A Beatles első nagylemezfelvétele – percről percre
Utolsó frissítés:
(2013 – 50 =) 1963. február 11-e van. Londonból, az Abbey Road-i stúdióból jelentkezünk, ahol a Beatles nevű együttes első nagylemezének felvételeit közvetítjük. Egy kisebb és egy nagyobb érdeklődést kiváltó kislemezt már piacra dobtak, ahhoz azonban, hogy még márciusban boltokba kerülhessen az áhított bemutatkozó album, legalább tíz további dalt kell megfelelő minőségben feljátszaniuk, mégpedig a mai napon. Mivel bepoloskázva érkeztünk a helyszínre, remélhetőleg a próbafelvételeket azonnal meg tudjuk osztani. Az Abbey Roadon tavaly júniusban lezajlott első próbajáték óta kísérjük figyelemmel az együttes pályafutását a Beatles 50 blogon.
Most érkezett
Dr. Robert
Alázatosan lekíséri az együttes McCartneyt, aki továbbra is formában van. Nem hallatszik, hogy Lennonnak és Harrisonnak kifogása lenne a dal ellen, kötelességtudóan vokáloznak.
Percről percre
Paperback Writer
Rutinosan vágtak most bele. Érződik, hogy rengetegszer játszották már.
Mr. Mustard
Jó ég, ez rémes. Végighallgatni is kihívás, de hogy az ember még azon gondolkozzon, hogyan dolgozza fel, egyenesen perverzió.
Dr. Robert
Már volt róla szó, hogy McCartneyt az azonos című film inspirálta, hogy kezdjen valamit a Lenny Welch előadásában ismertté vált dallal. Így hangzik az eredeti:
Paperback Writer
Ahhoz képest, hogy nem szeretik, elég sűrűn játsszák élőben, és már tavaly beválogatták egy BBC-műsor repertoárjába.
Dr. Robert
Bobby Scott és Ric Marlow dalával, az A Taste Of Honey-val folytatják. Annak ellenére is helyet kap a lemezen, hogy az együttes stílusától elég távol áll, és McCartneyn kívül egyik Beatle sem rajong érte. Délelőtt ő is szívesen beáldozta volna a Besame Mucho-ért cserébe, de ezúttal George Martiné volt az utolsó szó.
Dr. Robert
George Martinék épp leteszik a hajukat attól, hogy a Beatlest, mint négy csecsemőt, ugyanott és ugyanúgy találták, ahol és ahogy hagyták. Norman Smith sem titkolja, hogy még nem látott olyat, hogy egy együttes végigdolgozza az ebédidőt.
Dr. Robert
Rendben. A stúdió 14:30-tól van újra lefoglalva. Nem valószínű, hogy lényegesen előbb bárki elfoglalná a helyét. Velük együtt jövünk mi is vissza.
Mr. Mustard
Ő bajuk, nekünk ettől még nem kell éhen halni. Induljunk!