A múlt pénteki és szombati tanácskozáson megfogalmazódott, hogy a 15 millió európai roma jogos igénye egy önálló televíziós hálózat létrehozása.
A tanácskozás zárásaként munkacsoport alakult, amely úgy határozott, hogy 2006 június közepéig elkészíti a televízió gyakorlati megvalósításának koncepcióját. A televízió két pilléren alapulva, network-rendszerben valósulhat meg: egyrészt, az európai közszolgálati adók kisebbségi műsorszerkesztőségei, másrészt a már meglévő helyi európai roma televíziók összefogásával.
A munkacsoport - a közlemény szerint - a televízió létrehozása mellett fontosnak tartja a pozitív roma-kép erősítését a közszolgálati és kereskedelmi médiumokban, ezért a televízió létrejöttéig érdemben kíván tenni azért, hogy a romák önmaguk határozhassák meg a róluk kialakítandó képet.