Szabó István szerepel Menzel új filmjében

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szabó István, Oscar-díjas magyar rendező is szerepet kapott az Őfelsége pincére voltam című most készülő új cseh filmben, amelyet a szintén Oscar-díjas Jirí Menzel forgat Bohumil Hrabal híres regénye alapján.

A cseh média által azonnal felkapott információt maga Menzel árulta el, aki egy évtizedes vita után márciusban fogott hozzá a nagy érdeklődéssel várt film forgatásához.
   
"Szabó régi barátom, de egyben kortársam is." - jelentette ki Menzel, aki a hatvanas évek második felében a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért kapott Oscar-díjat, amely szintén egy Hrabal írás adaptációja.    Menzel újságíróknak elmondta: Szabó István jutott az eszébe, amikor azon gondolkodott, hogy kire is ossza új filmjében egy gazdag tőzsdei vállalkozó szerepét. "Kissé szorongva, inkább félig komolytalanul megszólítottam ezt a finom és intelligens filmest, aki nagy és kellemes meglepetésemre igent mondott" - mesélte a rendezései, illetve film- és színházi szerepei által nálunk is jól ismert és kedvelt cseh művész.
   
Szabó István Oscar-díjas Mefisztója az egykori Csehszlovákiában is hatalmas sikert aratott. Szabó legutóbb egy éve járt Csehországban, amikor a Febiofest nemzetközi filmfesztiválon Prágában bemutatták a Csodálatos Júlia című új alkotását.
   
Az Őfelsége pincére voltam című, 85 millió koronás költségvetéssel készülő film  bemutatóját decemberre tervezik, főszerepeit Ivan Barnev bolgár, Oldrich Kaiser cseh színész, és Julia Jentsch német színésznő alakítják.