szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Amikor megszületett a lánya, a színésznő komolyan fontolgatta, hogy felhagy a színészettel. Végül az anyja beszélte rá, hogy folytassa.

Nicole Kidman 2008-ban majdnem végleg elhagyta Hollywoodot – erről a színésznő beszélt a CBS News-nak adott interjújában.

Miután Kidman Nashville-be költözött, és Keith Urban countryzenésszel közös lánya megszületett, arra gondolt, hogy „nagyjából végzett” a karrierjével, mert a családjának akarta szentelni minden figyelmét. Egészen addig, amíg az édesanyja el nem kezdte biztatni a folytatásra: azt tanácsolta Kidmannek, hogy ha nem is csinálja akkora intenzitással, azért ne adja fel teljesen a színészetet.

„Egy olyan generációnak a tagja, amelyiknek nem voltak meg azok a lehetőségei, mint nekem. Ő segített megteremteni azokat a lányainak. Valószínűleg ő is vágyott volna ilyenekre, amikor fiatal volt”, értékelte utólag Kidman.

A színésznő tehát hallgatott az anyjára, és három évvel később az Engedd el! című filmben nyújtott alakításáért bezsebelhette harmadik Oscar-jelölését. Az utána következő néhány évben olyan produkciókban tűnt fel, mint a Kellékfeleség, a Hemingway és Gellhorn, a Vonzások vagy a Halálvasút.

Kidman legújabb filmje egy erotikus thriller, a Jókislány, ami karácsonykor kerül mozikba, az előzetesét itt lehet megnézni:

Jókislány | magyar feliratos előzetes 1.

Vágyaink képesek átvenni az irányítást felettünk? A magas beosztású vezérigazgató, Romy, kockára teszi karrierjét és házasságát, amikor szenvedélyes viszonyba kezd a nála jóval fiatalabb gyakornokával. A baljós viszonyt nem olyan egyszerű otthagyni, és ahogy elmélyed a kapcsoluk, úgy válnak egyre különösebbé a körülmények.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!