szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elutasította a francia bíróság James Clar amerikai dizájner beadványát, amelyben plágiummal vádolta Rihanna amerikai énekesnőt, amiért az Rockstar 101 című dala videójában állítólag a művész egyik installációját másolta le.

A férfi ötmillió eurót, azaz 1,5 milliárd forintot követelt a popsztártól, a párizsi bíróság azonban csütörtökön elutasította igényét, mivel úgy ítélte meg, hogy a különbözőségek túlsúlyban vannak az installációk hasonlóságaival szemben.

James Clar You & Me című, 2006-ban Memphisben bemutatott installációjában a You szót formázó neoncsöveket erősített a plafonhoz, ezekről további neoncsövek lógnak, amelyekből a Me szó olvasható ki.

Rihanna 2010-es videójának elején ugyanezen elv alapján elrendezett installáció látható, de ott a rock és a star szavakat formázzák a neoncsövek. A művész szerint installációja két ember kapcsolatát mutatja be, míg a Rockstar felirat csak egyetlen személyt dicsőít.

A bíróság Rihanna százezer eurós, vagyis harmincmillió forintos kártérítési követelését is visszautasította.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!