„Az egyik rész főszereplője egy Farkas nevű férfi, akiről korábban olvastuk, hogy a haverjaival kilovagolt Kazahsztánba. Igazi szittya, egyfajta hippi mentalitással. Furcsa világok keverednek benne” – mesél a film egy karakteréről Kálmán Mátyás. „Farkassal Biatorbágyon, egy régi népszokásokat felelevenítő szilveszteren forgattunk. Ott lazán szerveződő baráti társaság jött össze, mindenki hagyományőrzéssel foglalkozott. Mindenféle korstílusú ruhákba öltöztek: volt, aki ősmagyarnak, más világháborús katonának vagy betyárnak. Regöltek és pálinkát kóstoltak” – egészít ki Halász Júlia.

Nincs minden házibuliban profi filmes

A BÚÉK csapata először felhívásokat tett közzé, leveleket írt, telefonálgatott, szpemmelt. „Nemcsak a saját, belvárosi, fiatal filmes közegünket szerettük volna elérni, hanem az ország másik felén élő idegen embereket is. Sok önkormányzat továbbította a levelünket hivatalos fórumokon, fotós és videós oktatási intézményeket kerestünk meg, a kampány végére kereskedelmi tévébe is bekerültünk. Ezen kívül három olyan szakmai partnerünk van, akik elérnek az amatőr filmes hálózathoz országszerte: a Mediawave, a Dokuart és a Mafsz (Magyar Független Film és Videó Szövetség)” – foglal össze Kálmán Mátyás.

A felhívásokra jelentkező amatőrök mellett összesen 12 fiatal filmes csapat járta még az országot tavaly december 31-én. „Azért is vontunk be profi stábokat, mert tudtuk, hogy kellenek majd átfogó karakterek. Sejtettem, hogy a beküldött anyagok nagy része filmes szempontból nem lesz értékelhető. Szükség volt a gerincre. Nem feltétlenül van minden házibuliban profi filmes.”

A töredékes anyagok mozifilmmé szerkesztésében a vezetővonal így az idő lett. „A történetszálak és jelenetek a szilveszteri napra vannak felfűzve, így látunk bele a karakterek életébe” – mondja Halász Júlia. „Van, aki a saját életfilozófiájáról, ars poeticájáról mesél. Másokat megfigyelőként látunk egy kvázi hétköznapon, ami este átfordul szilveszterré.”

A filmben szerepel egy pár, akiket a reptérre kísért ki az egyik stáb. „A lány gyakornoknak ment Németországba, a pasija pedig Ausztráliába költözött olajmérnökként. Egyikük sem jött haza, azóta távkapcsolatban élnek” – meséli Kálmán Mátyás. Egy másik szál jól menő budai hotelbe visz, ahova sushipartit szervezett egy fiatal srác. Megint másik vonalon a divatszakmában mozgókat követte kamera. „Egy promóter fiú és a legjobb barátja, egy modell lány egész évben külföldön dolgozik, az ünnepekkor találkoznak. Miközben egész évben minden a szépségről és tökéletességről szól, a szilveszteri bulijukon mindenkinek nyugdíjasnak kellett öltöznie.”

A BÚÉK-osok sok anyagot kaptak idős emberek szilveszteréről is, de a filmben szerepel Budapest legfurcsább szilveszteri kiegészítőket áruló párja is. Motorral működő, alufóliával bevont riksát építettek, és macskákon segítő alapítványnak gyűjtöttek pénzt. „Nyílt lángon főztek virslit a Nyugati mellett, szerpentint és konfettit árultak” – meséli róluk Halász Júlia. „Próbáltunk nem sztereotip karakterekben gondolkodni. Az egyik szereplőnk például hajléktalan férfi, aki ki szeretett volna lépni a társadalomból, és most saját döntéséből él áram és víz nélkül.”

„Csomó szuperizgalmas anyag lett, gyöngyszemek. Egész intim helyzetben is forgattak emberek. Tanulság viszont számunkra, hogy egy mondatnál bonyolultabb üzeneteket nehéz átadni. Az, hogy forgass, átmegy, de ha még cizelláljuk is, az már nem igazán” – egészít ki Kálmán Mátyás.

Eleinte tematikák („az év első”, „az év utolsó”, „évértékelés”) alapján vártak volna videókat, de ezek csak néhol szűrődnek át a végleges filmen. A BÚÉK-osok adtak útmutatót is, hogy elkerüljék az alaphibákat – például hogy ne legyen felirat vagy zene a beküldött anyagokon. „A nagy számokra kell lőni. Ha elég sok nyersanyagot kapsz, lesz annyi jó, hogy film lehessen belőle. A videók körülbelül harmada valóban korlenyomat lett. Nagy teljesítmény, hogy háromszáz embert megmozgattunk.”

