Közel 400 ezer szavazó voksolt 2011 legjobb eseményeire, különböző kategóriákban a Yourope (európai fesztiválszövetség) és a Virtual Festivals Europe által életre hívott European Festival Awards szavazásán. A díjátadó gálát, mely egyben a nemzetközi fesztiválszakma egyik legnagyobb rendezvénye, az Eurosonic Noorderslag nyitóeseménye, január 11-én az esti órákban tartották a nemzetközi fesztiválszervező-, és a zenei újságíró társadalom színe-java részvételével.
A legnagyobb presztízsű fesztiválelismerést immár harmadik alkalommal adták át. A Sziget a legerősebb kategóriában, a “nagyfesztiválok” versenyében mérette meg magát, ahol huszonöt másik európai fesztivállal, köztük a véghajrában a dán Roskilde-vel, a német Hurricane-nel, a skót T In The Parkkal és a belga Tomorrowland fesztivállal versengett s végzett végül az első helyen.
Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője elmondta: "Nagy öröm, hogy ilyen illusztris társaságban mi nyertünk, kivált, hogy ez most, a jubileumi évben történt, hiszen idén immár huszadik alkalommal szervezzük a Szigetet. Ez az elismerés is megerősít minket abban, hogy jó úton járunk akkor, amikor - ellentétben a legtöbb nemzetközi fesztivállal – nem csak a zenei kínálatra, de a kulturális sokszínűségre, a különböző kisebbségek kultúrájának bemutatására, a civil törekvések népszerűsítésére valamint a szolgáltatások változatosságára is nagy hangsúlyt fektetünk, hisz ettől lettünk egyediek, népszerűek és kedveltek szerte Európában."
Hozzátette még: “Végre most jó hír is megjelenik Magyarországról a nemzetközi sajtóban, amire mindig is törekedtünk, hiszen számunkra is fontos, hogy milyen az ország megítélése.”
A nagyfesztiválok első helyezése mellett a Sziget bekerült még egy kategóriában a legjobb öt közé, mégpedig a zenészek szavazatai alapján. A főszervező ennek apropóján kihangsúlyozta azt is: nemcsak a közönség, a szakma, hanem a zenészek is elismerik a tevékenységüket.