A Beatles első nagylemezfelvétele – percről percre
Utolsó frissítés:
(2013 – 50 =) 1963. február 11-e van. Londonból, az Abbey Road-i stúdióból jelentkezünk, ahol a Beatles nevű együttes első nagylemezének felvételeit közvetítjük. Egy kisebb és egy nagyobb érdeklődést kiváltó kislemezt már piacra dobtak, ahhoz azonban, hogy még márciusban boltokba kerülhessen az áhított bemutatkozó album, legalább tíz további dalt kell megfelelő minőségben feljátszaniuk, mégpedig a mai napon. Mivel bepoloskázva érkeztünk a helyszínre, remélhetőleg a próbafelvételeket azonnal meg tudjuk osztani. Az Abbey Roadon tavaly júniusban lezajlott első próbajáték óta kísérjük figyelemmel az együttes pályafutását a Beatles 50 blogon.
Most érkezett
Dr. Robert
A sok tévesztésbe, úgy látszik, Starr belefáradt, és úgy megörült a sikeres 6. felvételnek, hogy megkockáztatott néhány karakteres pörgetést (3:50-től), de nem aratott vele osztatlan sikert.
Percről percre
Dr. Robert
Amikor a két énekes ugyanazt énekli.
Még problémásabb, hogy Harrison közbeszúrásai a középrészekben nagyon gyengék, azokkal kezdeni kellene valamit.
Paperback Writer
Az mi?
Dr. Robert
Lennon és McCartney hangja jól cseng együtt, de illett volna valami fantáziadúsabbat is kitalálni egy uniszónónál.
Paperback Writer
John hangja délutánra egész jól bejáratódott.
Dr. Robert
Várjuk ki, mi sül ki belőle. Egyelőre négy nekifutással is elakadtak, aztán legalább egynek a végére értek:
Mr. Mustard
Ne mondd már, hogy azzal, hogy a vackok között csinálok egy még vacakabbat, attól már menő leszek!
Dr. Robert
Akkor tényleg ciki lenne, ha ezt a habkönnyű számot komolyan gondolnák, de vegyük észre, hogy saját magukat legalább annyira gúnyolják vele, mint a rágógumi slágereket.
Mr. Mustard
Nem kellett volna elkiabálni ezt a lámpaláz-dolgot, most egyfolytában hibáznak. Nem csodálom: ilyen magvas gondolatokat nehéz is bebiflázni, és komoly pofával artikulálni.
Dr. Robert
Legfeljebb annyiban több az eddigieknél, hogy két szövegvariációt is írtak a középrészre, így nem ismétlik egy az egyben.