Kocsi János elmondta: dokumentumok szerint a 400-453-ig élt hun király (a hunokat a magyarok elődjeként tartják számon), egy ideig a mai Pest megyei Tápiószentmárton területén, fából és kőből épült palotában lakott. Ez adta az ötletet az ősi építmény képzeletbeli másának valóra váltásához, s a tervezésre az alapítvány pályázatot írt ki. A nyertes Heide Tibor építész, aki 3600 négyzetméteres területre kívánja felépíttetni főként fából a palotát, négy, egyenként 25 méter magas toronnyal, alatta óriás pincével.
A megvalósításhoz szükséges pénz nagyobb része hazai és külföldi befektetők jóvoltából már összegyűlt. Maga a kivitelezés a jövő évben indulhat.
Az Attila vár igazi idegenforgalmi attrakcióvá válhat, annál is inkább, mert Puskás Ferenc mellett Attilát tartják a leghíresebb magyarként számon a világon - hívta fel rá a figyelmet a kurátor. Az elképzelés szerint később szállodák, korabeli falu, Árpád-kori templom épülhet még ide. Mindez az elképzelések szerint évi egymillió turistát vonz majd e vidékre, s meghozhatja e régiónak a fellendülést.