A BÚÉK ötlete akkor vetődött fel, amikor a filmesek Berlinben éltek. „Meghatározó volt számunkra maga a város is, de mivel először voltunk ilyen hosszú időre külföldön, máshogyan gondoltunk Magyarországra is” – mondja Halász Júlia. „Azt vettük észre, hogy különböző csoportok között itthon nincsen párbeszéd. Igény sincs arra, hogy legyen. Mindenki a kis dobozában él, semmi nem fogja össze a párhuzamos életeket.” Kálmán Mátyás szerint jellemzően lehetőség sem adódik arra, hogy a különböző társadalmi rétegek vagy korosztályok, a máshogyan és máshol élő magyarok bármilyen módon kapcsolódjanak.

„Aki járja a világot, alapvetően Pesten él és néha elmegy vidékre, megütközhet, mennyire másként telnek ott hétköznapok – és fordítva. A szilveszter mesterséges ünnep, formálisan és felszínesen összekapcsol mindenkit, így lehet közös pont. Ha ki is vonod magad belőle, azt a szilveszterhez képest teszed. A világok egymás mellé tehetőek pezsgőzés, virslizés vagy himnuszéneklés közben”.

Halász Júlia szerint szubjektív korlenyomat készült. „Nem szerettünk volna kinyilatkoztatni. Lehetnénk kritikusabbak is, de nem ez volt a lényeg. Azt szerettük volna megmutatni, hogy valójában mennyire kicsi a távolság ezek között az emberek között. Végül tök PC (politikailag korrekt – B. N.) lett.”

Kapcsolódni hashtaggel

A közösségi filmes doku műfaj (participatory cinema) gyökerei egyidősek a mozival, de a technológia fejlődés lehetőségei mellett mostanában egyre felkapottabb. „Nem állíthatjuk, hogy kiforrott műfajról lenne szó” – magyaráz Kálmán Mátyás. „Sokféleképpen kísérleteznek a filmesek, hogy közösségeket mozgassanak meg. Az esetek többségében ez hype-ot, közösségi finanszírozást, vagy hatékonyabb gyártási metódust is jelenthet.”

A 2012-es finn, ausztrál és német koprodukcióban készült Iron Skye például egy a Holdról visszatérő nácikról szóló képregény-sci-fi, ahova konkrét paraméterek alapján vártak anyagokat a rendezők: megadták, milyen épületet milyen optikával és kameraállásból vegyenek fel a résztvevők. „A Berlin24 24 órás tévés produkció, amit a német Arte csatorna készítette hasonló módszerekkel, de ott van még a Life In a Day, ami az egyik legismertebb nemzetközi példa. 2010 július 24-ét dolgozták fel az egész világról beküldött anyagokkal.”

Kálmán Mátyás szerint az irányzat összefügg azzal, ahogyan az újságírók is egyre több közösségi tartalmat használnak a nemzetközi hírtévékben. „Egyre inkább így építkezik a média. 2012-ben a Sandy hurrikánról vagy a 2011-es egyiptomi lázadásról is készült közösségi film (a témában érdeklődőknek itt egy angol tanulmány – a szerk.). A lényeg egyre inkább az, kik és hogyan szerkesztik össze a kapott tartalmat. Sok adatbázis készül ezen a módon, de egyre inkább jellemző, hogy az alkotók témát vetnek fel, és struktúrát, kommunikációs formát találnak ki. Ehhez aztán bárki, akár egy hashtaggel kapcsolódhat.”

A BÚÉK készítésekor az alkotók végeredményként befogadható filmet szerettek volna készíteni adatbázis helyett. „Mi a BÚÉK-ban klasszikus értelemben nem vagyunk rendezők, egy lépéssel hátrébb állunk. A nyersanyag kilencven százaléka fölött nem volt befolyásunk, viszont a profi stábokban mi is részt vettünk a forgatási folyamatban” – mondja Halász Júlia. „Mikroközösségekhez szerettünk volna közel kerülni. Ha beállítanánk egy számunkra izgalmas csoporthoz holnap kamerával, fél évre lenne szükségünk, hogy igazán közel kerüljünk hozzájuk. Az intimitás viszont rögtön adott, mikor valaki a közösség részeként kapcsolja be a kamerát” – magyarázza Kálmán Mátyás. „Más kérdés, hogy a film kötött struktúrája miatt így sok, számunkra értékes anyagot hagytunk ki.”

A kihagyott részek viszont nem vesznek el. A BÚÉK-ot a VS.hu támogatja, így a hírportálon lesz elérhető a platform, melyen körülbelül hetven kimaradt jelenetet lehet megnézni. „El tudod kezdeni a reggeli képekkel, aztán ahogy megy a nap, lehet majd ugrálni az anyagok között” – mondja Halász Júlia. „Plusz mindenki összevághatja a saját himnuszát.”