Részlet Grass interjújából |
"Az eddigi, éveken át tartó hallgatásom szintén az egyik oka volt annak, hogy ezt a könyvet megírtam. Ezt ki kellett végre írnom magamból. A dolog akkoriban a következőképpen történt: önként jelentkeztem, de nem a Waffen-SS-hez, hanem a tengeralattjárókhoz, ami ugyanolyan őrültség volt. Csakhogy a tengeralattjárókhoz nem vettek már fel senkit. A Waffen-SS azonban ezekben az utolsó háborús hónapokban 1944/45-ben mindenkit felvett, akit csak meg tudott szerezni. Ez érvényes volt az újoncokra, de ugyanúgy idősebbekre is, akik gyakran a légierőtől jöttek. Úgy hívták ezt, hogy 'Hermann-Göring-adomány'. Minél kevesebb repülőtér maradt épen, annál több földi személyzetet vontak be a katonai egységekhez, vagy a Waffen-SS egységeihez. A tengerészetnél ugyanígy ment a dolog. És számomra, s itt biztos vagyok az emlékeimben, a Waffen-SS-ben kezdetben nem volt semmi riasztó (...)." A FAZ-ban megjelent interjú magyarul az ÉS-ben olvasható. |
Grasst nem elsősorban a tizenhét éves korában történtek miatt kritizálták, hanem politikusok és pályatársak elsősorban azt rótták fel neki, hogy oly későn állt elő a beismeréssel. Ezzel összefüggésben arra is emlékeztettek, hogy Günter Grass könyveiben szinte kivétel nélkül a múlttal való szembenézést sürgette, és síkraszállt a diktatórikus, totalitárius rendszerek ellen.
Az író hangoztatta, hogy a múltja miatt őt ért támadások ellenére továbbra sem hagy fel a náci múlt kritikus megközelítésével. Így egyebek között nem vonja vissza a Német Szövetségi Köztársaság egykori kancellárjának, Kurt Georg Kiesingernek a bírálatát sem. A kereszténydemokrata Kiesinger 1966 és 1969 között töltötte be a német kancellári tisztséget, ugyanakkor köztudomású volt, hogy annak idején a náci párt, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDP) tagja volt.
Grass ezzel összefüggésben hangoztatta: "a magam részéről ahhoz a generációhoz tartoztam, amelyet valójában félrevezettek, s - mint a könyvemben is írtam - hagyta magát félrevezetni. Ezzel szemben Kiesinger annak a generációnak volt a tagja, amely már 1933 előtt belépett a náci pártba" - fogalmazott az író.