai értelembe vett reklámot. Plakátjai, címkéi, csomagolásai kultúrtörténeti ritkaságok, és a bélyegművészetben is kiválót alkotott a 40-es években, keze nyomán összesen 12 bélyegsor született. A 20-as évek közepén hazatért az emigrációból Bortnyik Sándor és Berény Róbert, érkezésük új formával, új vizualitással frissítette föl a magyar plakátművészetet, de a kor élménye már a Modiano cigaretta-plakát, Gönczi Gebhardt alkotása. Az ő nevéhez fűződik a többi között a Dreher likőr, a Királyi gőzmosoda, az Újpesti csónakház, vagy a Csak magyar gépet vásárolj! című 1930-ban készült plakát, meg a Törley pezsgő, a Daubner csokoládé, a Meinl konzumkeksz, a Szerencsi tejcsokoládé és az OTP 1964-ből való plakátja, amely egy újabb kor reális lenyomata.

Budapest, Ponton Galéria, április 26 - május 17.

Mediterrán melankólia és moldáv népidzsesz (Oldaltörés)

Koncert

I Belong To You 
Ramazotti Budapesten

 

Ramazotti a Sportarénában
Calma Apparente
Még pár nap és nálunk is fellép a klasszikus mediterrán melankólia- és érzelemvilág énekese Eros Ramazotti, legújabb lemezét, a "Calma Apparente"-t mutatja be. Hallható lesz majd az Anastacia-val készült közös duett is, az "I Belong To You".

Mivel Eros Ramazzotti lemeze már elérte a platinalemez státuszt Magyarországon, a kiadó meglepi az olasz énekest egy gyönyörű platinalemezzel.  Eros Ramazzotti 1981-ben részt vett a Sanremo Fesztiválon, ahol rögtön a döntőbe jutott saját dalával ("Rock 80"), melynek eredményeképpen aláírhatta első lemezszerződését. Első kislemeze 1982-ben jelent meg "Ad un amico" címmel. Pályája töretlenül ível felfelé és mi tagadás, meg is tesz ezért mindent. Számtalan turné, lemez igazolja fáradhatatlanságát. Ebből hoz most egy csipetnyit a magyar közönségnek is.

Budapest Sportaréna, április 22.

Rocker a fedélzeten
Gilby Clarke az A38-on


Gilby Clarke
Nem került padlóra
Még mielőtt május végén Axl Rose látogatna Budapestre új zenekarával - amelyet még mindig Guns 'n' Roses-nak hívnak -, a GNR egykori tagja, Gilby Clarke lép fel nálunk. Axl nem adja alább egy arénánál, de Gilby Clarke klubrocker, visszatérve a gyökerekhez, haverjaival kisebb színpadokon nyomja a rock and rollt. Biográfiája szerint Keith Richards, Johnny Thunders és BB. King egyesül abban a zenében, amelyet játszik, vagyis jó kis blues alapú rockra számíthatunk tőle, némi punker attitűddel. Gilby a GNR monstre turnéján, a Use Your Illusions koncersorozaton lett a zenekar tagja és egy stúdióalbumon közreműködött (Spagetti Incident), mielőtt menekülnie kellett a GNR-ből. Nem temette maga alá az összeomló rockóriás, rögvest szólólemezzel jelentkezett (Pawn Shop Guitars, 1995) és azóta is építi a maga karrierjét zenészként és producerként. A legújabb hírek szerint Tommy Lee (Mötley Crüe) és Jason Newsted (Metallica) társaságában alakít új zenekart, de előbb még végigjárja Európát. Utazik, gitározik és lazul, az A38-on szólólemezeiről válogat, a legutóbbi, a Swag 2002-ben jelent meg.

Budapest, A38, április 24.


Dzsessz, népzene, rock
Trigon az A38-on

Zseniális moldáv népidzsessz-zenekar, a fesztiválok kedvence ismét Magyarországon! Bár a moldáv Trigon már 1992-ben megalakult, a tagoknak mégis egy évtizedet kellett várniuk a világsikerre, ami aztán el is jött. A balkáni népzenét a dzsesszel elegyítő Trigon elképesztő, semmi mással össze nem hasonlítható zenéje a 2000-es évek vitathatatlanul legfontosabb kelet-európai produkciójává tette a zenekart. Nemzetközi dzsesszfesztiválok sztárjai, melyeken a közönség eleinte földbe gyökerezett lábbal áll a hihetetlen virtuozitás és különleges megszólalás hallatán, hogy aztán minden fellépésük tomboló sikerbe fulladjon.

A Trigon lelke Anatol Stefanet, aki az egyetlen állandó tag a folyamatosan változó zenekarban. Az együttes eredetileg trióként működött - erre utal neve is, és több tagcsere után alakult ki a jelenlegi kvartettfelállás. Hagyományos balkáni hangszerek, népzenei hatások, a dzsessz szabadsága és virtuozitása: a Trigon mindannyiszor elkápráztatja közönségét.

Budapest, A38, április 26. 20:00