szerző:
László Éva Lilla
Tetszett a cikk?

A független színházak működési támogatásáról szóló pályázat kiírása alaposan felkavarta a kedélyeket előadóművészeti berkekben május elején. A színház és tánc területének szétválasztása, az állami támogatások mértékének alakulása és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által végrehajtott kuratóriumi tagcserék arra ösztönözték a szakmai szervezeteket, hogy egyeztetést kezdeményezzenek a kulturális vezetéssel. A találkozóra jövő héten kerül sor. Megkérdeztük, hogy miben bíznak az érintettek.

„Szerdán fogad bennünket Hammerstein Judit helyettes államtitkár asszony” - válaszolta Hudi László, a Független Színházak Szövetségének (FSZSZ) elnöke a kérdésre, sikerült-e egyeztetniük a szakmai szervezeteknek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kulturális vezetésével a független színházak működési támogatása kapcsán kialakult helyzetről. Mint mondta, bíznak benne, hogy a találkozón választ kapnak kérdéseikre.

Május hatodikán jelent meg a NEFMI honlapján a kiírás a független színházak működési támogatásáról szóló pályázatról, ezzel egyidőben nyilvánosságra hozták a korábban Előadó-művészeti Tanács (EMT) által javasolt kuratóriumi tagok utódainak nevét is. (Néhányan innen tudták meg, hogy már nem kurátorok.) Az új kuratóriumot viszont nem a szakmai szervezetek bízták meg, hanem a minisztérium - az érintettek és a szakma többek között ezt is fájlalja.

A Független Színházak Szövetsége nyilatkozatában úgy fogalmazott: „A törvényben előírt szakmai indoklást a miniszter nem tette meg. Az Előadó-művészeti Tanács független területért felelős tagjait a NEFMI Kulturális Államtitkárságának kabinetfőnöke, Elekes Botond egyszer sem fogadta a pályázat kiírásának előkészítése folyamán, őket nem értesítették a tervezett, és suttyomban elvégzett változtatásokról, miközben többször kérték azt.” A kiírásban hivatkoznak ugyan egy szakmai tanácsadó testületre, de senkit sem értesítettek ennek létrehozásáról, tagjait sem mutatták be a szakmának - írták.

A függetlenség ára. Ki, hova álljon?
Fazekas István

„A kiírás döntés-előkészítés koncepciója szakmai és költségvetési okokból megváltoztak, ezért új szakmai kuratóriumot kértek fel - ezt írta levelében Szőcs Géza kulturális államtitkár” – válaszolta megkeresésünkre Szabó György, a tavaly - három évre - megválasztott kuratórium egyik leváltott tagja, hozzátéve, hogy az indoklás alapvetően gyenge lábakon áll. Noha az új kuratóriumba jelölt tagok neve már hetek óta nyilvánosságra került, értesüléseink szerint még nem kaptak konkrét, írásbeli felkérést a minisztériumtól - utólag tudták meg azt is, hogy miről szól a kiírás -, a kuratórium korábbi tagjai pedig csak a napokban kaptak hivatalos értesítést arról, hogy munkájukra ezután nem tartanak igényt. „A megváltozott pénzügyi helyzet nem indok a kurátorok eltávolítására, egy éve lebegtetik a döntést, ami érthetetlen. Ráadásul a felkérésnek nem utólag kéne megérkeznie” - árnyalta a képet Hudi László.

Több sebből is vérzik a szakma

A 2010-es állami támogatások 34 százalékának zárolása után - a kormányváltást követően - független színházi és táncművészeti berkekben további feszültségeket szít, hogy a „függetleneknek” megítélt, összesen 759,05 millió forintos idei működési támogatásról szóló pályázat kiírásában megváltozott a két területen szétosztható támogatás aránya. Míg tavaly az össztámogatás 34 százaléka jutott a színházaknak, 28,5 százalék pedig a táncművészeti társulatoknak, (37,5 százalék ment az infrastrukturális költségekre), addig idén 35 százalék jut a táncos, 31 százalék a színházi területnek, míg 31 százalék infrastrukturális költségekre fordítható, a fennmaradó 3 százalék pedig egyedi célokra. (Tavaly 1 214 950 000 forintnyi állami támogatást ítéltek meg a független területnek, ebből az új kormány 413 millió forintot zárolt.)

A Független Színházak Szövetsége és a Befogadó Színházak Társulása a témában tartott, május 12-ei egyeztetésre a szakmán kívül a NEFMI kulturális vezetését is meghívta: Szőcs Géza államtitkárt, Elekes Botond kabinetfőnököt és Hammerstein Judit helyettes államtitkárt. A minisztérium képviselői azonban nem jelentek meg a Merlin Színházban, a hivatalos közlemény szerint azért, mert „mindhárom vezetőnek a szóban forgó időpontban már hetekkel ezelőtt leegyeztetett, halaszthatatlan házon kívüli szakmai feladatot kellett teljesítenie”. Azóta viszont az egyeztetést kezdeményező szervezetek időpontot kaptak Hammerstein Judittól.

