Sajtódíjat is kiad a Prima Primissima

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Fiatalosabb, színesebb és politikamentesebb lesz a kategóriák köre" - közölte Szinetár Miklós rendező, a Prima Primissima díj és alapítvány társadalmi tanácsadó testületének tagja kedden Budapesten, a "megújuló" díjról tartott tájékoztatón.

Szinetár Miklós a Művészetek Palotájában megtartott sajtótájékoztatón elmondta: új kategória lesz a "magyar sport" és összevonják a nyomtatott és elektronikus sajtó elismeréseket a "magyar sajtó" kategóriába.
 
Az összevonás indokaként azt mondta, hogy szeretnék a politikai újságírást kihagyni a díjból. "A máról holnapra élő politikát szeretnénk bizonyos értelemben kiszorítani a Prima Primissimából, (...) nem a világnézetet akarjuk kiszorítani a dologból, hanem a napi politikát" - tette hozzá.
 
A díj odaítélésének menetéről elmondta: a társadalmi tanácsadó testület javaslatokat kap a legkülönbözőbb területekről, ezeket megvitatja, majd titkosan szavaz.
 
A következő díjat december 8-án adják majd át.
 
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a díj kuratóriumának elnöke bejelentette, az "ifjúsági" kategóriát szeretnék létrehozni, a fiatal tehetségek elismerésére, melyre támogatókat várnak.
 
2006-ban 18 megyében területi Prima Primissima- díjátadás is lesz. A területi díjak átadására október elseje és november 15-e között kerül majd sor. Az egyes megyékben díjazottak automatikusan felkerülnek az országos Prima Primissima-díjra pályázók körébe.
 
Idén is szavazhat a közönség arra, hogy ki legyen a közönségdíjas. Azok, akik a nyertesre szavaznak, egy személygépkocsit nyerhetnek.
 
A Prima Primissima-díjat és az alapítványt 2003 nyarán alapította Demján Sándor üzletember, a Trigánit Rt. elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökségének közreműködésével.
 
Az elismerés ősszege kategóriánként évente 50 ezer euró, a jutalomhoz tartozik továbbá a Zsolnay porcelángyár által készített Kincsem-szobor a kitartás jelképeként. A közönségdíj ugyancsak 50 ezer euró összeggel és a világhírű versenylónak az Ajkai Kristály  által megformált szobrával jár.
 
A közönségdíjat telefonon és interneten elküldött szavazatok alapján ítélik oda. A díjazottak mellett a kategóriák további jelöltjei Prima-elismerést, illetve az azzal járó 10-10 ezer eurós jutalmat kapnak. A több mint kétmilliárd forint értékű felajánlásnak köszönhetően az alapítvány tíz éven át ítélheti oda a kitüntetést.