A Beatles első nagylemezfelvétele – percről percre
Utolsó frissítés:
(2013 – 50 =) 1963. február 11-e van. Londonból, az Abbey Road-i stúdióból jelentkezünk, ahol a Beatles nevű együttes első nagylemezének felvételeit közvetítjük. Egy kisebb és egy nagyobb érdeklődést kiváltó kislemezt már piacra dobtak, ahhoz azonban, hogy még márciusban boltokba kerülhessen az áhított bemutatkozó album, legalább tíz további dalt kell megfelelő minőségben feljátszaniuk, mégpedig a mai napon. Mivel bepoloskázva érkeztünk a helyszínre, remélhetőleg a próbafelvételeket azonnal meg tudjuk osztani. Az Abbey Roadon tavaly júniusban lezajlott első próbajáték óta kísérjük figyelemmel az együttes pályafutását a Beatles 50 blogon.
Most érkezett
Dr. Robert
A nap elején ez nem tűnt valószínűnek, de egy kifejezetten élettel teli szám kerekedett belőle. A Seventeen mellett eddig ez a legjobb, amit rögzítettek.
Percről percre
Paperback Writer
Nem sikerült rosszul az előző felvétel, de nekiugrottak még egyszer (pontosabban kétszer, de az egyik hamar félbeszakadt):
Paperback Writer
Nem lesz nagy hókuszpókusz, csak a szájharmonikát fogják rájátszani.
Dr. Robert
Visszatérnek a There’s A Place-hez, így tényleg biztosan el fog húzódni.
Paperback Writer
Eredetileg fél 6-ig foglalták le a stúdiót, de már egyértelmű, hogy képtelenség addig befejezni az egész lemez felvételeit. Ez az ülés után lesz még egy harmadik is, várhatóan fél 8-tól.
Dr. Robert
Na még egy kis kozmetikázás. A dal végén a felelgetős vokál egészült ki egy újabb szólammal:
Mr. Mustard
Meg fogják kettőzni McCartney hangját. Ennyit arról, hogy „élő”, a koncerthangulatot visszaadni hivatott stúdiófelvétel készül. Ezek a finom angol urak nem bírják ki, hogy ne hagyják ott a kezük nyomát egy lemezen, muszáj fontoskodniuk. Nem mintha nagy kárt tennének ebben az ódivatú számban, de nem is javítanak rajta azzal, ha bevonják egy réteg műanyaggal.
Dr. Robert
Az A Taste Of Honey-hoz térnek vissza, itt is esemény utáni beavatkozásra készülnek.