Mi a művészet? Nem kérdés.
HVG Archív

„Bízom benne, hogy legalább azt megértik a minisztériumban: nem indokolja semmi, hogy a színházi és a táncművészeti területre előirányzott támogatási arányok ilyen mértékben eltolódjanak” - felelte Hudi László a kérdésre, mire számít, mit tudnak majd elérni a szerdai találkozón. Elmondása szerint az EMT javasolta, hogy a működési támogatások területenkénti elosztásánál maradjanak meg a tavalyi arányok. „Fontos lenne, hogy ne határozzák meg külön-külön, hogy melyik területnek mennyi jut, hanem a beérkezett pályázatok alapján döntsön a kuratórium az arányokról” - mondta, hozzátéve: az is fontos lenne, hogy kompetens kurátorokat k nevezzenek ki az esetleges összefonódások elkerülése érdekében. (Fodor Antal például, akit a táncművészeti kuratóriumba neveztek, a Magyar Táncművészeti Egyetemen tanít, ahol Bozsik Yvette tanszékvezető - legalábbis az egyetem honlapja szerint. Az idei pályázati kiírás néhány táncművészeti társulatnak kiemelt támogatást ír elő - 20 millió forintot vagy annál többet - és a Bozsik Yvette Alapítvány is ezek közé tartozik - a szerk.)

Ahogy Hudi László fogalmazott: mindig is tiltakoztak a kuratórium szétválasztása ellen. A most kijelölt nyolc kurátor közül négy a táncművészeti, négy pedig a színházi kuratóriumban ül, a nyolc megnevezett tag közül négy az állami területről érkezik. Meglepő, hogy a színházi kuratóriumban egy tánckritikus is helyet kapott. (Az újonnan megnevezett kurátorokról bővebben keretes írásunkban olvashat.)

Kuratórium kétszer

A régi kuratórium tagjai: Gáspár Máté (elnök, a Krétakör Színház ügyvezetője), Deme László (kritikus), Fodor Antal (a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára), Hegedűs Sándor (filozófia tanár, tánckritikus), Sirató Ildikó (színház- és irodalomtörténész), Szabó György (a Trafó ügyvezető igazgatója), Tompa Andrea (kritikus, író).

 

A táncművészeti kuratórium tagjai: Mihályi Gábor (az Állami Népi Együttes művészeti vezetője), Fodor Antal, Hegedűs Sándor, Kiss János (a Győri Balett vezetője).

 

A színházi kuratórium tagjai: Kozma András (a Debreceni Csokonai Színház dramaturgja), Kútszegi Csaba (tánckritikus), Regős János (a Szkéne Színház művészeti tanácsadója). Deme László kritikus, az előző kuratórium tagja nem vállalta a felkérést, helyére az EMT javasolhat valakit.

„A táncszakma helyzete máig rendezetlen, ebből adódnak a legfőbb feszültségek. A társulatoknak csak egy része tudja képviselni az érdekeit” – mondta Szabó György, hangsúlyozva, hogy önmagában ezzel még nem is lenne gond, ám az érdekérvényesítéskor is átláthatóságra kellene törekedni. Véleménye szerint a befogadóhelyeknek megítélt állami támogatás összege jelentősen csökkent, ezért sok társulat nem lesz képes professzionális körülmények között dolgozni, bemutatkozni - ilyen például a MU Színház, a Merlin, illetve a SIN, és Műhely Alapítvány helyzete. 

„A táncművészeti és a színházi területet Angliában nem választják szét, ezért ott flexibilisebb a rendszer. Minden összefügg mindennel és a hangsúlyeltolódás szakmai alapon, kiírási megkötések nélkül lehetséges. Ehhez viszont az kell, hogy a kuratórium tagjai kellően tájékozottak legyenek” – említett konkrét példát egy működőképes külföldi modellre Szabó.

„Közel másfél éve egészpályás letámadás megy, a független terület ismét kísérleti terep lett, szakmailag és strukturálisan. A kialakult helyzet jól mutatja, hogy mi várható, ha a miniszter dönt mindenről és szűk körben dőlnek el a dolgok, mint ahogy most is. Ugyanis a készülő előadó-művészeti törvény változtatásának a koncepciója éppen ezt irányozza elő. Ami a független pályázat döntési folyamatában történt, az az előadó-művészeti törvény koncepciójának az aláásása is egyben, hiszen L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának elnöke, az új koncepció védnöke, ígéretet tett arra, hogy a függetlenek is megtalálják helyüket az új struktúrában” - tette hozzá az FSZSZ elnöke.

Időközben online aláírásgyűjtés indult a „VI-os kategóriába sorolt független színházak működésének törvényben rögzített biztosításáért”. A petíciót cikkünk megírásának pillanatában 6127-en írták alá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!